Meryl Streepet Oscarra jelölték, Jennifer Anistont nem

Oscar 2015, Jennifer Aniston
Vágólapra másolva!
A független filmeknek és a korábbi bemutatóknak kedveztek az idei Oscar-jelölések. A Sráckor, A Grand Budapest Hotel és a Birdman a legnagyobb kedvencek, de Oscar-jelölt Meryl Streep, Steve Carell, Ethan Hawke, Emma Stone és Keira Knightley is. A főbb kategóriákban a mezőny lefutottnak tűnik, de kivételesen úgy tűnik, hogy minden szobor jó helyre kerül. Az esélyes magyar alkotást, Bucsi Réka Symphony no. 42. című animációs rövidfilmjét sajnos nem jelölték Oscar-díjra. 
Vágólapra másolva!

Legjobb film, legjobb rendező

Négy éve változtatta utoljára az Akadémia a jelölés szabályait és ennyi idő távlatából már egyértelmű, hogy amit igazán akartak - mégpedig, hogy közönségbarát, kasszasiker filmek is bekerülhessenek a legjobb film jelöltek közé - nem fog összejönni. Tavaly a Gravitáció volt a kivétel, de idén a Csillagok között, A hobbit - Az öt sereg csatája vagy az Exodus: Istenek és királyok típusú blockbustereknek esélyük sem volt fontos Oscar-jelölésre.

Sőt, a mezőny függetlenebb, mint valaha, ráadásul a jelöltek között több (Sráckor, A Grand Budapest Hotel, Whiplash) olyan is akad, amit az év első felében mutattak be. Ez egyrészt azt jelzi, hogy a kifejezetten Oscar-szezonra időzített filmek közül több elbukott, másrészt pedig azt, hogy a kampány egyre hosszabb és egyre hamarabb beáll.

Ellar Coltrane a Sráckor című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Októberben már a jelölt filmek nagy része látható volt fesztiválokon és a decemberi premierek (Rendíthetetlen, A Most Violent Year) nem tudták fenekestül felforgatni a versenyt. Az idei mezőny egyébként nem is igazán indokolja az ötnél több jelölt szükségességét, főleg, hogy a Sráckor-Birdman-Kódjátszma-A mindenség elmélete négyes uralma október óta egyértelmű.

Két érdekesség. Az új jelölési rendszer bevezetése óta először fordul elő, hogy nem kilenc, hanem nyolc legjobb film jelölt lett és hogy Bennett Miller Foxcatcher-je ebben a rendszerben az első olyan film, ami az ötös mezőnyben rendezői jelöléshez jutott, a nyolcba viszont nem fért be. Miller ezzel beérte Stephen Daldry (Billy Elliot, A felolvasó) rekordját, miszerint eddig mindhárom rendezése legjobb film és/vagy legjobb rendezés Oscar-jelölt lett. A rendezői ötös viszont szégyenszemre idén is kizárólag férfiakból áll, noha Ava DuVernay (Selma) az első színesbőrű női jelölt lehetett volna ebben a kategóriában.

A jelöltek - Legjobb film

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (rendező: Alejandro González Inárritu)
Sráckor (Boyhood, rendező: Richard Linklater)
A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel, rendező: Wes Anderson)
Kódjátszma (The Imitation Game, rendező: Morten Tyldum)
Selma (rendező: Ava Duvernay)
A mindenség elmélete (The Theory of Everything, rendező: James Marsh)
Whiplash (rendező: Damien Chazelle)
Amerikai mesterlövész (American Sniper, rendező: Clint Eastwood)

Legjobb rendező

Wes Anderson (A Grand Budapest Hotel)
Alejandro González Inárritu (Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje))
Richard Linklater (Sráckor)
Morten Tyldum (Kódjátszma)
Bennett Miller (Foxcatcher)

Nyerni fog/nyernie kellene: Két nagyon izgalmas és erős év után, amikor az utolsó pillanatig kérdéses volt a nyertesek kiléte és ennek megfelelően szét is vált a legjobb film és legjobb rendező díjazottja, az idei szezon unalmasnak mondható, ugyanis nyár végén egyértelművé vált a Sráckor éllovas-státusza, amit komolyan senki sem tudott kikezdeni. Ideig-óráig a Birdman, a Kódjátszma és a Selma tűntek alkalmasnak arra, hogy méltó ellenfelei legyenek Richard Linklater tizenkét évig forgatott, általunk is a 2014-es év legjobbjának tartott remekművének, de a helyzet jelenlegi állása szerint senkit nem biztatnánk arra, hogy a Sráckor ellen fogadjon.

