Egy súlyosan terhelt, lelkileg mélyen sérült ember, akinek nyomora a környezete számára is tragédiát okoz. Nem új a történet, ismerjük a receptet, de a Foxcatcher mégis tud meglepetést okozni, elsősorban a három, valóban egyenrangú, ütős színészi alakításnak köszönhetően.

 

Elmondom, elsőre mit vártam. Egy újabb sportfilmet, ezúttal a profi birkózás világáról. Egy megdöbbentő sztorit egy őrült milliomosról. Egy fontos filmet az összetört amerikai álomról. Egy újabb meglepő alakítást egy maszk alá bújtatott, szinte a felismerhetetlenségig átalakított színésztől.

Noha valóban egy ezekből az elemekből építkező, klasszikusan felépített filmmel van dolgunk, mindez - a filmért a tavalyi cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendező díját elnyerő - Bennett Miller kezei között a bőrünk alá mászó, a végkifejlet felé lassan araszoló, majd ott iszonyatosan nagyot ütő sztorivá alakul.

Izomkötegek ellenére gyenge, szánandó hős - Channing Tatum a FoxcatcherbenForrás: InterCom

Az olimpiai bajnok birkózó Mark Schultz (Channing Tatum) óriási lehetőséget kap, amikor John E. Du Pont (Steve Carell), egy nagy múltú, gazdag amerikai dinasztia sarja felajánlja neki, hogy a családi birtokán, a Foxcatcher-farmon létrehozott edzőtáborban készüljön a szöuli olimpiára. Találkozásuk nagyjából második percétől érezzük, John E. Du Pont olyan mértékű pszichés problémákkal küzd, hogy az egyetlen megoldás az volna, ha Mark minél gyorsabban elhúzna. De nem húz el.

Nekikezd az edzésnek ezzel az önmagát mentornak, edzőnek és apának képzelő, valójában tehetségtelen és buta, de vagyonának és hatalmának köszönhetően érinthetetlen figurával. Valamivel később a birtokra érkezik Mark bátyja, a szintén birkózó Dave (Mark Ruffalo) is, hogy az addigra Du Pont mérgező hatása alatt egyre jobban szenvedő Markot gatyába rázza.

Nehéz eldönteni, kié a legnagyobb bravúr - Channing Tatum és Mark Ruffalo a FoxcatcherbenForrás: InterCom

A megtörtént eseményeket feldolgozó filmekben nem az a fontos, mennyire pontos vagy tárgyilagos a történetmesélés. Számomra legalábbis biztosan nem. A lényeg sokkal inkább az, hogy leckefelmondás helyett valóban életre kelnek-e a figurák. Tatum, Carell és Ruffalo hármasa ezt a mutatványt hajtja végre, és nehéz volna eldönteni, kié a legnagyobb bravúr.

Channing Tatum számára gyakorlatilag álomszerep Mark: az olimpiai birkózó megformáláshoz eleve meglévő fizikai adottságait kihasználva, de azokon túl is lépve építi fel az izomkötegek ellenére gyenge, bizonytalan, szánandó hőst. Steve Carell minden várakozáson felüli alakítást nyújt, ami nagy megkönnyebbülés, mert amikor azt olvasom, hogy a forgatáson három órán át tartott a maszk felrakása, mindig gyanakvó leszek, és félek, már megint egy nyomorult műorral akarják kiszúrni a szemem. Carell bebizonyítja, ezerszer jobb színész annál, hogy hagyja, a maszk elvigye helyette a balhét. És végül Mark Ruffalo, ez az imádnivaló mesterember. Csak ő tudja úgy odatenni a pszichopata őrült és a démonoktól gyötört olimpiai bajnok mellé az egyszerű férj és testvér figuráját, hogy legalább olyan izgalmas legyen őt nézni, mint Tatumot vagy Carellt.

Nem hagyja, a maszk elvigye helyette a balhét - Steve Carrel a FoxcatcherbenForrás: InterCom

Ők hárman bármilyen párosításban lenyűgözőek, és a szó szoros értelmében a testüket adják a filmnek. Carell a hangjával, a lélegzetvételével, a járásával játszik. A testvérek közös jelenetei alatt pedig döbbenettel csodálkoztam rá, hogy még egy olyan elsőre brutális és valahogy esetlen mozdulatokból álló sportban, mint a birkózás is meg lehet látni a szépséget. Azok a hosszan kitartott jelenetek, amikor a Tatum és Ruffalo harmonikus, tánc-szerű mozdulatokkal a különböző fogásokat próbálgatják egymáson, szinte hipnotikusak.

Mindig van valami önmagában izgalmas, már-már furcsán izgató érzés abban, amikor egy pszichopata őrültet nézünk a vásznon. Még ha ismerjük a sztorit, akkor is tűkön ülünk és kiélvezzük a koreográfia minden percét. Most is átveszi rajtunk az uralmat az undorral vegyes szánalom. Ahogy reménykedünk, az őrültet mégis leállítják.

Reménykedünk, az őrültet mégis leállítják - Steve Carell a FoxcatcherbenForrás: InterCom

Du Pont-t azonban nem tudja senki leállítani, és egyre többször fordítjuk el a fejünket, ugrik össze a szánalomtól a gyomrunk, ahogy kínlódik, ahogy megalázza magát az elnyomó, gyermekét a szeretet megvonásával lelki nyomorba döntő, zsarnoki anya elismeréséért esengve (egy újabb jellegzetes, eposzi figura, amelyet szintén sikerült izgalmassá tenni, de hát ez a minimum egy olyan színészóriástól, mint Vanessa Redgrave).

Egyre kényelmetlenebbül fészkelődünk, mert rossz nézni, ahogy Mark, David és mindenki más hallgatásával legitimálja az őrületet, és asszisztál ahhoz, hogy Du Pont tovább garázdálkodjon, az edző szerepében tetszelegjen, megnyerjen egy meccset. A császár új ruhájáról szóló mesében legalább van egy őszinte kisgyerek, aki végül leleplezi a meztelen császárt, az életben viszont nem volt senki, aki megállítsa a tébolyt.