A felhőtlen szórakoztatás végtelenül untat

2015.04.04. 17:23

A rejtélyes boncmesterről szóló filmje nagy sikert aratott hét éve, de mit csinál azóta Gigor Attila? Benzinkúton ragadt magyar prostikról tervez fekete komédiát, közben a Terápia című HBO-sorozatban éli ki kreatív energiáit. Nem szereti a smúzolást, legszívesebben számítógépes játékot tervezne, gyerekként is foglalkoztatta a halál, és szerinte a férfitestbe született nő is megérdemel egy esélyt. A nyomozó rendezőjét faggattuk, mire készül.

 

  • Színésznek készült, de rájött, hogy ahhoz ő túl szorongó és zárkózott típus.
  • A nyomozó a 2008-as Filmszemle nagy meglepetése volt, azóta nem csinált filmet.
  • Színházban sűrűn rendez, szívügye a diákoknak szóló, nevelő célú színház.
  • Írja és rendezi is a Terápia című sorozat egyes epizódjait.
  • Négy-öt éve ráment arra, hogy angol nyelven akart filmet forgatni.
  • Most olcsóbb filmötlettel pályázik, amelyben Svájcba tartó magyar prostituáltak rekednek egy benzinkúton.
  • Érzékeny a kritikákra.

Előtte rendes keresetem sem volt

A 2008-as Filmszemlén egy csomó díjat kapott A nyomozó. Ma ezek a díjak jelentenek valamit neked?

Az a szemle határvonal volt az életemben, egészen addig - nagyjából 30 éves koromig - abban sem voltam biztos, hogy filmezéssel akarok foglalkozni, eleve rendszeres keresetem se volt. A nyomozó után indult be a karrierem, ha nem is közvetlenül a díjaktól, de biztos, hogy nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy a szakma elfogadott, és elkezdtek számon tartani, mint forgatókönyvírót és rendezőt.

Igyekszik őszintén kommunikálni - Gigor AttilaFotó: Valami Hektor

A nyomozót azóta is a legjobb magyar filmek között említik, a tehetségedet és a hozzáértésedet illetően pedig egyetértés uralkodik a szakmában. Ez összhangban van a lehetőségeiddel?

Jó érzés, hogy szinte kivétel nélkül csupa olyan dolgot sikerült csinálni, amit nagyon szerettem. Még ha épp kevésbé jól sikerült munka is jött ki a kezem alól, akkor is azt éreztem, hogy én azon a ponton azt tudtam, és kész. A legfontosabb, amit megtanultam a szakmából, hogy maximálisan igyekszem őszintén kommunikálni. Ha az ember ilyen alapvetésből még nézhetetlen szart is csinál, akkor is azt érzi, hogy legalább őszintén hozta létre azt a szart.

Feláll, és ír egy olcsó magyart

A nyomozó után Az ember, akit nem lőttek le forgatókönyvén dolgoztál. Ez a filmterved milyen stádiumban van?

Jegelve lett. Négy-öt éven keresztül írtam a könyvet, Pusztai Ferenc producerrel nagyon sokáig hajtottuk. Az volt a mániám, hogy mindenképp külföldön akarom leforgatni, angol nyelven. Lehet, hogy ez hiba volt. A projekt végül drágábbnak bizonyult, mint amit össze tudtunk szedni rá.

Nyilván nem jó érzés, amikor ennyi ráfordított idő és energia után az ember azt mondja, hogy olyan körülmények között, amelyek között meg tudná csinálni, inkább nem csinálja meg. Ettől viszont még nem érzem azt a négy-öt évet kidobott időnek.

Terhes Sándor és Gigor Attila A nyomozó forgatásánFotó: Anger Zsolt

Mélységesen nem értek egyet azzal, hogy a művészetgyártást elsősorban piaci szempontok alapján mérjük, mégis úgy voltam vele, hogy ha nem tudtam összeszedni annyi pénzt, amennyibe kerülne, akkor lehet, hogy nem is elég jó a könyv. Ilyenkor az ember feláll, és ír egy olcsó magyart. Így is tettem, ezzel pályázok most.