A Sráckor győzelme most kiszámíthatónak tűnik, de egy évvel ezelőtt, amikor a Sundance filmfesztiválon bemutatták, még senki sem mert volna Oscarokról ábrándozni. Pont ez a jó ebben a várható diadalban, hogy nem díjvadász-megrendelésre készített, kikalkulált stúdiótermék, hanem úttörő szellemű, anyagi nehézségeket is kreativitással és független szellemben legyőző művészi szerelemprojekt. Éppen ezért nem tudunk más filmnek szorítani, mint a Sráckor-nak és bármely más jelölt győzelme kellemetlen meglepetés lenne.

Méltatlan mellőzés: Holtodiglan - legjobb film, Ava Duvernay (Selma) - legjobb rendező

AZ OSCAR-JELÖLT FILMEK SZÁMOKBAN

9 jelölés:Birdman, A Grand Budapest Hotel
8 jelölés:Kódjátszma
6 jelölés:Sráckor, Amerikai mesterlövész
5 jelölés:A mindenség elmélete, Foxcatcher, Csillagok között, Whiplash
4 jelölés:Mr. Turner
3 jelölés:Rendíthetetlen, Vadregény
2 jelölés:Vadon, Selma, Ida, A galaxis őrzői, Beépített hiba

* * *

Legjobb férfi főszereplő

Minden évben ez a leggyilkosabb kategória és sokak szerint nem ártana itt is megengedni az ötnél több jelölt lehetőségét. Ráadásul nagyon szorosan kötődik a legjobb film jelölésekhez, ami egyértelműen azt jelzi, hogy ma Hollywoodban a legjobb filmek férfi főhősökről készülnek. Más évekkel ellentétben viszont idén szinte csupa újonc teszi ki a kategóriát és az átlagéletkor is alacsonyabb a megszokottnál.

Michael Keaton a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmben Forrás: InterCom

Az egyetlen korábbi Oscar-jelölt a meglepetés idén, Bradley Cooper az Amerikai mesterlövész-szel zsinórban harmadjára került a legjobb öt közé - férfiak között ez a bravúr utoljára Russell Crowe-nak jött össze, bár ő mindháromszor főszereplői jelölt volt és második nekifutásra nyert is.

A jelöltek:

Steve Carell (Foxcatcher)
Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész)
Benedict Cumberbatch (Kódjátszma)
Michael Keaton (Birdman)
Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)

Nyerni fog/nyernie kellene: Azon kevés kategóriák egyike, ahol még beszélhetünk némi versenyről, bár Michael Keaton hónapok óta az éllovasnak tűnik, ám miután Eddie Redmayne nyerte a legjobb drámai színésznek járó Golden Globe-ot (Keaton pedig a vígjátékit), nem árt azzal is számolni, hogy A mindenség elméleté-nek főszerepe sokkal Akadémia-barátabb alakítás és inkább kipipálja a szokásos Oscar-hívószavakat (életrajzi film, híres zseni, betegség, fizikai kihívás), mint Keaton bekattanó színésze.

Eddie Redmayne A mindenség elmélete című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Az egykori Batman viszont az év visszatérője, egy veterán, akit mindenki szeret, de még sohasem díjazták és elviekben a második legerősebb legjobb film jelölt főszereplője, így még mindig inkább rá tippelünk a 33 éves Redmayne ellenében.

Méltatlan mellőzés: Ralph Fiennes (A Grand Budapest Hotel)

* * *

Legjobb női főszereplő

Egész szezon alatt mást sem lehetett olvasni, mint, hogy milyen gyenge az idei női mezőny és még a nem éppen drámai szerepeiről híres Jennifer Aniston is be tudja magát kampányolni a legjobb ötbe egy rémes filmmel. Végül az Akadémia tagjainak helyén volt a józan esze és hallgattak a kritikusokra, akik ezerrel nyomták Marion Cotillard-t a Két nap egy éjszaká-ért és a The Immigrant-ért felváltva, noha egyiket sem a díjszezonra pozícionálták és (Jennifer Anistonnal ellentétben) nem is nagyon költöttek a kampányukra.

Julianne Moore a Still Alice című filmben Forrás: Sony Pictures Classics

Sokat elárul a hollywoodi szexizmusról, hogy a férfi főszereplők között négy legjobb film jelölt van, míg a női mezőnyben csak egy (Felicity Jones) és az is inkább mellékszerep. A Holtodiglan-t leszámítva ebben a kategóriában szinte csak aprócska függetlenfilmek hősnői találhatók, így nem csoda, hogy az éllovas filmjét is alig látta valaki, bár Julianne Moore esetében úgyis az egész eddigi díjazatlan karrierje esik latba a szavazásnál, és több szavazó hangot is adott annak, hogy esze ágában sincs megnézni a lehangoló Still Alice-t, de akkor is arra szavaz, hogy ő nyerjen végre ötödik nekifutásra.

