Lefeküdnék anyukáddal, ha nem gond

2014.10.21. 12:12

Hogyan kérjünk tanácsot egy kilencéves kisfiútól arra nézvést, hogy milyen módon érdemes megkefélni az anyukáját? Hívhatnak-e egy péniszt Herkules, a Zúzónak? A Filmhét talán legbizarrabb nagyjátékfilmje, a Pillangók ezekre a kérdésekre is választ ad.

 

Néhány jó szándékú amatőr nagyjátékfilmnek nevezett próbálkozása után N. Forgács Gábor (Álom.net) Pillangók-ját nézve annyit biztosan nyugtázni lehet: ez legalább tényleg egy film. Amit egy olyan rendező rendezett és egy olyan forgatókönyvíró (Fonyódi Tibor) írt meg, akik tudták, mit csinálnak. A Pillangók-nak van egy saját egységes, különös, látványos világa, ősprimitív nyersessége felüdülés a finomkodó felsőközéposztály-filmek után, sztorija pedig kifejezetten mellbevágó.

Vagyis kifejezetten mellbevágó akar lenni, és ezzel a nagy akarással van a legnagyobb probléma. N. Forgács Gábor egy börtönből szabadult gyilkos, egy mélységesen lecsúszott, félőrült, alkoholista anya és kitörni vágyó kisfia családtörténete révén a nyomort, a kilátástalanságot, a kitörési lehetőségek illuzórikus mivoltát, az "Isten igenis bottal ver" igazságát kívánta megmutatni, meg azokat az embereket, akik az emberi mélységek legmélyebbikén élnek.

Rudolf Péter a Pillangók című filmbenForrás: Magyar Filmhét

Ezt olyan komolyan zászlajára tűzte, hogy attól a film sokszor, nagyon sokszor teljesen komolyan vehetetlen. Egyrészt a túlzások miatt. Akinek rossz, annak tényleg nagyon rossz, aki alantas, az tényleg elvetemült, ordenáré véglény, de főképp: akinek éppen nem lenne nagyon rossz, annak hamarosan szintén harangoznak. Mert a Pillangók-ban husánggal verik bele a néző fejébe, hogy nincs kiút, nincs remény, nincs boldogság.

Komolytalan másrészt azért, mert az egyébként tényleg egészen példátlanul sallangmentes és gátlástalan emberi kommunikáció sokszor ugyan valóban hozzájárul a világteremtéshez, máskor viszont átmegy komikusba. Mert a kisfiút, aki úgy beszél a labdáját elvevő férfivel, hogy "barátod ám neked a jó büdös kurva anyád, te köcsög", képmutatás lenne hiteltelennek nevezni. De amikor ugyanő végül kedélyesen elbeszélget a férfi azon kérdéséről, hogy "anyukád változatosan kúr-e?", és amikor a fiúcska válaszol, megnyugtatja a férfit, hogy "tőlem meg is kúrhatod", az azért picikét talán mégiscsak túlzó keménykedésnek tűnik. Ahogyan az olyan "jellemábrázolások" is, mint amikor Rudolf Péter figurája felszólítja a vele nem túl közeli ismeretségben álló anyukát (Kéri Kitty), hogy ugyan szopná már le "Herkulest, a Zúzót", akkor a nő mindössze annyit kér, hogy a férfi kevergesse közben a lecsót, oda ne kozmáljon.

Kéri Kitty a Pillangók című filmbenForrás: Magyar Filmhét

Pedig ha ezek az állandó, fájdalmas-röhejes túlkapások nem térnének vissza pár percenként, a Pillangók kifejezetten színvonalas film lenne egy-két kiváló és néhány derekasan igyekvő színészi alakítással, egy semmiképp sem újító, de szimpatikus és következetesen végigvezetett sztorival és remek látványvilággal. Így viszont a legmélyebb nyomot az a tucatnyi, rendezői szándék ellenében kitörő kacagás hagyja.