Azért megvan benned az a bizonyosság, mint anno A nyomozónál, hogy meg kell csinálnod?

Az a bizonyosság van bennem, hogy ami kell, az el fog készülni. Nagyon szeretem azt a történetet, de abban nem vagyok biztos, hogy mindent elég érthetővé sikerült tennem a sztoriban, és hogy a legjobb formát választottam hozzá. Lehet, hogy majd egyszer leülök, és megint dolgozni fogok rajta.

A legfontosabb téma: a dolgoknak a vége

Filmjeidben visszatérő téma a halál. Azt mondtad, nem véletlen, hogy ha valaki 18 évesen elveszti az apját, sokat foglalkozik a halállal. Gyerekként is gondolkoztál már róla?

Már a Pókember-sztorik közül is a Kraven utolsó vadászata volt a kedvencem. Mostanában sokat citálom azt a Schubert-idézetet, hogy ami nem szomorú, az nem is zene. Maximálisan egyetértek a mesterrel, a felhőtlen szórakoztatás engem végtelenül untat. Mondjuk, egy Család kicsi kincse nem - de az a film számomra attól működik, hogy közben nagyon komoly és fontos dolgokról szól. A mai napig nem tudok komolyabb és fontosabb témát elképzelni, mint az emberi kapcsolatok - és úgy általában a dolgoknak a vége.

Három panel a Kraven utolsó vadászata című Pókember-füzetből
Forrás: Marvel

Állításod alapján egy embert az minősít, amit tesz, nem az, amit mond. Mi a legkiábrándítóbb számodra?

Amikor ez a cikk megjelenik, nézz meg a címlapról három random hírt - és feleltem a kérdésre. Ez. Naivan szeretnék hinni abban, hogy bizonyos elvek mentén érdemes gondolkodni, ezért végtelenül elszomorít, hogy mennyire nyomasztóan nem errefelé haladnak nálunk most a közállapotok.

Könnyen lehetek a púderes seggű művész

A nyomozó után azt mesélted, hogy a sikered miatt lettek új barátaid. Ők lekoptak már?

Természetes, hogy amikor az ember neve pörög, sokkal barátságosabbak az emberek, mint amikor nem. De mindig megvolt az a szabadságom, hogy nem kellett olyan ajtókon dörömbölnöm, ahová nem akartam bemenni. Ezért viszonylag könnyen vettem, hogy ezek a barátságok mentek, ahogy jöttek. Mondom ezt persze úgy, hogy a smúzoldába általában bemegy helyettem Pusztai Feri, én könnyen lehetek a púderes seggű művész.

Smúzolni nem szeret - Gigor AttilaFotó: Valami Hektor

Sok színházban rendeztél már. Általában megkeresnek, vagy téged kezd el izgatni egy darab?

Ilyen is van, meg olyan is. A kőszínházi rendszerbe például nem annyira tudtam beleszeretni, ott általában adott feladatra kérik fel az embert. Januárban volt a legutóbbi bemutatóm a Centrálban, oda például Puskás Tamás hívott, olyan színdarabra és szereposztásra (Pogány Judittal, Pokorny Liával, Schmied Zoltánnal és Rada Bálinttal), hogy nem volt szívem nemet mondani, nagyon hálás vagyok érte. Vagy a Nemzetiben annak idején a Robi (Alföldi Róbert) annyit mondott, hogy ez a darab, ez a szereposztás, kell vagy nem kell.

