Aki azért néz kosztümös filmet, hogy gyönyörködjön a jelmezekben és a díszletekben, nem fog tapsolni az Őrült szerelemnek. De az sem, aki szereti a szenvedélyes drámákat, és a magasztos, nagyszabású történeteket. Az Őrült szerelem szikár, távolságtartó kamaramozi - vérbeli osztrák alkotás -, ami arra fókuszál, mai szemmel milyen érthetetlen motivációk mozgatták a korabeli embereket, például Heinrich von Kleistet, amikor megvált az életétől.

 

A romantika egyik legtehetségesebb írója, Heinrich von Kleist 1811 novemberében közös öngyilkosságot követett el Henriette Vogellel a Berlinhez közeli Kleine Wannsee tó partján. Előbb homlokon lőtte a hölgyet, majd egy másik pisztollyal önmagát, halántékon. Az ifjú Werther szenvedései után alig harminc évvel persze nem is olyan meglepő ez a történet - gondolhatnánk -, és Kleistet máris egy romantikus hősnek látjuk, aki látványos szenvedések és elsöprő érzelmek közepette búcsúzott az élettől. Pedig a valóság nem is állhatna ennél távolabb Jessica Hausner osztrák rendező szerint.

Az Őrült szerelem-nek már a címe is ironikus, szó sincs semmiféle szenvedélyről, de még szeretetről se - legalábbis nem a két főhős között. Az egész sztori abszurd, legalábbis a mai nézőpontunkból, ahogy maga a kor is.

Kleist egyértelműen depressziós volt - Őrült szerelemForrás: Cirko Film

Elképzelhetetlenül ingerszegény, sivár világ volt, amiben Kleist hiába kereste a helyét. Nem voltak képek, se zajok, zene csak élőben, és emberek is jóval kevesebben, mint ma. A filmben először is ez válik hangsúlyossá: vértelen és hangtalan. Hausner világában tétlen, unatkozó nemesek társalognak különféle díszletekben: hol egy szalonban, hol a természetben, és próbálják elütni az időt. Hiteles ez az üresség, hiszen dolgozni csak annak kellett, aki rászorult, vagy akit személyes elhivatottság fűtött. A többiek a hobbijuknak hódoltak. 

A gondolkodásuk ennek megfelelően sekélyes és tompa, habár ez Hausner részéről erőteljes vélemény, hiszen mindazok, akiknek korlátolt beszélgetéseit követjük a filmben, a kor értelmiségéhez tartoztak. A többször felbukkanó Adam Müller például közgazdasági elméleteket dolgozott ki - ha ortodox nézeteket vallott is -, de Henriette férje, Friedrich Louis Vogel is közismert entellektüell volt. A filmbeli diskurzusok mégis megdöbbentően naivul és primitíven csengenek a mai fülnek.

Hiteles ez az üresség - Őrült szerelemForrás: Cirko Film

És Kleist sem az intelligenciájával lóg ki a társaságból, hanem az elveszettségével. Egy igazi lúzer, aki sem a nők között nem talál társra, sem a férfiak között elismerésre. Kleist egyértelműen depressziós volt, csak pechjére ezt akkor még nem tudták diagnosztizálni. És hogy helyzetét még nevetségesebbé tegye, a formális társasági eseményeken fűt-fát letámadott azzal, hogy nem akar-e vele közös öngyilkosságot elkövetni.

Tulajdonképpen Henriette Vogel is valami hasonló mentális betegségben szenvedhetett, ha nem is érezte magát ennyire elszigetelve. A felszínen tökéletesen elégedett volt szűkre szabott lehetőségeivel, a nőknek csekély kitörési pontot engedélyező társadalmi berendezkedéssel. Csak ismeretlen eredetű ájulásai jelezték, hogy talán mégsem annyira boldog. Az ő vesztét is az okozta, hogy a korabeli orvoslás legfeljebb találgatni tudott a tünetek ismeretében, és - hogy gyorsan lezárják a tippelgetést - rásütötték, hogy daganatos betegségben szenved. Ez gyökeres változást eredményezett a tudatában, az öngyilkossági terv - amibe Kleist őt is beavatta futólag - egyszeriben sokkal értelmesebb halálnak tűnt, mint lassan kiszenvedni a betegágyban.

