Vágólapra másolva!
Richard Linklater tizenkét évig forgatta a Sráckor című csodálatos filmjét, ezalatt a tizenkét év alatt pedig sztárjai ráncokat növesztettek, kilókat szedtek fel, tévésorozatokat forgattak, díjakat nyertek, és más színészekkel szűrték össze a levet. Megnéztük, mi történt a Sráckor alkotóival a forgatás ideje alatt. 
Vágólapra másolva!

A film "a 12 éves projekt" munkacímmel indult, később a Growing Up (Felnőni) és egyszerűen a 12 Years (12 év) címek is felmerültek, de utóbbit a 12 év rabszolgaság című Oscar-nyertes film miatt vetették el.

Richard Linklater nyolc másik mozifilmet fejezett be a Sráckor első és utolsó forgatási napja között, köztük remekműveket (Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra, Börni, az eszelős temetős), érdekes kísérleti darabokat (Kamera által homályosan, Megetetett társadalom) és felejthető mellélövéseket (Gáz van, jövünk!, Me and Orson Welles).

Patricia Arquette, Lorelei Linklater, Ellar Coltrane és Ethan Hawke a Sráckor Los Angeles-i premierjén Forrás: AFP

Tizenhét másik filmet csinált közben

Ethan Hawke még termékenyebb volt, ő tizenhét mozifilmben szerepelt 2002 óta, és ebből a Sráckor-on kívül hármat rendezett Richard Linklater. Legjobb filmjeinek magyar címe ebben az időben mind úgy kezdődik, hogy Mielőtt..., hiszen a Julie Delpyvel és Linklaterrel forgatott trilógia második és harmadik darabján kívüli karriercsúcsa a Mielőtt az ördög rád talál volt, amelyben az időközben elhunyt Philip Seymour Hoffman öccsét alakította.

Ethan Hawke és Philip Seymour Hoffman a Mielőtt az ördög rád talál című filmben Forrás: Budapest Film Kft.

Ha a moziban Linklater nélkül nem is nagyon tudott maradandót alkotni, nem kerülte a művészi kihívásokat. Mi a gond velem? címmel saját regényéből rendezett filmet, és közben szinte megállás nélkül dolgozott színházban, például a Hurlyburly, a The Coast of Utopia, a Cseresznyéskert és a Téli mese darabokban.

Megcsalta Uma Thurmant a bébiszitterrel

Linklater és Hawke megegyeztek, hogy ha valami történne a rendezővel, akkor a filmbeli édesapát játszó Ethan befejezi helyette a filmet. A közös alkotói munkában egyébként is van tapasztalatuk, hiszen a Mielőtt lemegy a nap és a Mielőtt éjfélt üt az óra forgatókönyvét is együtt írták. Mindkét filmért legjobb forgatókönyvírói Oscarra jelölték őket, Julie Delpyvel együtt.

Julie Delpy, Richard Linklater és Ethan Hawke a Mielőtt éjfélt üt az óra forgatásán Forrás: ADS Service Kft.

Hawke egyébként 32 éves volt a Sráckor kezdete idején, most 44. Az első forgatási évben még Uma Thurman volt a felesége, és két gyermekük (egy fiú, egy lány) volt, két év múlva azonban elváltak, mert Hawke összeszűrte a levet a bébiszitterükkel, aki 2008 óta már a felesége, és vele is van két kislányuk.

Uma Thurman és Ethan Hawke 2002-ben | Ryan Hawke és Ethan Hawke 2012-ben Forrás: AFP

Patricia szült, az öccse meg nő lett

Patricia Arquette 34 volt a Sráckor forgatása elején, de már akkor túl volt mozis karrierje csúcsán. A forgatás tizenkét éve alatt mindössze hét mozifilmben szerepelt, viszont közben 2005-től 2011-ig hét évadon keresztül volt a Médium című tévésorozat főszereplője, amiért kétszer jelölték Emmy-díjra (az első évadért nyert is), és háromszor Golden Globe-ra.

