Időutazós film a Mancs: egy harminc évvel ezelőtti világban játszódik, és úgy is mesél történetet, mintha a szocializmus utolsó éveiben készült volna. Kényelmesen lassú tempóban, ártatlan és ártalmatlan naivitással, a valóságtól messze elrugaszkodva. Csak ne lenne olyan csúnya.

 

Azt, hogy ez a film arról a Mancsról szól, akit a legjobb magyar mentőkutyaként tartunk számon, aki a kilencvenes években többszáz mentőakcióban vett részt - Indiától Salvadorig -, és még a víz alatt is képes volt megtalálni a holttestet; aki külön jelzéssel mutatta, ha élő és ha halott embert talált, és akinek leghíresebb mentőakciója egy hároméves kislány felfedezése volt az izmiti romok alatt, azonnal el kell felejteni.

Ez a film mindebből csak annyira volt kíváncsi, hogy élt valaha egy mentőkutya, akit Mancsnak hívtak. A többi részlet helyett inkább egy dajkamesét kreált. Hogy miért, és hogy-hogy, azt hagyjuk, mert nem derül rá fény. Mindenesetre az eredmény egy olyan matinéfilm, amilyet a nyolcvanas években adtak az állami tévében vasárnap délelőttönként, a korszak technikai színvonalát idéző rajzfilmbetétekkel. Cukinak szánták, de mi inkább szomorúak lettünk tőle, és kicsit csalódottak is.

Cukinak szánták, de mi inkább szomorúak lettünk tőleForrás: A Company Hungary

Ha túljutunk az átverésen (hogy ez a film csak használja Mancs nevét, de nem neki állít emléket) a legszembetűnőbb probléma, hogy a film ronda. Már az első jelenetben, és aztán végig. Semmilyen egység vagy koncepció nem fedezhető fel a látványban, és semmiféle ízlés. Először egy családi otthonba csöppenünk, amelynek csak néhány részlete - az ajtófélfák, az ablakkeret, a szőnyeg, és a szereplők - valódiak, minden más rajzolt. De hogyan! Sivár, üres, lehangoló. Nem gazdag vagy szegény család otthona, csak ízlés nélkülié.

De minek van egyáltalán rajzolva? Stilizáltnak nem elég markáns és nincs üzenete, a reálisnak meg nincs értelme, hiszen akkor miért nem lehetett valódi díszletben forgatni? De a család sem valami vonzó: az apuka egy tévébe bámuló szobor, a gyerek tapintatos csendben játszik a szőnyegen, anyuka elvágyódva mered ki az ablakon. És hogy egység legyen az ízléstelenségben, az anyát alakító Török-Illyés Orsolyát úgy öltöztették fel, mint aki mosópor reklámot készül felmondani, nem pedig egy hosszú nap után hulla fáradtan ágyba dugni a gyereket, de előtte még felolvasni neki egy esti mesét.

Úgy öltöztették fel, mint aki mosópor reklámot készül felmondaniForrás: A Company Hungary

Lássuk inkább a történetet, ami a szocializmus utolsó éveiben kezdődik, és a rendszerváltás után pár évvel ér véget. Bár nem tudni, miért épp ebbe a korszakba helyezték a cselekmény, de a látványcsapatnak éppenséggel ziccer lehetett volna. Néha fel is bukkan valami bájosan korhű dolog (egy-egy tárgy vagy helyszín), de nincs mögötte irónia, és nem rendeződik egységbe. Továbbra is csak a kerettörténetben tapasztalható zagyvasággal, káosszal és következetlenséggel találkozunk.

Néhol még egy mai üdítős flakon, vagy Ikeás textil is felbukkan, miközben épp, hogy megalakul a csigatévé - szóval végig nem világos, milyen megfontolások mentén készült a jelmez, a díszlet, és az animáció. A főhős és legjobb barátja például minden jelenetben új outfitben tündököl, tele mutatós darabokkal, mintha egy akkori villamosszerelőnek olyan gardróbja lett volna, mint egy mai divatbloggernek. A rajzfilm-betétek pedig olyan gyengék és bugyuták, hogy a Pannónia Filmstúdió elfeledett darabjai is százszor leköröznék. Jobb, ha a vizuális megjelenésen nagyvonalúan felülemelkedünk, és inkább a cselekményre fordítjuk a figyelmünket.

