Mennyire röhejes vagyok, hogy szenvedek!

2014.11.09. 13:33

Itt egy magyar film, amiért rajonganak a nézők, és egy hét alatt visszahozta a gyártási költségét. A 2010-es évek kultfilmje lehet a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, mert olyat mutat, amit más nem - saját tökölődéseinket és elveszettségünket. Az elsőfilmes Reisz Gábor rendezőt kérdeztük arról, mennyiben szól róla a történet, miért ő volt az operatőr és a zeneszerző is, hogy talált amatőr szereplőket, és neki sikerült-e túljutni a generációs tehetetlenségen.

 

Miért te lettél a filmed operatőre?

Nem vagyok én operatőr. Csak fogtam egy kamerát, és felvettem, amit csináltunk. Úgy éreztem, az a mód, ahogy megpróbáltunk filmezni, nem tudna átmenni még egy szűrőn, egy operatőr szemén keresztül is. Minél kevesebb szűrőn megy keresztül, annál jobban megmarad. Ezért nem adtam be forgatókönyvfejlesztésre sem. Próbáltam egy kompromisszummentes hozzállást kidolgozni. És volt még egy ok: a színészekkel végig úgy próbáltam a jeleneteket, hogy ott volt a kezemben a kamera, így megszokták, hogy ott állok köztük. Ha ezt a szerepet átveszi tőlem a forgatáson egy operatőr, minden megváltozott volna, hiszen a szereplőim nagy része amatőr. Amennyire lehetséges volt, próbáltam lejjebb szorítani a stábtagok számát. De persze más okokkal is lehetne magyarázni. Nyilvánvalóan kamera-irigy vagyok.

Reisz GáborFotó: Polyák Attila - Origo

Akkor ezt a minimál filmezési technikát nem is a kényszer szülte, hanem a koncepció, mert ezt a történetet így lehetett a legjobban elmesélni?

Annyiban a kényszer is, hogy tudtuk: úgysem lesz annyi pénzünk, hogy harminc fős stábbal forgassunk. És azt éreztem, neki kell vágni lendületből, amit csak úgy lehet megvalósítani, ha minél kevesebb emberrel kell egyeztetni a forgatási időpontokat. Szerintem utólag beigazolódott az elméletem, jól tettük, hogy így csináltuk. Annak ellenére, hogy az volt az ára: mivel nem vagyok operatőr, úgy is néz ki a kép. Bár ez annak is betudható, hogy nem használtunk világítást.

Miért volt annyira fontos, hogy lendületből dolgozz? Csak nem azért, mert ki kellett adnod magadból ezt az élményedet? Tekinthetjük ezt terápiás filmezésnek?

Persze, a filmezésnek mindig van terápiás jellege. Elvégeztem a Filmművészetit, és nem lehetett tudni, hogyan tovább, mert diplomafilmre épp nem volt támogatás. Volt olyan osztálytársam, aki inkább elment külföldre szerencsét próbálni. Mi pedig összeraktuk a Nekem Budapest-et, aminek az volt a célja, hogy megüzenjük: itt egy filmrendező osztály, amelyik szeretne lediplomázni. Mire bemutattuk, felállt a Filmalap, és megkaptuk a diplomafilm-támogatást - igaz, ez fejenként annyira volt elég, hogy egy kisjátékfilmet forgassunk belőle. Én viszont kezdettől szerettem volna egy nagyjátékfilmmel befejezni az egyetemet.

Péter - Reisz Gábor epizódja a Nekem Budapest című szkeccsfilmből

Ha nem használtatok világítást, és ministábbal dolgoztatok, akkor eléggé közel kerültetek a dogmafilmes hozzáálláshoz.

Már a Nekem Budapest-ben is minimális stábbal dolgoztunk, helyszíni hanggal, és más dogmákat is magunkévá tettünk azokból, amiket annak idején a dánok lefektettek. De mindezt csak annak érdekében, hogy minél hitelesebb filmet csináljunk. Aztán egy idő után úgy láttam, egyes dogmák inkább ártanak a filmnek, mert megkötik a kezünket. Rájöttem, hogy nincs szükségem szabályrendszerre, jobb volna lendületből, "hirtelen felindulásból" filmet készíteni.

