Ezek a sztárok szakítottak idén

2014.12.30. 12:25

Nem volt rossz évük azoknak, akik hinni akarnak a hollywoodi álompár eszményében, hiszen a 2014-es év sokkal inkább marad emlékezetes arról, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt végre összeházasodtak, hogy George Clooney fejét is bekötötték, vagy hogy Scarlett Johansson és Keira Knightley gyermekáldás elébe nézett. Már épp megnyugodhattunk, hogy csak azok váltak el, akikről már rég sejtettük, hogy el fognak, amikor a legvégén beütött a ménkű, és a legnagyobb kedvenceink jelentették be, hogy vége.

 

David Duchovny - Tea Leoni

Ha valami nem ért minket váratlanul, akkor ez a válás, még ha a házasság 17 évig tartott is. Mivel Duchovny szexfüggősége évek óta evidencia, és a Kaliforgiá-ban játszott szerepét is túl könnyű összekeverni a valós énjével, már azon sem lehetett csodálkozni, hogy korábban kétszer is szakítottak. Idén júniusban döntöttek aztán a végleges válás mellett.

Tea Leoni és David DuchovnyForrás: AFP

De hogy nemcsak Duchovny hasonlít Hank Moody-ra, hanem Tea Leoni is a Natasha McElhone játszotta "élete nőjére", azt a színésznő szeptemberben tett nyilatkozata erősíti meg. Akkor ugyanis azt mondta: "David a világ két legnagyobb ajándékát adta nekem - hogyan is tudnám gyűlölni? Mindig szerettük egymást, és imádjuk a gyerekeinket is. Nem játszom a hülyét, valóban sérültek érzelmek, törtek poharak - egyszóval megvoltak a magunk pillanatai. De túl fontosak a gyerekeink ahhoz, hogy leakadjunk itt, és tudom, hogy ezzel David is ugyanígy van. Jó gyerek ő."

- - -

Jamie Bell - Evan Rachel Wood

Ez sem könnyű sztori, többször megpróbálták. 2004-ben jöttek össze először, egy klipforgatáson, ami majdnem felért egy rövidfilmmel. A szerelem olyan hevesen lángolt fel közöttük, hogy mindketten rátetováltatták a másik monogramját a testükre. A következő évben azonban Wood már Marilyn Mansonba volt olthatatlanul szerelmes, akihez kishíján feleségül is ment. Csak miután ez az eljegyzés is felbomlott, talált vissza Bellhez, akivel 2012-ben egy szűkkörű ceremónián összeházasodtak.

Evan Rachel Wood és Jamie BellForrás: AFP

Wood alig volt 25, de azt mondja, már régóta vágyott az anyaságra, így hamar megszületett a kisfiuk, akinek a nevét máig titkolják. A baba még egy éves sem volt, amikor májusban bejelentették, hogy elválnak. Wood amúgy biszexuális, amit sosem titkolt - rendszeresen jelenik meg LMBTQ-eseményeken, és elkísérte Ellen Page kolléganőjét is arra a rendezvényre, amin coming outolt. Megpróbált jóravaló asszonyka lenni, nem jött össze.

- - -

Alicia Vikander - Alexander Skarsgard

A világ szemében talán igazi álompárnak tűnhetnek - a két tökéletes külsejű svéd színész, aki komoly hollywoodi karrierre hivatott -, a kapcsolat azonban annyira rövid életű volt, hogy csak akkor értesültünk róla, amikor már véget is ért.

Alexander Skarsgard és Alicia VikanderForrás: AFP

Alicia Vikander most egy sokkal nagyobb kaliberrel, Michael Fassbenderrel randizik, Skarsgard pedig kiszabadulván a True Blood-sorozat fogságából, a nagy filmekre koncentrál, és hevesen gyúr Tarzan szerepére, amiben 2016-ban láthatjuk majd. A legutóbbi paparazzo-felvételek tanúsága szerint a bicepsze már megvan rá.