De amúgy, ami engem a színházból érdekel, az elsősorban a színházi nevelés ügye. Csináltam egy Antigoné-t még a Szputnyikkal, tavalyelőtt meg koprodukcióban a Szputnyikkal és a Kerekasztallal A hosszabbik út című darabot, ami már TIE (Theater in Education)-módszerrel készült, a középiskolások hozzászólhattak, és a darab aszerint haladt tovább. Ebben a színház csak valamiféle ürügy az oktatásra, a gondolkodtatásra. Őszintén szólva sokkal hasznosabbnak és katartikusabbnak érzem az ilyen jellegű színházat, ezekkel a darabokkal pont azt az értelmiségi belterjességet lehet a dologból kiiktatni, ami a színház legbántóbb része. Iszonyat rossz helyeken játszottunk, például börtönökben, ahol az emberek életükben nem hogy színházat, de könyvet se láttak. Teljesen más közvetlenül érezni, hogy hatsz, mint beparfümözve beülni és hümmögni azon, amit amúgyis tudunk.

Épp ezért borzasztó kiábrándító dolog, hogy megszűnik egy olyan társulat, amelyik pont ilyen projekteket vállalt föl, a Szputnyik. Magyarországon még mindig el tud hangozni komoly érvként, hogy a társulatok a jegyárakból tartsák el magukat? Tudomásom szerint a Madáchon és az Operettszínházon kívül egy színház nem tudná megtermelni a működési költségét. Tetszik, vagy nem tetszik, a kultúra olyan, mint a templomok: nem tartják el a felhasználók.

"Ez tízezer forint volt!"

Amikor a Terápia című tévésorozatot írtátok, te is kipróbáltál egy pszichoterápiás ülést. Meglepődtem, hogy korábban nem érdekelt, hihetetlen önelemzőnek tűnsz.

Egy terápiának pont az a lényege, hogy ne magadat elemezd, hanem legyen valaki, aki rávezet olyan dolgokra, amikre egyedül vagy a barátaidon keresztül nem tudnál rájönni. Sosem éreztem szükségét, hogy terapeutához járjak, de azóta volt még egy próbálkozásom, és érdekes módon nekem az nagyon rossz élmény volt. Az összes rossz pszichológus közhelyet megtapasztalhattam.

Mondj egyet!

Amikor egy embernek az az egyetlen határozott mondata a terápiás ülésen, hogy "Ez tízezer forint volt", az azért kemény. A sorozat kapcsán több szakértővel beszélgettem, és hála az égnek, nem ez az általános, de egy jó terápiához meg kell találni azt az embert, akivel a legjobban klappolsz.

Szamosi Zsófia, Nagy Zsolt és Gigor Attila a Terápia forgatásánForrás: HBO

Az első évadban szerintem a házaspár és a tornászlány részei voltak a legjobbak, amiket te rendeztél. Mennyire volt szabad a kezed? A szereplőválogatásba például beleszólhattál?

A szereplőválogatásba nem szóltam bele, később kerültem a történetbe. De nagyon nagy szerencsém volt, és imádom a mai napig Sztarenki Dórát és a többieket, nagyon jó munka volt már az első évad is.

A Terápiánál szinte sablonként állt rendelkezésre a sztori, a karakterek. Nem volt olyan, mintha szalag mellett dolgoznál?

Amikor 2008-ban A nyomozó miatt sokat pörgött a nevem, és elkezdtek reklámokba hívni, megtapasztaltam, milyen, ha nem azért kellek, amit tudok. Sokat olvasták a neved, hát elhívnak egy kefírreklámba, de gyakorlatilag semmiféle rendezői kreativitásra nincs igény. Na, ehhez képest a Terápia  teljesen más. Tényleg kíváncsiak arra, hogy te mit tudsz, és mit akarsz. Nagyon durván a fejedre koppintanak, ha megpróbálod rugdosni a kerítést, de én nem is mentem a kerítés közelébe, annyira szerettem az eredeti izraeli sorozatot.

Mennyiben különbözött a munka az első két évad során?