A Külalak című rövidfilmed még egy részletesen kidolgozott, szigorúan komponált, szabályos film volt...

Igen, de rájöttem, hogy jobban érzem magam, ha szabadabban dolgozhatok. Szerettem csinálni a Külalakot is, de kicsit nyomasztott a nagy stáb. Most megpróbáltam olyan közeget teremteni, amiben jól érzem magam. Sikerült is, eddig ezt volt a legjobb csinálni. Nyilván azért is volt élmény készíteni, mert elég komoly érzelmi szálak fűznek a történethez.

Reisz Gábor: Külalak

Hát igen, ordít a filmből, hogy önéletrajzi jellegű.

Minden filmben benne van az ember élete, legfeljebb vannak egyszerűbben és nehezebben megfejthető történetek. A VAN-ban persze közvetlenül tettenérhető, milyen dolgok történtek velem. Ettől függetlenül sosem mondanám rá, hogy életrajzi film, mert legfeljebb bizonyos elemeiben hasonlít a valósághoz, más elemek viszont erősen el vannak túlozva benne, és vannak olyanok is, amiket teljesen megváltoztattam.

A családodnak nem volt nehéz szembesülnie vele?

A családom sírva nevetett rajta. Karlovy Vary-ban látták a végső változatot, akkor már meg is voltak hatódva. Biztos egy csomóan azt hiszik majd, a családom olyan, mint a filmben, de ez nem igaz. Valamennyire ilyen persze. Ha százalékot kellene mondanom, akkor kevesebb, mint ötven százalék. Mondjuk negyven. De az a negyven látványos.

És mit szólt a lány, aki ezt az egészet kiváltotta? Látta egyáltalán?

Látta, mert jóban vagyunk, barátok maradtunk. De a mi történetünk nagyon sok mindenben eltér attól, ami a vászonra került.

Jakab Juli a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmbenForrás: Cirko Film

Volt olyan szándékod, hogy egy nagyon mai, generációs filmet készíts?

Az volt bennem, hogy legyen nagyon "itt és most". Ez is főleg azért, hogy készüljön már egy magyar film, amivel azonosulni lehet. Kevés ilyet láttam az utóbbi időben, és ez fájt. Akadt, ami annyira ellenkezője volt annak, amilyen valóságban én élek, hogy már kifejezetten zavart. Például, hogy úgy ábrázolták a fiatalokat, mintha nem lennének problémáik, vagy megélhetési gondjuk. Sosem értettem, miért hagyják ki ezt a részt. Szerintem egyszerűbb kiindulni a valóságból, mint a négy fal között kitalálni egy karaktert.

Ezt a közönségfilmnek szánt vígjátékokra érted?

Nem feltétlenül csak vígjátékokra. Azokra a filmekre gondolok, amelyeknek kifejezetten az a céljuk, hogy elrepítsenek egy másik világba. Sok mai rendező attitűdje számomra ezt tükrözi. Nem akarok megbántani senkit, azok a filmek is elférnek, de fáj, hogy nincs más. Bánt, hogy semmire nem tudok ráismerni a moziban, ami engem a valóságban körülvesz.

A filmed tele van gegekkel, például, amikor a hívásvárakoztatás alatt végignézzük egy év összes tömegrendezvényét, amikor a szülők vitáját ki lehet húzni a konnektorból, vagy amikor egy klipparódiát kapunk. Ezekből melyik volt előre eltervezett?