Arquette már húszévesen szült egy fiút, aki tizenhárom éves volt a Sráckor forgatásának kezdetén. Ekkor, 2002 májusában Patricia újra terhes lett Thomas Jane színésztől, és lányuk a Sráckor forgatásának második évében született meg. 2006-ban házasodtak össze, 2009-ben szakítottak, majd kibékültek, de 2011-ben végül mégis elváltak.

Thomas Jane és Patricia Arquette 2009-ben Forrás: AFP

Tizenkét évvel ezelőtt Patricia Arquette-nek még egy lány- és három fiútestvére volt (Rosanna és David Arquette is ismert színészek), 2006-ban azonban Robert Arquette nővé operáltatta magát, és Alexis Arquette-ként éli tovább életét.

David, Patricia és Alexis Arquette 2006-ban Forrás: AFP

Hetvenkétféle frizurája volt a srácnak

Ellar Coltrane-t hétévesen választotta ki Linklater a Sráckor főszerepére mindössze egy korábbi filmszereppel a háta mögött (Kovbojok és bolondok). A Sráckor évei alatt Ellar Salmon néven három másik filmben szerepelt, közülük a Megetetett társadalom Linklater filmje.

Ellar Coltrane a Sráckor tizenkét éve alatt Forrás: UIP Dunafilm

A Megetetett társadalom-ban egyébként Coltrane, Arquette és Hawke is szerepel, de rajtuk kívül kisebb szerepekben feltűnik Bruce Willis, Greg Kinnear, Bobby Cannavale, Paul Dano, Kris Kristofferson és Avril Lavigne is.

Coltrane 69 centit nőtt a forgatás ideje alatt és 72 különböző frizurája volt.

Lorelei Linklater, Ethan Hawke és Ellar Coltrane a Sráckor című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Lorelei Linklater, aki a valóságban mindössze három hónappal idősebb filmbéli öccsénél, a rendező lánya, és a forgatás harmadik-negyedik évében megunta a filmet, és arra kérlelte apját, hogy ölje meg a karakterét a filmben. Később visszatért a lelkesedése.

Megjósolták a jövőt

Amikor apa és fia a film egyik jelenetében újabb Csillagok háborúja-filmek lehetőségéről lamentálnak a tábortűznél, feltehetően 2008 van. A Star Wars-sorozat folytatását azonban csak 2012-ben jelentették be, így a Sráckor voltaképpen megjósolta a jövőt.

Ellar Coltrane és Ethan Hawke a Sráckor című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Az egyik későbbi jelenetben a főhős kifakad az interneten lebonyolított közösségi élet ellen, és törli magát a Facebookról. A forgatókönyv első vázlatában ilyesmiről még szó sem lehetett, hiszen a Facebook csak 2006-ban, négy évvel a forgatás kezdete után indult el.

Gwyneth helyett Jennifer Lawrence

A Sráckor első jelenetében a Coldplay Yellow című dala csendül fel. 2002-ben a Coldplaynek még csak egy albuma jelent meg, és az alternatív zene legnagyobb reménységeinek számítottak. Tizenkét évvel később a banda minden, csak nem alternatív, viszont frontembere, Chris Martin elvette Gwyneth Paltrow-t, született két gyerekük, elváltak, az énekes jelenleg Jennifer Lawrence-szel jár.

A Sráckor zenéje egyébként is kiválóan dokumentálja az elmúlt tizenkét évet; felcsendül benne Britney Spears, Lady Gaga, Foo Fighters, Vampire Weekend, Arcade Fire, Kings of Leon és The Black Keys, valamint három fülből kivakarhatatlan megasláger is: a Gnarls Barkley-tól a Crazy, Gotye-tól a Somebody That I Used to Know és a Daft Punktól a Get Lucky.

A Sráckor tizenkét éves forgatása alatt az Egyesült Államoknak két elnöke volt: George W. Bush és Barack Obama, Magyarországnak pedig négy miniszterelnöke: Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Orbán Viktor. Előbbiek ilyen-olyan módon fel is tűnnek a filmben.