- - -

Antonio Banderas - Melanie Griffith

Tizennyolc év házasságnak, sok-sok szakításnak és újrakezdésnek vetettek véget, amikor júniusban bejelentették a válásukat. Persze a végleges szakítás már korábban megtörtént, csak a megfelelő alkalmat akarták megvárni a bejelentéssel.

Antonio Banderas és Melanie GriffithForrás: AFP

Így is szép, hogy Banderas milyen hosszú ideig viselte el Melanie Griffith kétségbeesett küzdelmét az öregedéssel, a függőséggel, valamint hollywoodi státuszának elvesztésével - még ha csak a nyilvánosságnak szólt is a hűsége. Griffithnek pedig férje csúcskorszakát, és az ebből származó kikapósságát kellett lenyelnie. Mindenesetre mostanra viszonylag békés módon tudtak elválni. (Bár Griffith a fotók tanúsága szerint azért jócskán belefogyott.) Ahogy az lenni szokott, a volt férj máris leakasztott magának egy fiatal szőkét, akivel rögvest a francia riviérára utazott mulatni.

- - -

Robin Wright - Ben Foster

Ki ne drukkolt volna Robin Wrightnak hogy találjon végre békés, harmonikus szerelmet valaki oldalán, miután végigharcolt jópár évet Sean Penn mellett? Ben Foster nem is tűnt rossz jelöltnek, dacára a 14 év korkülönbségnek Wright javára.

Ben Foster és Robin WrightForrás: AFP

A pár 2011-ben találkozott a Rampart című film forgatásán, és az idei év elején már el is jegyezték egymást. De a házassági terv kútba esett alig tíz hónap után, mivel mindketten folyton más városban, olykor más kontinensen is dolgoztak, és alig tudtak időt tölteni egymással. A hírek szerint Foster éretlensége is szerepet játszhatott abban, hogy Wright végül lefújta az esküvőt, és búcsút intett egy álomnak.

- - -

Gwyneth Paltrow - Chris Martin

Hosszú hónapok, sőt évek pletykálásának vetettek véget azzal, hogy idén márciusban hivatalosan is bejelentették "tudatos szétmenésüket". Ezzel majdnem egyidőben Martin a vegetáriánus életmóddal is felhagyott, és házat vett Los Angelesben, noha eddig ragaszkodott Londonhoz. Érdekes, hogy a hosszú "előjáték" így nemcsak őket, hanem a rajongóikat is megkímélte a sokktól, és a hírt mindenki gyorsan tudomásul vette.

Gwyneth Paltrow és Chris MartinForrás: AFP

Két gyermeküket - a tíz éves Apple-t és a nyolc éves Mosest - természetesen közösen nevelik tovább, és Paltrow nagyvonalúan "a 2004 óta érvényes év apukájának" nevezte Martint egy díjátadón. Ebből is látszik, hogy bár szerelmi életük külön-külön gyorsan újraéledt, de továbbra is jóban vannak. Olyannyira, hogy a bulvársajtó újra meg újra felveti, hogy talán megint együtt vannak.

- - -

Jennifer Lawrence - Nicholas Hoult

A hamvas fiatalok már a tavalyi listánkon is szerepeltek, de akkor még nem volt biztos, hogy végleg szakítottak. Idén már tuti, hiszen Lawrence azóta rendszeres szereplője a pletykalapoknak, amik minden lépését követik. A szókimondó, őszinte vidéki lányból közben akkora sztár lett, hogy még testőrt is kénytelen volt fogadni, miközben Hoult csendesen, de okosan építi hollywoodi karrierjét.

Jennifer Lawrence és Nicholas HoultForrás: AFP

Több-kevesebb megszakítással négy évig voltak együtt, és mire szakítottak, megismerhettük kapcsolatuknak olyan intim részleteit is, mint Lawrence meztelen fotóit, amiket akkor küldött szerelmének, amikor épp a világ távoli pontjain forgattak. A képek nyilvánosságra kerülése mindkettejüket sokkolta. Hoult azóta állítólag Kristen Stewarttal kavart, de hamar véget vetett a flörtnek, mert rájött, hogy még nincs túl a Lawrence-szel töltött négy évén. J-Law pedig...