Az volt a koncepció, hogy ha támad valakinek egy ötlete, ami jónak tűnik, akkor csináljuk meg. Még akkor is, ha formailag teljesen kilóg, mert Áron egy megmagyarázhatatlan, kaotikus világban él, és az egymástól különböző jelenetek felerősítik ennek az érzetét. Nem mondom, hogy biztosan tudtam, ez működni fog - voltak kétségeim. De kétely mindig van bennem, és már rájöttem, hogy ez egyáltalán nem baj. Sőt, egészséges.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmbenForrás: Cirko Film

Mennyire volt spontán az egész? A dialógusok például meg voltak írva előre?

Egy tízoldalas treatment volt az alap, ez alapján kezdtünk el próbálni a szereplőkkel. Ami a próbák során elkészült, azt rögtön leforgattuk. Az adott jelenethez készült dialóg, bár sosem szószerint használtuk a szövegkönyvet. Nem álltunk ellen a hirtelen jött ötleteknek. A két szülővel - Takács Katival és Kovács Zsolttal - viszont keveset próbáltunk, mert nagyon elfoglalt színészek. Zsolttal egyetlen egyszer tudtunk csak előzetesen dolgozni úgy, hogy Áronnal leutaztunk Kaposvárra, és ott kaptunk tőle egy órát. Én próbák nélkül nem tudnék nekifutni a forgatásnak. Nekem ez adja a biztonságot, innen tudom meg, mi működik a forgatókönyvben, és mi nem. A VAN-ban is volt, amiről később derült ki, hogy nincs helye a történetben - igaz, ez már csak a vágóasztalon lett világos.

Mi volt az?

Áron kapcsolata a bátyjával és az apjával. Sajnos a film már nem bírta el, hogy ezt is ugyanolyan mélységében kifejtsük, mint Áronnak és az anyának a kapcsolatát. Persze lehet, hogy ha a könyv keresztülmegy egy forgatókönyv-fejlesztésen, akkor megtalálja a helyét... De a forgatáson még azt hittem, ez a szál rendben van, csak a vágásnál derült ki, hogy sehogy sem fér bele. Nehezen engedtem el ezeket a jeleneteket, mert érzelmi okokból fontosak voltak nekem.

Reisz GáborFotó: Polyák Attila - Origo

A portugál epizódot mennyiben bíztad a pillanatra?

Volt egy ötletem, ami nem tudott úgy megvalósulni, ahogy szerettem volna, pedig azon dolgoztunk a legtöbbet. Sajnos belekapaszkodtam abba, amit megéltem, pedig nem kellett volna. Sok pótforgatással készítettük ezt a filmet, de azt már nem mondhattam a produceremnek, hogy akkor menjünk vissza Portugáliába.

Így viszont nem teljesen egyértelmű, mit akart mondani az a rész.

Hát azt, hogy Áron rájön, Lisszabonban is csak tengődik, nem csinál mást, mint amit itthon is csinálna. És még egy fontos dolog történik vele: ott tudja végre elfelejteni a szerelmét. Még egy lapra is felírtam magamnak, hogy "Portugália - felejtés", de akkora lelki prés volt rajtam abban az időben, hogy csak utána jöttem rá, erre nem figyeltem oda eléggé.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan portugál részébenForrás: Cirko Film

Szóval ebben is személyes a film: ha nem vagy jó passzban, az meglátszik a jeleneteken. Te így szeretnél filmezni a jövőben is?

Nem tudom. Annak örülnék, ha mindig máshogy filmezhetnék. Hiba volna egy film alapján eldönteni, mit szeretnék. Vannak, akik ráállnak valamire, ami bevált nekik, de én nem értem őket. A VAN-ban az volt a jó, hogy végig kísérletezhettünk. Egy 94 perces kísérleti filmnek tekinthetjük - a lila köd nélkül. Ezt szeretném megtartani. Annyi lehetőség van a filmezésben, hogy próbálom elfelejteni azokat a struktúrákat, amik közé mindenki igyekszik beszorítani. Közben nagy rajongója vagyok a zsánerfilmeknek is. Szívesen készítenék például egy működőképes mai magyar film noirt is, ezen régóta gondolkodom.

A saját életeden mennyit lendített, hogy ez a film elkészült? A benne felvázolt problémán - a huszon- és harmincévesek vergődésén, tengődésén - sikerült túljutni?

