Kamaszkorunk legszebb mellei - Amber Smith

2015.02.06. 00:27

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Volt idő, amikor Amber Smith állandó vendég volt a neves divatmagazinok címlapján és a számítógépünk képernyőjén. A filmvilágba sajnos nem sikerült rendesen berobbannia, de így is volt néhány emlékezetes villanása: ő volt a Rita Hayworth-hasonmás a Szigorúan bizalmasban, A temetésben pedig szexin kalimpált a lábaival.

 

#29 - Amber Smith (A temetés, Szigorúan bizalmas, Jóbarátok, Sin City Diaries)

Aki már a kilencvenes évek közepén internetezett és szerette tanulmányozni a női szépséget, annak szinte biztos, hogy megjelentek a képernyőjén Amber Smith fürdőruhás képei. Még egy magyar indie-rock zenekar is a tőle kölcsönözte a nevét. Adná magát, hogy ezt is Smith széleskörű hazai ismertségének tudjuk be, de a valóság az, hogy a névegyezés véletlen. Poniklo Imre frontember csak a névadás után egy évvel tudta meg, hogy egy híres modellt is Amber Smith-nek hívnak.

Smith legismertebb filmszerepe a Szigorúan bizalmas-ban volt, ő volt a titokzatos vörös hajú nő a kocsi hátsó ülésén, akinek zúzódások voltak az arcán, orrát gyolcs fedte, és Russell Crowe-nak nem igazán hagyták, hogy szóba elegyedjen vele. Legközelebb már hullaként került elő a nő. Prostitúcióra kényszerítették, és átszabatták az arcát, hogy jobban hasonlítson egy korabeli filmcsillagra, Rita Hayworth-re. Ez egy nem is annyira leplezett utalás volt Smith karrierjére.

A természetes szőke hajú lány tizenhat éves korától vállalt modellmunkákat, de igazából csak onnantól kezdett meredeken felfelé ívelni a pályája, hogy befestette a haját vörösre, és felfedezték, mint Rita Hayworth-hasonmást. Ebben az egészben csak az a különös, hogy Hayworth (Gilda, A sanghajiasszony) pályájának csúcsán még fekete-fehérek voltak a filmek. Smith a kilencvenes évek egyik legkeresettebb szupermodelljévé vált, gondoljanak egy neves divatmagazinra, és szinte biztos, hogy szerepelt a címlapján, és világmárkák egész sorát viselte, reklámozta.

Amber Smith és Rita HayworthForrás: AFP

A filmiparral először Martin Scorsese 1995-ös Casino című filmje kapcsán került kapcsolatba. Elmondása szerint annyira zöldfülű volt, hogy még az sem tudta megkülönböztetni a forgatókönyvben, hogy melyik szöveg az övé, és mi csak szimpla instrukció, felolvasott mindent. Még így is sokáig eljutott a kiválasztási folyamatban, Robert De Niro állítólag nagyon elégedett volt vele, de a szerepet végül Sharon Stone kapta meg.

De Niro később sem felejtette, ő ajánlotta be Smith-t Paul Mazursky-nak, A hűtlenség ára rendezőjének. Így kapta meg első mellékszerepét, és játszhatott együtt Cher-rel és Ryan O'Neallel. A Szigorúan bizalmas mellett egy másik Oscar-díjas filmben, az Amerikai szépség-ben is feltűnt egy parányi szerepben (ő volt a Peter Gallagher által játszott ingatlankirály mutatós felesége), de cikksorozatunkba inkább A temetés című gengszterfilm miatt került be. Smith lábai a levegőben kalimpálnak, és miután a férfi elélvezett, a nő azt is nagy örömmel fogadja, hogy partnere a mellbimbóját nyalogatja. Közben a háttérben üldögélő Vincent Gallo mindent elkövet, hogy felidegesítsen minket, mivel be nem áll a szája. A végén azért kiderül, hogy ő sem tud ellenállni Amber Smith bájainak.