A jelöltek:

Marion Cotillard (Két nap, egy éjszaka - Deux jours, une nuit)
Felicity Jones (A mindenség elmélete)
Julianne Moore (Still Alice)
Rosamund Pike (Holtodiglan)
Reese Witherspoon (Vadon - Wild)

Nyerni fog/nyernie kellene: A cannes-i filmfesztivál legjobb színésznő trófeájának elnyerése után erősödtek fel a már négyszer hoppon maradt Julianne Moore végre-valahára Oscar-díjjal elismerését követelő hangok. Csakhogy a Térkép a csillagokhoz hiába szól Hollywoodról és hiába fergeteges benne a színésznő, az Akadémia ízlésének egyszerűen túl elvont és durva Cronenberg fekete komédiája, így nem is kampányoltak érte.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmben Forrás: Mozinet

A munkamániás Moore azonban simán letesz évi két díjra érdemes alakítást is az asztalra és a Still Alice-ben az alzheimeres családanya szerepe lényegesen Oscar-barátabb, mint a hisztérikus, hiú, hármasszexelő és hangosan kakiló díváé. Érdekes egybeesés, hogy ha nyer, zsinórban másodjára fogja olyan színésznő nyerni a kategóriát, akinek a filmbéli férjét Alec Baldwin alakította. A többi jelölt lényegében esélytelen a győzelemre, Witherspoon és Cotillard azért, mert már nyert, az először jelölt Jones és Pike számára pedig a jelölés maga a diadal.

Méltatlan mellőzés: Scarlett Johannson (Under The Skin)

* * *

Legjobb férfi mellékszereplő

Négy bazierős jelölt, akik közül bármelyik megérdemelné a győzelmet és egy töltelék - nagyjából így jellemezhető ez a kategória, de az egész szezon során nem nagyon akadtak a Simmons - Norton - Ruffalo - Hawke négyesnek épkézláb kihívói. Fura, hogy egy stúdió sem próbálta kihasználni ezt a helyzetet némi kategória-sakkozással, így az Akadémia tagjai kötelességtudóan ikszeltek a 84 éves legendára, Robert Duvallra, akinek a filmje ugyan senkinek se tetszett, de nem is sajnálja tőle senki a hetedik jelölését.

J. K. Simmons a Whiplash című filmben Forrás: Cannes Film Festival

A jelöltek:

Robert Duvall (A bíró - The Judge)
Ethan Hawke (Sráckor)
Edward Norton (Birdman)
J.K. Simmons (Whiplash)
Mark Ruffalo (Foxcatcher)

Nyerni fog/nyernie kellene: Ebben a kategóriában rendre a legharsányabb, leglátványosabb alakítás nyer, ami kizárja a másodjára jelölt Mark Ruffalót és Ethan Hawke-ot. Marad két nagyon is harsány és látványos alakítás Edward Nortontól és J.K.Simmonstól, melyek közül a harmadjára (de utoljára 16 éve!) jelölt Norton díjazása tűnne logikusabbnak, de Simmons olyan szinten végignyerte a szezont, hogy úgy tűnik, mindenki azt érzi, ez a karriercsúcsa és a Whiplash egyetlen fontosabb kategóriában nyerhető díja.

Méltatlan mellőzés: Josh Brolin (Beépített hiba - Inherent Vice)

* * *

Legjobb női mellékszereplő

Túl nagy tülekedés ebben a kategóriában sem volt, főleg miután egyértelművé vált, hogy a Sráckor-ért Patricia Arquette-et ebben a kategóriában indítják és nem főszereplőként. A legnagyobb kérdés az maradt, hogy Meryl Streep megkapja-e a tizenkilencedik Oscar-jelölését a Vadregény boszorkájaként, vagy idén hagyja végre neki az Akadémia, hogy otthon pizsamában nézze végig a showt. Persze megkapta, pedig sajnos ezzel két érdemesebb jelöltet is kiütött: Rene Russót (Éjjeli féreg) és Jessica Chastaint (A Most Violent Year) - mindkettőjük filmje meglepően alulteljesített egyébként az Akadémiánál.

Patricia Arquette a Sráckor című filmben Forrás: UIP Dunafilm

A jelöltek:

Patricia Arquette (Sráckor)
Laura Dern (Vadon)
Emma Stone (Birdman)
Keira Knightley (Kódjátszma)
Meryl Streep (Vadregény - Into the Woods)

Nyerni fog/nyernie kellene: Nagyon megérdemelt győzelem lesz Patrica Arquette számára, elképzelhetetlen, hogy ne ő nyerjen. A Golden Globe díjkiosztó házigazdáit, Tina Feyt és Amy Poehlert idézve isteni, amikor végre elismernek egy negyven fölötti színésznőt, csak a lényeg, hogy még negyven előtt kapja meg a szerepet. A fiatalabb üdvöskék (Keira Knightley, Emma Stone) viszont ezúttal várhatnak még pár évet az elismerésre.