Trill Zsoltot és a kutyát kétségtelenül kellemes nézniForrás: A Company Hungary

Kedves, ártalmatlan mese, amiben bármi megtörténhet, még az is, hogy valaki egy elhagyatott mező kellős közepén épít magának takaros vityillót; hogy villamosszerelőből lesz a világ legjobb mentőkutya-trénere; és hogy magánember szponzorál furgonnal és teljes felszereléssel mentőcsapatot. A film főszereplője, Fehér Zoltán (Trill Zsolt) ugyanis csak egy egyszerű villamosszerelő a szocialista nagyvállalatnál, amit úgy kell elképzelni, mint ahogy a Kölyök című Törőcsik Mari-filmben ábrázolták a munkásosztály gondtalan életét - csak színesben. Azok a boldog, naiv békeidők, amikor még négykor ért véget a munkaidő; a főnök inkább évődött, mint követelt, és otthon rántott hús vagy gulyásleves várta a becsületes munkásembert.

Zoltán kényelmesen beszűkült életét azonban fenekestül felborítja, hogy szülőfalujában rátukmálnak egy kölyökkutyát, amit eleinte titokban nevelget, majd észreveszi a küldetést benne. És Trill Zsolt személyében végre valamit jót is látunk: egy igazi filmszínészt, aki épp attól működik a vásznon, hogy egy pillanatig sem tűnik filmszínésznek, csak a mesékből ismert nyílt szívű, jó szándékú, nem túl bonyolult embernek. Őt és a kutyát kétségtelenül kellemes nézni.

Hirtelen filmszerűvé válik a filmForrás: A Company Hungary

És amikor már épp kényelmesen lecsúsztunk a székben, hogy alkalomadtán be is szundíthassunk, jön egy meglepő fordulat: Mancsot bevetésre viszik. Hirtelen filmszerűvé válik a film. Tétje lesz, ritmusa, szinte izgulni kezdünk. Pejó Róbertről kiderül, hogy rendező. Az operatőr Szatmári Péterről, hogy tud hangulatot teremteni. A zenéről, hogy fokozhatja a feszültséget. És amikor felbukkannak a megmentésre váró gyerekszereplők is, minden működésbe lendül, amit valaha állítottak arról, milyen hatást válthat ki a kutya és gyerek egy filmben.

Lehet persze, hogy csak ahhoz képest kaptunk valamit, amit azelőtt tapasztaltunk. Beleringattak a tespedtségbe, ahonnan már kis feszültség is forradalmi változásnak tűnik. Az emberben ilyenkor ötlik csak fel, milyen filmet is lehetett volna forgatni a Mancs-ból. Sokféle lehetőség kínálkozott. Lehetett volna realisztikusabb, a valóságot nem eltussoló, hanem éppen hangsúlyozó dráma. Vagy lehetett volna a kutya tényleges főszereplő, akinek a személyisége, teljesítménye valódi odafigyelést kap - meríthettek volna akár a nyolcvanas évek egyik animációs gyöngyszeméből, a Gréti-ből, ami egy németjuhász szemszögéből mesél a késő szocialista időszakról. És lehetett volna egy még sokkal profibb akciófilmet is forgatni belőle.

Kis feszültség is forradalmi változásnak tűnikForrás: A Company Hungary

Az alkotók azonban a mesefilmet választották, és ezért nem hibáztathatjuk őket. Mesefilmből éppenséggel nagy hiány van a magyar film háza táján. De ahhoz, hogy jól is sikerüljön, még sok dolog hiányzik. Először is egy látványtervező. Aztán egy kis irónia, humor. Mert ha már stilizálják a történetet, tegyék stílusosan, önreflexióval, ahogy a Paddington-ban (kritikánk) fordítják viccbe az angol hagyományokat. Mivel pedig ez egy hőstörténet (ha állat is a hőse), sokkal több időt kellett volna szánni a felkészülésre, gyakorlásra, fejlődésre is. Hogy lássuk, miből lesz a cserebogár, mert ez a műfaj elengedhetetlen kelléke.

Végül jobban át kellett volna gondolni azt is, kiknek szól a film. Annyi biztosan nem elég, hogy "mindenkinek", "az egész családnak". A Mancs jelenlegi állapotában a kicsiknek időnként túl félelmetes lesz, a nagyobb gyerekeknek túl naiv. A fiatal felnőttek nem látják benne viszont a gyerekkorukat, és az idősebbek sem találják majd azt a kifordított világot, amin nosztalgiával tudnának nevetni. Marad az a pár dolog, amire mindig lehet számítani: a kutya és a gyerek, meg egy jó színész.