A legdögösebb szuperhőst is előrántják

2014.10.29. 12:28

Először kap önálló filmet afro-amerikai, illetve női szuperhős a Marvelnél, a Bosszúállók pedig olyan kemény ellenféllel találják szemben magukat, hogy két rész kell ahhoz, hogy legyőzzék.

 

A DC-képregények jogait tulajdonló Warner bekeményített, és nemrég nyilvánosságra hozta a terveit egészen 2020-ig. Ezt a Marvel sem hagyhatta szó nélkül, kijöttek egy hasonlóan méretes, távlati és szenzációs neveket tartalmazó listával. Mintha csak egy ultijátszmát néznénk, ahol a játékosok egyre nagyobb bemondásokkal hergelik a másikat.

A Marvel képregényes univerzuma a második fázisnál jár, amelyből még két film van hátra. 2015-ben jön a Bosszúállók újabb fejezete, illetve megismerkedünk Ant-Mannel. A harmadik fázist a magyarul Polgárháború alcímmel futó Amerika Kapitány harmadik része kezdi el, melyben az addig egységes szuperhősök frakciókra bomlanak. Vasember és követői elfogadják, hogy egy állami szerv ellenőrizze a szuperhősök, Amerika Kapitány és szimpatizánsai viszont ez jogaik eltiprásaként élik meg, és ellenállásba vonulnak. Ha jó a megérzésünk, a szuperhősök közti ellenségeskedés valószínűleg visszatérő elem lesz a harmadik fázis filmjeiben, na de nézzük inkább a bemutatónaptárat, sok újdonság van benne.

Captain MarvelForrás: Marvel

 

A második fázis bemutatás előtt álló filmjei:

2015. május 7.: Bosszúállók: Ultron kora
2015. július 17.: Ant-Man

A harmadik fázis filmjei:

2016. május 6.: Captain America: Civil War
2016. november 4.: Doctor Strange
2017. május 5.: A galaxis őrzői 2
2017. július 28.: Thor: Ragnarok
2017. november 3.: Black Panther
2018. május 4.: Avengers: Infinity War - első rész
2018. július 6.: Captain Marvel
2018. november 2.: Inhumans
2019. május 3.: Avengers: Infinity War - második rész

Érdekesség, hogy az elmúlt napokban ugyan mindenki lehozta a hírt, hogy Benedict Cumberbatch lesz Doctor Strange, de a sajtótájékoztatón nem hangzott el a neve. Ettől még eljátszhatja az angol színész a Föld legfőbb varázslóját, de a papírokat még nem írta alá. Ami tuti biztos, hogy 2016-ban jön a Doctor Strange, és ezzel a varázslás is mindennapos részévé válik a Marvel-univerzumnak.

Benedict CumberbatchForrás: AFP

Hiába voltak ismeretlenek a nagyközönség számára, a nyáron letarolták a mozipénztárakat a Galaxis őrzői. 2017-ben már jön is a folytatás, amelyet ismét James Gunn ír és rendez. Ugyanebben az évben harmadszorra is önálló filmmel tér vissza Thor, amelyből Loki sem hiányzik majd. A film ott fogja felvenni a fonalat, ahol a Bosszúállók második része elejti, és Kevin Feige producer a harmadik fázis nagyon fontos filmjeként emlegette a Thor: Ragnarok-ot, minden utána következő szuperhősfilmre hatással lesznek a benne történtek. A skandináv mitológiában Ragnarök az istenek alkonyát jelöli, egy óriási csatát, amelyben a legtöbb isten elpusztul.

2017-ben mutatkozik be Black Panther, a Marvel első, önálló filmet kapó afro-amerikaiszuperhőse. Fekete Párduc egy fiktív afrikai ország hercege, aki először az Amerika Kapitány harmadik részében fog feltűnni. A szuperhőst Chadwick Boseman (A 42-es) alakítja, aki öt filmre szerződött.

Chris Evans, Chadwick Boseman és Robert Downey Jr. a bejelentés előttForrás: Marvel

A Bosszúállók 2018-ban és 2019-ben, két részen át küzdenek majd Thanosszal, akit minden eddiginél nehezebb ellenfélként harangozott be a Marvel. Egy rövid kedvcsinálót is levetítettek a sajtótájékoztatón, amelyben az eddigi Marvel-filmekből vágtak össze részleteket, jelezve, hogy eddig is volt sok minden, ami Thanos feltűnésének ágyazott meg. Az internetre is kiszivárgott teaser legvégén Thanos is beköszön.

2018-ban ismerkedhetünk meg Captain Marvellel. Ő a válasz a DC Wonder Woman-jére, mivel Captain Marvel lesz az első női szuperhős, aki külön filmet kap a Marveltől. A képregényekben hosszú és bonyolult múltra tekint vissza ez a figura, akit nyolc különböző ember is megszemélyesített, és sokáig férfi volt. Nagyon keveset lehet tudni a projektről, rendezője és főszereplője sincs még, annyit árult el a producer, hogy Captain Marvel kalandjai nagyrészt a Földön játszódnak, de szuperképességei kozmikus eredetűek, és hogy a karaktert Carol Danversnek fogják hívni.

Captain MarvelForrás: Marvel

Carol Danvers eredetileg vadászgéppilóta volt, és az első Captain Marvelhez fűzték romantikus szálak. Egy baleset következtében a DNS-e módosult, szuperképességei lettek, és ő lett Ms. Marvel, aki azonban csak egy sokadrangú szuperhős volt. Captain Marvel nevét csak évtizedekkel később, 2012-ben vette fel, és ezzel hirtelen megnőtt a karakter jelentősége és népszerűsége. Sok nő kapott rá a szuperhősös képregényekre miatta, mert végre volt egy hibákat elkövető, önfejű, ezért valódinak tűnő női szuperhős, akivel azonosulni lehetett.

2018 másik újdonsága az Inhumans lesz, amely tucatnyi új szereplőt fog behozni a Marvel-univerzumba, és egy külön franchise-ot akarnak a filmre építeni. Konkrétum nem igazán hangzott el az Inhumans-ról.

Ezeken kívül még az lehet izgalmas, hogy mi nem hangzott el a prezentáción. Ezek szerint a közeljövőben nem készül önálló film Fekete Özveggyel vagy Hulkkal, és a Vasember 4-re is sokat kell még várni.