Az első évadban íróként is dolgoztam, a keddi szálat írtam, amit aztán Nagy Ervin játszott és Enyedi Ildikó rendezett. Az izraeli második évadról egyöntetűen azt gondolta az írócsapat, hogy nem annyira acélos, vagy legalábbis a magyar viszonyokra már kevésbé illik, úgyhogy sokkal többet változtattunk a könyveken. Volt olyan rész, amit írtam és rendeztem is, és ebben a munkában már-már olyan kreatívnak érzem magamat, mint a saját dolgaimban. A harmadikban meg egészen konkrétan saját ötleteket várnak. Az, hogy csapatban dolgozunk, segít az összes szorongásomat félretenni. Ha épp nincs is semmi ötlet, az írócsoportban valaki biztos bedob valamit, ami az egészet aztán tovább viszi. Nagyon durva amúgy, a Terápia alatt kábé még egyszer elvégeztem egy egyetemet, egy íróegyetemet, a rendezésről nem is beszélve.

Tessék, itt egy romantikus vígjáték

Volt olyan bérmunka, amit visszautasítottál?

Olyan dolgokat csinálok, amiben tudok hinni. A nyomozó kapcsán jöttek különféle megkeresések, hogy "Ja, szóval te csinálsz ilyen zsáner dolgokat, akkor itt egy romantikus vígjáték". Hát köszönöm, ezeket még megnézni is nagyon nehezen nézem meg, de egyáltalán nem is értek hozzá, nincs meg az a skillem, hogy ilyen filmeket csináljak. Nincs bajom azzal, hogy más könyvét rendezzem, a Terápiá-ban is ezt csináltam, de nagyjátékfilmes forgatókönyv eddig csak olyan került elém, amiről azt éreztem, hogy egyszerűen nem tudnék mit hozzátenni.

Lerobban a busz

Említetted az új filmtervedet, amivel pályáztatok a Filmalaphoz. Milyen eredménnyel?

Előkészítési támogatást kaptunk. Ha áprilisban pozitív elbírálásban részesülünk, és nyerünk a gyártásra is, akkor nyáron szeretnénk már forgatni. Most az interjú előtt is szereplőválogattunk.

Emiatt feszkós-szorongós időszakot élsz most?

Azt, amióta megszülettem. A nyomozó-nál is azt hallgattam, hogy "ez egy hülyeség, miért akarod ezt megcsinálni", most is ezt hallgatom. Nem tudok mit csinálni, engem ez a történet érdekel - az egyetlen kérdés, hogy az egész hány embernek fog átmenni.

Amióta megszületett, szorong - Gigor AttilaFotó: Valami Hektor

Állandó szempont, hogy úgy próbáljam megírni a történetet, hogy közérthető filmnyelve legyen. Tehát legyen egy elmesélhető történet, amiben van szerelem, halál, mindenféle, a lényeg meg mélyebben húzódik.

Mi az új film sztorija?

Egy benzinkútnál lerobban egy Svájcba tartó, lányokat szállító busz. Ott ragadnak három napra, és ezalatt mindenféle szerelmek szövődnek, halálesetek történnek.

Nincsenek nemi szerepek

A lányok, gondolom, nem kirándulni mennek.

Nem, nem kirándulni. De nem a szociális részét akarom a prostitúciónak megfogni elsősorban. Olyan nőkről van szó, akik szigorúan "jó körülmények" közé, például bordélyházba mennek dolgozni, és önként - én azt érzem, ez a sztori a férfiakról és a nőkről fog szólni. Arról, hogy merre halad ma a férfiasság és a nőiesség.

Egyetértesz azzal, hogy láthatóan változnak a klasszikus férfi-női szerepek?

A fizikai adottságokat leszámítva alapvetően nem gondolom, hogy lennének férfi vagy női szerepek. Etessük a trollokat: én meglehetősen feministának tartom magam. Szerintem végtelenül középkori módon tudunk ezekről a kérdésekről gondolkodni: a szerelemről, vagy hogy mi a nő meg a férfi dolga. Pedig egyáltalán nem ezen a szinten dől el. Én például el tudok képzelni olyan embert, aki férfitestben nő, és hiszek abban, hogy minden embernek pont ugyanannyi esély járna - annak is, aki így érzi magát. Nem hiszem, hogy a szerelmet korlátozni lehet, amíg nagykorúak között, közös megegyezésen alapszik.

