Vágólapra másolva!
Az Amerikában pénteken mozikba kerülő Fantasztikus Négyes készülését kisebb-nagyobb botrányok, összeférhetetlenségről, pótforgatásról szóló híradások kísérték. A Fox stúdió és Simon Kinberg producer nagy energiákat fordítottak arra, hogy ezeket az értesüléseket cáfolják, és mantraszerűen ismételgessék, hogy a filmmel minden rendben van. A kritikusok, és most már a rendező is ennek az ellentettjét állítja.Josh Trank a Fantasztikus Négyes forgatásánForrás: InterCommiddleoff644429Josh Trank rendező twitterre kirakott, majd hamar letörölt őszinteségi rohamával szemben valószínűleg tehetetlenek lesznek, hacsak nem akarják egy sértődött, beszámíthatatlan fickónak beállítani. Trank a következő szöveggel határolódott el a Fantasztikus Négyes-től:Egy évvel ezelőtt volt egy fantasztikus verziója a filmnek, amely nagyszerű kritikákat kapott volna, és amit valószínűleg sohasem fogtok látni. Ez van.Josh Trank tweetjeForrás: Deadlinemiddleoff630289Alighanem sosem fogunk tisztán látni ebben az ügyben, mivel elhanyagolható annak az esélye, hogy a film rendezői verziója is napvilágot lásson. Az is lehet, hogy egy szerzői víziójától megfosztott, jogosan panaszkodó rendező panaszát olvastuk, aki csinált egy remek, senki által nem látható filmet, de az is lehet, hogy egy sértődött, beszámíthatatlan ember csinálta a fesztivált, aki nem bírja a kritikát, ezért be akarta védeni magát, és akire gyorsan rászóltak, hogy törölje a tweetjét.Amit biztosan tudni lehet, hogy a héten megjelentek a kritikák a filmről, és túlnyomórészt negatívak (a Rotten Tomatoeson 10 százalékon áll éppen). A New York Times kritikusa a csapat láthatatlan tagját játszó Kate Mara szuperejére utalva csúnyán elbánt a filmmel: Kate Mara "karaktere tárgyakat is képes eltüntetni. Ezt a képességét a filmen is gyakorolhatta volna, de igazából mindegy, mert egy vagy két héten belül magától is el fog tűnni ez a film."Kate Mara és Miles Teller a Fantasztikus Négyes című filmbenForrás: InterCommiddleoff680478A 120 millió dollárból készült filmnek 40 milliós nyitóhétvégét jósol a The Hollywood Reporter. Utána hamar ki fog derülni, hogy megragad-e a mozik műsorán a Fantasztikus Négyes, vagy beválik a The New York Times jóslata, és a kritikusok után a nézők is elfordulnak tőle. Magyarországon az amerikai bemutatóhoz képest egy héttel később, augusztus 13-tól lesz látható a Fantasztikus Négyes.A film bevételeitől függetlenül Josh Trank karrierje romokban hever. A Fantasztikus Négyes után a második önálló Star Wars-filmet rendezte volna, de a pletykák szerint a szuperhősfilm forgatásán tanúsított kiszámíthatatlan viselkedése miatt kirakták a projektből. Mindkét filmnek Simon Kinberg a producere, akivel Trank állítólag összeveszett. Mindkét érintett személy hazugságnak nevezte ezeket az értesüléseket.A készülő filmről azóta kiderült, hogy a fiatal Han Solo lesz a főszereplője, és a 21 Jump Street és folytatásának rendezőpárosa (Christopher Miller és Phil Miller) jegyzi majd.Hatalmasat zúz a kőóriáshttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150420-itt-a-fantasztikus-negyes-masodik-elozetese-miles-teller-kate-mara-jamie-bell-michael-b.htmlItt az új Fantasztikus Négyes előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150127-itt-az-uj-fantasztikus-negyes-elozetese-miles-teller-kate-mara-jamie-bell-josh-trank-michael.htmlA fiatal Han Solóról készül a második különálló Star Wars-filmhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150707-a-fiatal-han-solorol-keszul-a-masodik-kulonallo-star-wars-film-christopher-miller-phil-lord.html
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!