A modellből lett színésznő próbálta megvetni a lábát Hollywoodban, de ez nem igazán sikerült neki, és nem tudott túllépni az olyan mellékszerepeken, amiket elsősorban a kinézete miatt nyert el. Pedig Smith nem csupán a szépségével tűnt ki a tömegből, hanem az intelligenciájával is. Állítása szerint 155-ös IQ-val rendelkezik. Ennek ellenére mozis karrierjét kiválóan jellemzi, hogy a Vadkanok című Amerikai pite-klón stáblistáján az szerepel a neve mellett, hogy "Gorgeous Redhead". Vagyis gyönyörű vörös hajú nő.

Amber Smith (középen) a Vadkanok című filmbenForrás: InterCom

Legviccesebb felbukkanását nem egy mozifilmben, hanem a Jóbarátok című sorozatban találjuk. Chandler a konditermi tagságát próbálja felmondani, de ez egyszerűen nem megy neki. Mindig elbizonytalanítják szuper ajánlatokkal. Végül magával viszi Rosst, hogy a barátja támogassa őt a nehéz pillanatokban. A konditermi alkalmazott azonban túltesz rajtuk ravaszságban, és amikor már minden veszni látszik, beveti a csodafegyvert, Amber Smith-t.

A modell hollywoodi befutását sokáig titokban tartott drog- és érzelmi függősége is gátolta. Modelkarierje kezdetén, Párizsban kapott rá egy vény nélkül kapható, Vicodinhoz hasonló fájdalomcsillapítóra, amely aztán évekig elkísérte. Később más drogokat is elkezdett használni, kétszer túladagolta magát, harminckét évesen majdnem meghalt. Életéből hosszú évek teltek el úgy, hogy alig volt magánál. Az anyja sem jelentett számára segítséget, mivel ő is drogfüggő volt. Együtt éltek és tudatmódosító szerekre költve felélték a modell összes megtakarított pénzét.

A drogok mellett komoly érzelmi függőség is kialakult Smith-nél. Betegesen tudott rajongani olyan férfiakért, akik kutyába sem vették őt. Egyik este meglátott egy férfit, akit aztán tizenkét éven át követett. Még Los Angelesbe is átköltözött New Yorkból, csak hogy a közelében maradhasson. Egy idő után már szinte csak erotikus filmekben és tévésorozatokban vállalt szerepet.

Smith a kétezres évek végén tette rendbe az életét. "Olyan volt, mintha egy hosszú álomból ébredtem volna fel" - mondta akkoriban. Nagyon különös érzés volt számára, hogy ő csak negyvenéves korára fedezte fel önmagát. A legtöbb ember már a huszas éveiben eljut odáig, hogy berendezi az első saját lakását, ő azonban csak nemrég jutott el idáig. Az éveken át tartó drogmámorban nem törődött ilyesmivel.

Több valóságshow-ban is részt vett, melyben hírességek próbáltak leszokni függőségeikről. Együtt szerepelt Gary Busey-vel, a Halálos fegyver gonoszával és Tawny Kitaen-nel, akit a Legénybúcsú-ból vagy a Whitesnake együttes klipjeiből ismerhetünk. Összesen három műsorban tűnt fel, melyekről azt nyilatkozta, hogy felnyitották a szemét.

Cikksorozatunk korábbi részei:

#28 - Elizabeth Hurley
#27 - Valeria Golino
#26 - Demi Moore
#25 - Angelina Jolie
#24 - Mathilda May
#23 - Mädchen Amick
#22 - Penélope Cruz
#21 - Erika Eleniak
#20 - Paz Vega
#19 - Natasha Henstridge
#18 - Kim Basinger
#17 - Madonna
#16 - Sherilyn Fenn
#15 - Irene Jacob
#14 - Patricia Arquette
#13 - Salma Hayek
#12 - Rachel Weisz
#11 - Marisa Tomei
#10 - Halle Berry
#9 - Heather Graham
#8 - Uma Thurman
#7 - Liv Tyler
#6 - Sharon Stone
#5 - Susan Sarandon
#4 - Jane March
#3 - Jennifer Connelly és Virginia Madsen
#2 - Shannon Tweed
#1 - Phoebe Cates