A Harag beültet minket egy második világháborús tankba, és vérpezsdítő közelségből mutatja be, milyen érzés élni egy ilyen fémszörnyetegben. Brad Pitt alig látszódik ki a rárakódott sok sár és mocsok mögül. Aztán a film megijed a saját tökösségétől, és felmagasztalja ezeket a megkérgesedett lelkű, barátságtalan fickókat. Nagy kár érte.

 

A Harag ugyan csak egy közkeletű tényt ismételget, miszerint a háború borzasztó dolog, és a benne részt vevő emberek személyisége visszavonhatatlanul eltorzul, de ezt rendkívül hatásosan, kendőzetlen naturalizmussal teszi. Az emlékezetünkbe vésődnek az út szélét szegélyező, harcolni nem akaró, ezért felakasztott németek, illetve pillanatokra látjuk csak, mégis kitörölhetetlen kép, ahogy az amerikai tábor szélén egy munkagép tolja bele a hullákat a tömegsírba. Mindent belep a méteresre dagasztott sár és a mocsok - kevés választja el a filmet attól, hogy horror legyen, vagy hogy öncélú hatáskeltésnek könyveljük el a felsorakoztatott szörnyűségeket.

1945 áprilisában járunk, mindenki tudja, hogy a háborút a szövetségesek megnyerték, mélyen bent járnak Németország területén, a nácik mégsem adják fel, és folytatódik az értelmetlen pusztítás. Az évszámból is kitűnik, hogy a Harag nevű tank legénysége már több évnyi háborúskodáson van túl, és ez meg is látszik rajtuk. A tank parancsnokát, Dont hiába játssza Brad Pitt, egyáltalán nem egy makulátlan amerikai hős, ha nem fognák le, helyben kinyírnáa foglyul ejtett SS-tisztet az összes nácival egyetemben.

HaragForrás: Freeman Films

A film brutalitása beszippantja a nézőt, és megdolgozza a tűrőképességét. Az is remek ötlet, hogy a Harag nem vacakol egy nagy, átfogó kép megrajzolásával a nyugati frontról, hanem csak az ötfős legénységre, küldetéseikre és a nem túl bíztató túlélési esélyeikre koncentrál. Sajnos a karakterek megformálásába már nem feccöltek elég energiát, és így végig megmaradnak háborús filmekből tökéletesen ismert típusfiguráknak.

Van a bunkó állat (Jon Bernthal), az istenfélő (Shia LaBeouf), a mexikói (Michael Pena) és az őket vasmarokkal irányító Don, és ennél több nem is nagyon derül ki róluk. Kár, mert David Ayer rendező eddigi legjobb filmjében (Az utolsó műszak) már megmutatta, hogy képes életveszélyes munkát végző, kemény férfiak összetett és emlékezetes ábrázolására. Itt most megelégedett annyival, hogy morbid, a helyzethez illő bakahumorral szemléltesse, mennyire egyben van a csapat.

Logan Lerman és Brad Pitt a Harag című filmbenForrás: Freeman Films

Van még azért egy főszereplő, egy tankot belülről nem látott újonc (Logan Lerman), akinek az érkezése komoly fejfájást okoz Donnak. Egyetlen cél vezérli ugyanis a parancsnokot: életben tartani a legénységét a háború végéig. Ezt úgy érik el, hogy mindenre lőnek, ami kicsit is gyanús, Norman gyomra azonban ezt nem veszi be. Szó szerint, hiszen első feladata teljesítésekor, amikor elődje maradványait kell feltakarítania a tank belsejében, elhányja magát. A Harag igazából a leghagyományosabb nézőpontot használja, egy fiú beavatását mutatja be a háború szörnyűségeibe, és beilleszkedését a tankra otthonként tekintő legénység kegyetlen törvények és szokások által igazgatott mikrovilágába.

A karakterek felületességét bőségesen ellensúlyozza a film küldetésből küldetésbe lépkedő, tempós történetszövése, amely változatos arcait villantja fel a tankos bevetéseknek. Az erdő szélén magukat bevackoló németek kifüstölése, egy kisváros utcáról utcára történő elfoglalása, a film csúcsjelenetében pedig egy rettegett Tigris tankkal találják magukat szemben. A manőverezéseket figyelve, az elordított utasításokat hallgatva tényleg kicsit megszűnik a külvilág, és ritkán átélt, zsigeri moziélményt ad a Harag. Akciófilmként elsőrangú alkotás - egészen a lezárásig.

Xavier Samuel és Brad Pitt a Harag című filmbenForrás: Freeman Films

Akkor aztán elkezdenek záporozni az addig csak mértékkel adagolt klisék, és a film nyakig mártózik a szentimentalizmusban. Olyan, mintha ez a befejezés egy másik filmhez készült volna. Egészen odáig azt döngöli a fejünkbe a Harag, hogy a háborúban nincsenek hősök, csak túlélők, és bárki bármikor meghalhat. Aztán a film szembefordul az addigi üzenettel, és átvált Rambó-ba. Rémes érzés volt nézni a szereplőket felmagasztaló, heroikus finálét, mert kizökkentett a film addig következetesen felépített világából. Pedig ennek csak a fények felgyúlásakor lett volna szabad volna megtörténnie. Nagy kár érte. Ha a vetítés háromnegyedénél beüt egy bombariadó a moziban, most azt mondanám minden ismerősömnek, hogy kegyetlenül jó film a Harag.