Szó sincs semmiféle szenvedélyről - Őrült szerelemForrás: Cirko Film

Az Őrült szerelem tehát azt állítja: nincs itt semmiféle romantika. Egy depressziós férfi és egy félrediagnosztizált nő kétségbeesett menekülése volt a közös öngyilkosság, amiből aztán legendát gyártottak. A valóság kiábrándítóan prózai, és alapvetően határozza meg a kor, amiben a gyógyítás ugyan megdöbbentően kezdetleges szinten állt, a tekintélye azonban megkérdőjelezhetetlen volt. És a halál is egészen mást jelentett akkor: korántsem számított rendkívüli dolognak. "Ha meg kell halni, hát meg kell halni. Akkor már legalább stílusa legyen" - valahogy így tudja le a dolgot Henriette, az Őrült szerelem hősnője. A férje - ugyanis férjezett asszony volt - tesz ugyan egy tétova kísérletet arra, hogy ne nyugodjanak bele, és a lánya is egész lelkesen reagál, amikor megcsillan egy halovány reménysugár, hogy mégsem kell elveszítenie az édesanyját, de alapvetően mindenki sztoikus nyugalommal veszi tudomásul a közelgő véget.

Jessica Hausner a tizenkilencedik század elejét egy olyan korszaknak láttatja, amely már megszabadult a vallásos hittől, és az abból fakadó babonás gondolkodástól, de a felvilágosodás eszméitől még idegen, és azok befogadására nem készült fel. Ennek megfelelően a mi racionális agyunk csak álmélkodva tudja letapogatni, hogyan éltek és milyen motivációk mentén cselekedtek a korabeli emberek. Hogyan működött egy házasság, és mit jelentett a hűség vagy a lojalitás.

A halál is egészen mást jelentett akkor - Őrült szerelemForrás: Cirko Film

A legtöbb kosztümös filmben mindent - a kosztümöktől a dialógusokon át a ritmusig - megpróbálnak a mai világunkhoz közelíteni, hogy a néző számára érthető és befogadható legyen a történet, nekünk üzenjen, sőt, akár trendivé is váljon. Általában kiszelektálják az adott korszaknak azon elemeit, amik a mai néző szemében nevetségesnek tűnnének, vagy amiket nem tudnánk értelmezni. Jessica Hausner erre mondott nemet, és a filmje épp attól különleges, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk egy másik világképhez, nem fordítva, és meg kell próbálnunk megérteni.

A nyelvezete ugyan modern, különben akadályozna minket a történet követésében, de a szereplők viselkedése korhű, ezáltal furcsa, idegen. Először láttam például olyan szobalányt a vásznon, akinek beszűkült világát, létbizonytalanságát azonnal és mélyen megértettem. (Ebben bizonyára komoly érdeme van az őt alakító Alissa Wilmsnek, aki egész lényében hordozza mindazt, amit például Pieter de Hooch vagy Vermeer alakjai.) De Henriette Vogel (Birte Schnoeink) sivár élete is attól került közel, hogy olyan magától értetődően képviseli. Még csúnyácska kislánya (Paraschiva Dragus) zárt tekintete, csöndessége, mindent átható kötelességtudata is azt hirdette, milyen iszonyatosan más volt akkor gyereknek lenni, és más volt a nevelés is.

Ha meg kell halni, hát meg kell halni - Christian Friedel az Őrült szerelem című filmbenForrás: Cirko Film

Biztosan lesznek, akiknek Hausner kamarafilmje A fehér szalag-ot juttatja eszébe, nem csak azért, mert ugyanazzal a főszereplővel (Christian Friedel) készült, hanem elsősorban mert hasonlóan szigorú és puritán, és ugyanúgy a kor igazságát keresi, nem pedig a kulisszáiban gyönyörködtet. Ezt Hausner olyan élesen deklarálja, hogy filmje kifejezetten visszafogott látványvilágú, mintha csak a legszükségesebb kellékekre és kosztümökre szorítkozott volna, hogy ezek is a kor merevségét szimbolizálják.

Noha A fehér szalag is porosz környezetben játszódott, még mindig több kedélyesség, komfortosság áradt a képeiből, mint az Őrült szerelem szabályos kulisszáiból. Itt viszont a szereplők jönnek-mennek lazábban a rideg díszletek között, mint akik elfogadták, hogy nekik ennyi mozgástér jutott. Az egyetlen kitörési pontot találta meg Kleist és Henriette az öngyilkosságban, még ha a mozi utolsó jelenete azt sugallja is: végül is értelmetlen és hasztalan volt. Még sok víznek kellett lefolynia a Dunán ahhoz, hogy valami változzon, és az ember (akár férfi, akár nő) önkiteljesedésre irányuló természetes igénye elfogadottá váljon.