Méltatlan mellőzés: Rene Russo (Éjjeli féreg)

* * *

Legjobb idegen nyelvű film

Szokás szerint egy rakás érdemes film már a nevezésnél elhullott, majd a kilencre szűkítéskor is hullathattunk pár könnyet a magyar nevezésen (Fehér Isten) kívül a belga Két nap, egy éjszaká-ért (szerencsére Marion Cotillard így is bejutott a legjobb női főszereplő mezőnybe), az Arany Pálma-nyertes török Téli álom-ért és a kanadai Mommy-ért. A végső ötben az imént emlegetett cannes-i sikereken kívül mégis ott van három Cannes-ban bemutatott film is (Leviatán, Eszeveszett mesék, Timbuktu), az észt Mandarinok-at viszont még alig látta valaki.

Leviatán Forrás: Cirko Film

A jelöltek:

Eszeveszett mesék (Damián Szifrón) - Argentína
Mandarinok (Zaza Urushadze) - Észtország
Timbuktu (Abderrahmane Sissako) - Mauritánia
Ida (Paweł Pawlikowski) - Lengyelország
Leviatán (Andrey Zvyagintsev) - Oroszország

Nyerni fog/nyernie kellene: A győzelem a lengyel Ida és az orosz Leviatán között fog eldőlni, ez nem vitás. Mindkét film zseniális, talán az Ida javára szól, hogy legjobb operatőri jelölést is kapott, bár sok szavazót még ennek ellenére is eltántoríthat, hogy fekete-fehér.

Méltatlan mellőzés: Lavina (Svédország)

- - -

Az összes további jelölt

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Amerikai mesterlövész
Beépített hiba
Kódjátszma
A mindenség elmélete
Whiplash

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Birdman
Sráckor
Foxcather
Éjjeli féreg
A Grand Budapest Hotel

Legjobb operatőri munka:

Birdman (Emmanuel Lubezki)
A Grand Budapest Hotel (Robert Yeoman)
Ida (Lukasz Zal és Ryszard Lenczewski)
Mr. Turner (Dick Pope)
Rendíthetetlen (Roger Deakins)

Legjobb animációs film:

Doboztrollok
Hős6os
Így neveld a sárkányodat 2
Song of the Sea
Kacuya

Legjobb egész estés dokumentumfilm:

CitizenFour
Vivian Maier nyomában
Last Days in Vietnam
The Salt of the Earth
Virunga

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Crisis Hotline: Veterans Press 1
Joanna
Our Curse
The Reaper
White Earth

Legjobb vágás:

Amerikai mesterlövész
Sráckor
A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
Whiplash

Legjobb betétdal:

Everything is Awesome (A Lego-kaland)
Glory (Selma)
Lost Stars (Szerelemre hangszerelve)
Grateful (Beyond the Lights)
I’m Not Gonna Miss You (Glen Campbell: I'll Be Me)

Legjobb vizuális trükk:

Amerika Kapitány: A Tél Katonája
A majmok bolygója: Forradalom
A galaxis őrzői
X-Men: Az eljövendó múlt napjai
Csillagok között

A legjobb látványterv:

A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
Csillagok között
Vadregény
Mr. Turner

Legjobb animációs rövidfilm:

The Bigger Picture (Daisy Jacobs)
The Dam Keeper (Robert Kondo és Dice Tsutsumi)
Feast (Patrick Osborne)
Me and My Moulton (Torill Kove)
A Single Life (Joris Oprins)

Legjobb élőszereplős rövidfilm:

Aya
Boogaloo and Graham
Butter Lamp
Parvaneh
The Phone Call

Legjobb hangvágás:

Amerikai mesterlövész
Birdman
A hobbit - Az öt sereg csatája
Csillagok között
Rendíthetetlen

Legjobb hangkeverés:

Amerikai mesterlövész
Birdman
Csillagok között
Whiplash
Rendíthetetlen

Legjobb filmzene:

A Grand Budapest Hotel (Alexandre Desplat)
A mindenség elmélete (Jóhann Jóhannsson)
Csillagok között (Hans Zimmer)
Kódjátszma (Alexandre Desplat)
Mr. Turner (Gary Yershon)

Legjobb kosztüm:

Beépített hiba
Demóna
Mr. Turner
A Grand Budapest Hotel
Vadregény

Legjobb smink:

Foxcatcher
A Grand Budapest Hotel
A galaxis őrzői