Vágólapra másolva!
Spanyol lány találkozik a német fiúval a berlini éjszakában; buliznak, beszélgetnek valós időben a filmvásznon, a nézők pedig reménykednek, hogy itt az új évezred Mielőtt felkel a Napja. Csakhogy mielőtt felkel a Nap, a srácnak még van egy kis elintéznivalója. A Victoria című német film az idei Berlinale egyik legnagyobb dobása lehet. 
Vágólapra másolva!

Tele van a Berlinale programja kosztümös filmekkel, két nap alatt négyet láttam és már eléggé vágytam egy napjainkban játszódó, mai fiatalokról szóló valamire. Arra ugyan egyáltalán nem számítottam, hogy pont egy német film repít majd vissza a mába, tekintve, hogy az exportálható német filmek kilencven százaléka nácikról vagy hidegháborúról szól. A Victoria viszont végre napjaink Berlinjében játszódik, de nem tülekszik be a képbe a tévétorony vagy a Brandenburgi kapu, pont az a lényeg, hogy játszódhatna Amszterdamban, Barcelonában vagy Budapesten is.

Két dolgot tudtam elöljáróban: egy spanyol lány berlini kalandjairól szól és nincs benne vágás. Utóbbi szó szerint értendő, nem csalnak, mint a Birdman-ben, hanem tényleg több, mint két órán keresztül követi a kamera a szereplőket valós időben legalább húsz helyszínen keresztül. Ez önmagában már óriási bravúr, de mit sem jelentene, ha nem néznénk végig összeszorult gyomorral, hogy merre visznek az újabb cselekmény-fordulatok.

Victoria - Szerelmesfilm, szociodráma vagy berlini bulitabló? Forrás: Berlinale

Az a luxus viszont csak az első vetítéseken adatott meg a Berlinale közönségének, hogy nem tudtuk mi is lesz a Victoria; szerelmesfilm, szociodráma vagy történet nélküli berlini bulitabló. Most viszont kénytelen vagyok lelőni, hogy egyik sem, hanem bankrablós krimi, de ezt egyrészt elfelejti mindenki, mire elér a magyar mozikig a film (ha elér valaha), másrészt pedig úgyis használni fogják a promócióban.

Mindenesetre egy órán keresztül inkább egy Mielőtt felkel a Nap-típusú szerelmesfilmnek tűnik a Victoria; az egyedül bulizó spanyol lányt leszólítja egy tréningnadrágos, de sármos német suttyó és meginvitálja, hogy inkább vele és a rosszarcú haverjaival fedezze fel Berlint. Victorián már ekkor látszik, hogy nem a megfontolt döntések embere, sok néző már itt elveszítheti a vele való azonosulás lehetőségét, tekintve, hogy esze ágában sem lenne mattrészeg autótolvajokhoz csapódni.

Victoria - Bankrablós krimi! Forrás: Berlinale

Ahhoz azonban, hogy végig élvezhessük a filmet, vele kell tartanunk még számos egyre rosszabb döntésen keresztül, közben titkon abban reménykedve, hogy sosem túl késő visszatérni a dumálgatós-sörözgetős-romantikázós vonalra. Imádnivaló, hogy Sebastian Schipper rendező és szereplői végig következetesen tartják, hogy a karaktereik hibákkal teli, eurotrash angolt beszélnek de korképük lényege az, hogy egy ilyen képtelen történet a mai Európában, puszta vagányságból és kalandvágyból két és fél óra alatt akár tényleg megtörténhet.

- - - - - - - - - -

Onozó Róbert élőben tudósít a Berlinaléról, kövesse a Twitteren is!