Szerintem nem feltétlenül az a cél, hogy a problémát megoldjuk, mert már az is sokat segít, ha el tudunk távolodni tőle, és máshonnan tudunk rá tekinteni. Miközben írtam a sztorit, hirtelen megvilágosodott előttem, mennyire röhejes vagyok, ahogy szenvedek és vergődöm. És amikor már leforgattam és a vágószobában visszanéztem a felvételeket, még erősebb lett bennem ez az érzés. Ilyen értelemben tehát segített rajtam a film. De azért Szentesi Áron és én nem vagyunk egyformák. Ő nem tudja, mit akar csinálni, én szerencsére régóta tudom. Ha nem lenne a filmezés, nekem is Portugáliába, vagy máshová kellene utaznom ahhoz, hogy minél távolabb kerüljek az itthoni problémáimtól. De szerencsére én abba az irányba menekülhetek, amerre amúgy is akarok menni.

Reisz GáborFotó: Polyák Attila - Origo

Csakhogy a film szinte összes szereplőjére érvényes ez a probléma, Áron barátaira is. A filmben ez generációs tehetetlenségnek tűnik.

Igen, képzeld, kaptam olyan kritikát, hogy az a baj a filmmel, hogy nem mondja meg, mi a megoldás, nem ad választ arra, mit kezdjenek magukkal a huszon-harmincévesek. Hát, szerintem elég kemény lett volna, ha kijelöltem volna az irányt. Én nem akartam sem ítélkezni, sem állítani. Csak azt akartam megmutatni, hogy én ebben vagyok, és körülöttem ilyen az élet.

Ferenczik Áron játssza az alteregódat a filmben. Eleve neki szántad a szerepet?

Gyakorlatilag igen. Amíg a treatmentet írtam, többször előfordult, hogy felugrott hozzám, mondott valamit, és azt beleszőttem. Vagy felhívtam, hogy mit csinál épp, és abból került bele valami. Amellett, hogy az egyetemen osztálytársak voltunk, együtt is zenélgettünk, és idióta popszámokat dolgoztunk át más stílusra, például Toni Braxtonról az Unbreak My Heart-ot latinosan. Áron már az egyetemen is nagyon vicces csávó volt… Először az volt az ötletem, hogy csináljunk együtt egy olyan filmet, amit csak hétvégén forgatunk, és szép lassan álljon össze belőle egy nagyjátékfilm. Vagy hogy minden télen forgassunk 5 napot... Ezt még mindig nem vetettem el, csak azt nem tudom, miről szóljon. De ahogy bekerült a képbe a Proton Cinema - Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél cége - muszáj volt tervezhetőbbé tenni a projektet.

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan előzetese

Ezt a szerepet szerinted nem játszhatta volna el egy színész?

Nem, de nem a képességei miatt. Hanem mert egy foglalkoztatott színésznek nem lehetett volna azt mondani, hogy "Helló! Hull a hó, találkozunk egy óra múlva a Moszkva téren!"

Ennyire spontán kellett dönteni?

Néha igen. Az utolsó jelenethez például napsütés kellett, és ötször futottunk neki, mert a meteorológiai előrejelzések ötször ígérték, hogy szép idő lesz, és négyszer nem volt az. Mi minden alkalommal kimentünk hajnalban a helyszínre, megittunk egy kávét, aztán hazamentünk.

Hogy dőlt el, melyik szerepet játssza színész, és melyiket amatőr?

Áron baráti körét akartam először megtalálni, és abból indultam ki, hogy Áront nem ereszthetem össze például frissen végzett színművészetisekkel, mert féltem, hogy kicsinálná őket. A kegyetlenségig őszinte ember, ezért könnyen bele tud gázolni mások lelkébe. Szóval az első gondolatom az volt, hogy rokonlelkeket kell találnom köré. Horváth Miki volt meg először, aki mellette volt asszisztens egy rövidfilmben, és érezni lehetett, hogy egy húron pendülnek.

