Pénz, drogok, fegyverek, na meg a bulák

Straight Outta Compton
Vágólapra másolva!
2015-ben a gengszterrap legendás együttese, a nyugati parti hiphopot megreformáló NWA is megkapja a maga filmjét, amihez kijött egy vagány, az együttes jelentőségét érzékletes módon összefoglaló előzetes. A Straight Outta Compton trailere elején az igazi Dr. Dre és Ice Cube autókázik Los Angeles utcáin, megmutatva honnan is indultak. Aztán jön a váltás, és a NWA fiatal tagjai iskolabuszokon írogatják a szövegeiket, jól érzik magukat a stúdióban, és az is kiderül, minek a rövidítése a nevük. Nem kell sokat várni, hogy elszabaduljon az őrület, a rendőrök nagyon keményen megkapják a magukét.A bennük fantáziát látó menedzsert Paul Giamatti alakítja, Corey Hawkins játssza Drét, Ice Cube-ot, pedig a rapper saját fia, O’Shea Jackson Jr. alakítja. Érdekes lesz majd látni, mennyire lesz kiegyensúlyozott a film, vagy kinek a pártjára fog állni, ugyanis a zenekar feloszlása után a tagok nagy kedvvel alázták egymást a dalszövegeikben. A Straight Outta Compton augusztus 14-én érkezik meg az amerikai mozikba.- - - - - - - - - - - -A cikk címét a Ganxsta Zolee & Kartel A való világ című számának családbarát verziójának szövegéből kölcsönöztük. 
Vágólapra másolva!