- - -

Jennifer Lawrence - Chris Martin

Minden évben van egy olyan pár a listánkon, amelyik aktuális státuszáról csak találgatásaink lehetnek - most kettő ilyen is akad. A dolog pikantériája, hogy mindkettőnek Chris Martin az egyik tagja. Az azonban mégsem valószínű, hogy sem volt feleségével, sem Jennifer Lawrence-szel nem volt végleges a szakítása - valamelyiket csak lezárta!

Jennifer Lawrence (középen) és Chris Martin (a háttérben, fehér pólóban)Forrás: AFP

Bár a fiatalabb szőkeséggel a négy hónapos románca elvileg októberben véget ért, novemberben ismét rendszeresen látták Lawrence autóját Martin malibui házához kanyarodni, majd hosszasan ott parkolni.

- - -

Kate Mara - Max Minghella

A szép és tehetséges fiatalokat Kate húga, Rooney Mara mutatta be egymásnak a Social Network forgatásán, négy évvel ezelőtt. Bár többször szakítottak, idén nyáron még boldogan lófráltak együtt az utcán, kéz a kézben. Augusztusra azonban kimondták a kapcsolat végét, és Mara egyedül utazott a velencei filmfesztiválra. Egyetlen közös film sem őrzi az összetartozásukat, pedig tök jól néztek ki együtt.

Max Minghella és Kate MaraForrás: AFP

- - -

Freida Pinto - Dev Patel

Együtt csöppentek a világhírnévbe a Gettómilliomos című filmmel, amikor Patel tizennyolc, Pinto huszonnégy éves volt. "Nem hiszem, hogy bárki - legyen az barát vagy családtag - megérthette volna, min mentünk keresztül" - mesélte Pinto a The Interview magazinnak. "Amennyi gyönyörű pillanata volt, annyi fárasztó is, például a paparazzik, és hogy az embernek nem maradt magánszférája."

Dev Patel és Freida PintoForrás: AFP

Mindkét család támogatta őket, dacára annak, hogy Patel volt fiatalabb, mert legalább hasonló gyökerekkel rendelkeztek. Patel például Pintót egy interjúban "az első igazi barátnőjének", és "lelki társának" nevezte. De úgy látszik, mára megszokták a showbiznisszel együtt járó életmódot, és már nincsenek annyira egymásra utalva. Idén decemberben ugyanis szakítottak, és harmincadik születésnapját Pinto már szingliként ünnepelte.

- - -

Helena Bonham Carter - Tim Burton

Ez az igazi nagy csapás, a kedvenc párunk szétválása. Pedig azt hittük, az az életforma, amit kialakítottak - hogy sosem éltek együtt, csak két szomszédos házban, amit egy átjáróval összekötöttek - lehet a megoldás a hosszútávú kapcsolatra. (Még jobb, mint Woody Allen és Mia Farrow, akik a Central Park két, szemközti oldalán laktak.)

Tim Burton és Helena Bonham CarterForrás: AFP

De a koncepció sajnos nem vált be, bár a válást nem ez, hanem Burton állítólagos kapuzárási pánikja okozta, ami egy új kapcsolatot eredményezett. Három éve dolgozik együtt (és kavar) 39 éves asszisztensével, Berenice Percivallal, akinek korábbi kapcsolatából van már egy fia. Egy mindig kéznél lévő asszisztens persze jól jön minden excentrikus alkotónak, de művészileg biztosan nem talál jobb partnert Helena Bonham Carternél. Hét közös filmjükkel vigasztalódhatunk, és azzal a ténnyel, hogy két közös gyerekük örökre összeköti őket.