Ferenczik Áron és Horváth Miklós a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmbenForrás: Cirko Film

De a többiek is - akik egytől egyig civilek - úgy tudtak megszólalni, hogy az hiteles és természetes legyen. Hogy sikerült ezt elérned?

A saját nyelvükön beszélnek a filmben. És mint mondtam, sokszor póbáltunk együtt, kamerával. A cél az volt, hogy Áron és a baráti köre legyen egyfajta világ, amitől gyökeresen eltér a felnőttek világa. De nem kértem, hogy a színészek másképp játsszanak vagy beszéljenek, csak önmagukban másmilyenek. Egy jelenetben kértem, hogy mindenki pakoljon rá egy kicsit: amikor olyasmi mondatokat mondanak a kamerába, mint annak idején a Szomszédokban. Ott szóltam, hogy mindenki legyen nagyon boldog, és egy kicsit sok. Ezt az epizódot egyébként csak Magyarországon értik, külföldön nem.

Hogy-hogy te írtad a film zenéjét?

Már a kisfilmjeimben is írtam zenét, bár nem mondanám, hogy tudok hangszeren játszani. Viszont szeretek, és sokáig tudok bíbelődni vele. Amikor kitaláltam a dalok alapjait, megkerestem Csorba Lóci zenész barátomat, hogy segítsen ezeket élvezhető, hallgatható formába átírni. Lóci szavazata döntött abban is, hogy a végén egy, az eddigiektől teljesen távol álló elektronikus zene szóljon, Rone-tól a Parade.

Lesz belőle soundtrack?

Már van, ingyen letölthető a netről - még azok a dalok is, amik nem kerültek be a filmbe, mert kiderült, hogy a dalszöveget már nem bírják el a jelenetek. Eredetileg azt szerettük volna, hogy a rádiók is játsszák egy-egy dalunkat, de hiába kopogtattunk, nem igazán haraptak rá. Bizonyára túl sok akusztikus formáció ostromolja őket... Áron nem akar koncerteken jelen lenni, ezért a premier bulira kitaláltunk egy alternatív megoldást, aminek nagy sikere is lett.

Jó sok kompromisszumot kell kötnie annak, aki vele dolgozik...

Rengeteg vitánk volt, de törekszem arra, hogy megértsem az ő különös elveit. És rettenetesen tisztelem őt és a film-fanatizmusát. Ő az az ember, aki fél évig kereste szerte a világon a megfelelő benzinkutat egy vizsgafilmjéhez.

Bemutatták a filmet a mozikban, és talán már mondhatjuk, hogy sikeres lett. Most hogy érzed magad?

Nem tudom, a boldogságnak milyen magasabb szintjei vannak még. Félelmetes is, hogy most milyen szuper. Katasztrófafilmekben szokott ez lenni, hogy ha van egy örömteli pillanat, akkor nemsokára következik valami szörnyűség. Lassan majd ki kell tisztítani a fejemet, hogy tovább tudjak menni. Az volt a tervem, hogy a VAN utómunkája alatt már gondolkozom a következő filmen, a fesztiváloztatás közben elkezdem írni - ez lenne az ideális, de nem sikerült megvalósítani.

Melyik volt a legörömtelibb pillanat számodra az utóbbi pár hónapban?

Sok ilyen volt. Az egyik például egy pizzázás a szüleimmel Karlovy Vary-ban a film bemutatója után. Valahogyan ilyen "megérte"-hangulat volt. Vagy Miskolcon a díj. Közel voltam hozzá, hogy elbőgjem magam a színpadon.

Reisz GáborFotó: Polyák Attila - Origo

Láttál valami jó filmet mostanában?

A Whiplash-t a Cinefesten. Úgy tökéletes a forgatókönyve, hogy látszik, aki írta, annak van is köze ahhoz, amit leírt. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a dzsesszdobos vergődéséről szóló filmet egy valaha volt dzsesszdobos írta. Ez lejön.