Nem kell erőltetni, hogy az emberek a plázába üljenek be

A Filmalap strukturált eljárásban közli a javaslatait - egyes alkotók szerint vitatható stílusban. Neked mik a tapasztalataid?

A forgatókönyv-fejlesztést nagyon jó dolognak tartom. Amíg nem volt, Pusztai Feri nem kevés pénzt költött el arra saját zsebből, hogy Az ember, akit nem lőttek le-t különböző külföldi workshopokra vigye, és script doctorokat fizettünk meg azért, hogy a könyvhöz hozzászóljanak. Az HBO-ban is azt tanulom, mennyire fontos, hogy minél többféle emberen megszűrjük, hogy az, amit gondolunk meg leírunk, átjön-e. Még ha olyan bizottság is ül a Filmalapban, ahol az öt emberből maximum eggyel-kettővel egyezik valamilyen szinten az ízlésem - ha egy pontra többen rámutatnak, ott biztos gond van a könyvvel. Olyannyira bejön nekem ez a módszer, hogy a mai napig két-három hetente összeülünk Nagypál Orsival, Zomborácz Virággal és Lengyel Balázzsal, és megfuttatjuk a terveinket egymás között, ki mit gondol róla.

Péterfy Bori, Nagypál Orsi és Gigor Attila a Terápia második évadjának díszbemutatójánFotó: Bielik István - Origo

A Filmalappal egyébként talán az a legnagyobb probléma, hogy egy kormánybiztos lett a tetejére ültetve, felülről, illetve inkább az, amit ez jelent: hogy a játékszabályokat bármikor meg lehet változtatni - felülről. Ez aggasztó, de nincsenek olyan illúzióim, hogy ne lehetne rosszabb. Az a baj, hogy nekem az MMK-val sem voltak illúzióim, A nyomozó-val elég rossz tapasztalatokat szereztem. Eleve ez egy nagyon nehéz műfaj, egy ennyire kicsi piacon: elvileg kizárólag olyanoknak kéne a bizottságban ülniük, akik alkotóként éppen nem dolgoznak, közben viszont mindenki dolgozni szeretne. Erre az ellentmondásra elég nehéz megoldást találni.

Ha te lennél Andy Vajna, mit csinálnál másképp?

Nagyon fontosnak tartanám, hogy azok tegyenek elsősorban gesztusokat, akik hegynek fölfele vannak. Abban, hogy a szakma ennyire megosztott (értem ezalatt például a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Filmakadémia szembenállását), érzem a Filmalap felelősségét. A Filmalapnak feladata lenne az igényeket meghallgatni, a szakmát egyben tartani.

A filmek utógondozása is lényeges lenne, és úgy a terjesztésben, mint a forgalmazásban alternatív módokat találni. Nem pedig azt erőltetni, hogy az emberek a plázába üljenek be. Megváltoztak a mozgókép-fogyasztási szokások. Nem fogyasztunk kevesebbet, de mást és másképp, és nem feltétlenül moziban. Nagyon jó lenne, ha ezek a szempontok is érvényesülni tudnának.

Borzasztóan megsértődöm

Zomborácz Virág Utóélet című filmjében script doctorként vettél részt. Kemény szakmaisággal szólsz bele mások könyvébe, vagy szem előtt tartod, hogy alapvetően mások "kicsi gyermekét" minősíted?

Ez a fajta munka nagyon hasonlít a terapeutákéhoz, csak kisebb a tét: vagy megtalálod valakivel a hangot, vagy nem. Nem gondolom magamat a világ legjobb script doctorának, sajnos van egy nagyon markáns ízlés- és érzelemvilágom, általában nem az szokott tetszeni, ami a legnépszerűbb, ezért próbálok is óvatos lenni.

Mivel az Utóélet témája engem is nagyon érdekel, borzasztó óvatosan próbáltam Virágból a legszemélyesebb hangot kihúzni, hogy ne azt írassam meg vele, amit én csinálnék a filmmel.

