Megvan, ki lesz Colin Firth ápolója

Életrevalók
Vágólapra másolva!
Már két éve is szó volt arról, hogy amerikai remake-et készítenek az Életrevalók című, minden nézőjét elvarázsoló és megríkató francia filmből. Azt is bejelentették, hogy Colin Firth játssza majd az egyik főszerepet, de aztán lendületét vesztette a projekt. Most azonban kiválasztották a másik főszerepre a Gondolkozz pasiaggyal! két részéből, illetve a Pofázunk és végünk-ből ismert Kevin Hartot, aki az egyik legfelkapottabb komikus most Amerikában. A két színészből kiindulva, úgy tűnik nem akarnak változtatni a forrásmű drámát és vígjátékot keverő hangvételén.Az eredeti film, amely egy lebénult arisztokrata és egy balhés bevándorló srác lassan szövődő barátságának a történetét meséli el, elképesztően sikeres volt három évvel ezelőtt, több mint 50 millióan váltottak rá mozijegyet a világban.Kevin Hart a Gondolkozz pasiaggyal! 2-benForrás: Sony PicturesmiddleA francia rendezőpáros azóta már a következő filmjét is elkészítette, amelyben még inkább a bevándorlás témájára összpontosítottak, de nem mentek el most sem egy száraz szociodráma irányába. Ismét Omar Sy a főszereplő, mi már láttuk a Sambá-t, és csupa jót tudunk mondani róla.
Vágólapra másolva!