Gondolom, azt már elég jól tudod kezelni, ha a te filmterveidre érkezik visszajelzés.

Kivéve, ha hozzám közel álló embertől kapom. Akkor borzasztóan megsértődöm, csapkodok, és nem beszélek néhány óráig. Aztán kénytelen vagyok beismerni, hogy ha valaki, akkor ezek az emberek beszélnek őszintén velem. Pont az új filmtervemről mondott valaki egy borzasztó lehúzó véleményt, akkor három napig nem volt kedvem kijönni a lakásból. Azért talán némi fejlődést fel tudok mutatni ezen a téren. Hozzáteszem, A nyomozó idején is, ha volt tíz kritika, és a tizenegyedik negatív volt, akkor én a tizenegyediket olvastam szarrá.

A kritika szerinted mekkora erővel bír?

Nem erővel, felelősséggel.

Fel tud dühíteni egy nagyon lehúzó kritika?

Nem a lehúzás, a szakmaiatlanság tud felhúzni. Bosszant, amikor azt látom egy online kritikán, hogy a kritikus semmivel nem szakmaibb, mint a kommentelő. Azt szeretem, ha a kritika, még ha negatív is, képes túlmutatni a puszta véleménynyilvánításon.

Inkább játékot tervezne

Korábban dolgoztál játékfejlesztő cégnél, és több helyen olvastam, hogy nagyon vonz az a terület.

Ha a tavi tündér megkérdezné, hogy hollywoodi szuperprodukciót szeretnék rendezni vagy játékot tervezni, akkor gondolkodás nélkül a játékot választanám.

Várja a tavi tündért Gigor AttilaFotó: Valami Hektor

Miért? Nagyobb a szabadság abban a munkában?

Nem, a játékfejlesztés annál sokkal nagyobb ipar már. Inkább az vonz, hogy teljesen más történetmesélési formát igényel, mint a film. Valószínűleg egyébként a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési metódusa azért nem annyira zavaró számomra, mert én is alapvetően történetben gondolkozom. Ez is egy probléma amúgy, hogy aki viszont nem (ami legalább annyira legitim filmkészítési forma), az sokkal nehezebben találja meg az útját a Filmalap fejlesztési rendszerében.

Visszatérve: a játék az a forma, ahol még elképesztően új módon és frissen lehet dolgokat megfogalmazni. Hihetetlen vizualitással elképesztően szép történeteket mesélnek, elsősorban az indie játékkészítők, de már a mainstreamben is nagyon jókat látni.

Olyan az arány, mint Amerikában

Követed az aktuális magyar filmeket?

Igyekszem mindent megnézni. Premierre menni nagyon nem szeretek, a már említett smúzolda miatt, de szeretek fizetni magyar filmért, ez becsületbeli dolog. Eddig is azt éreztem, hogy arányosan nézve semmivel nem vagyunk rosszabbak, mint az amerikai filmesek. Az, hogy készül Amerikában ezer film, és abból eljut hozzánk harminc, és abból négy jó, az nagyjából pontosan az az arány, amit itthon lehetett tapasztalni mindig is.

Szerinted az elmúlt másfél év filmjei igazolják a Filmalap munkáját?

Azt gondolom, hogy a magyar filmesek munkáját igazolják.

Magyar filmért fizetni becsületbeli dolog - Gigor AttilaFotó: Valami Hektor

Láttál valami jó filmet mostanában?

Az Eszeveszett mesék-et. Csodálatos. Teljesen véletlenül ültem be rá, várnom kellett a barátnőmre, és egy Mammutban mi mást lehetne csinálni másfél óráig. Hárman-négyen spontán tapsoltak a végén, nagyon-nagyon szép film volt.

Illetve a The Affair című sorozatot, amit a Terápia szerzője írt, és főleg az első része tetszett nagyon. Iszonyat érdekes történet megcsalásról, az epizód fele a pasi szemszögéből, a másik a nőéből van megmutatva.