Mi lesz, ha keresztezzük a Fehér Istent, a Cujót, a Lucyt és a Kedvencek temetőjét, majd a hatás kedvéért megöljük a főszereplő Olivia Wilde-ot is? Sikerül a holtak orvosi úton való feltámasztásáról szóló A Lazarus hatásnak többnek lennie egy egyszerű ijesztgetős horrornál?

 

Egyes elméletek szerint az ember onnantól tekinthető embernek, hogy először elkezdett foglalkozni azzal, mi történik, miután meghaltunk. Mások szerint Stephen King Állattemető-je (vagy a filmverzió címe szerint Kedvencek temetője) után nem is érdemes már azt boncolgatni, milyen baljós következményei lehetnek a holtak feltámasztásának - a mesterművet úgyis lehetetlen felülmúlni. Úgyhogy semmilyen tekintetben sem lehet azt mondani, hogy A Lazarus hatás készítői könnyű feladatra vállalkoztak volna, akár a téma eredetiségére és újszerűségére, akár a művészettörténeti előképekre gondolunk.

Az alapfelvetés mindezzel együtt ígéretes: a holtak feltámasztásának és visszatérésének, az emberi élet természetes menetébe való istenszerű beavatkozásnak a gondolata állandóan jelen van a művészetekben - lásd még a Frankenstein-történeteket. Épp ez bizonyítja, hogy ebből a témából akármit ki lehet hozni. A Lazarus hatás készítői a dolog tudományos oldalát igyekeznek elkapni, de azért csak visszafogottan. Elhangzik ugyan némi magyarázat arról, hogy hogyan is működik a halál után az agyba fecskendezett szérum, ami néhány órára visszahozza a holtakat az életbe, hogy az orvosoknak több ideje legyen az életmentésre – azonban ez a pár mondat azért távol áll a tudományos ismeretterjesztéstől.

Visszafogottan kapják el a dolog tudományos oldalát - A Lazarus hatásForrás: Big Bang Media

De ez jól is van így: egy másfél órás horrorba ennyi elméleti megalapozottság éppen elég, ráadásul ez a szerény és visszafogott alapötlet - hogy nem örök életről és hasonlókról van szó - még szimpatikus is. Akár még őszinte rendezői gesztusnak is tekinthető: az első nagyjátékfilmjét rendező, harminckét éves David Gelb mintha sietne kijelenteni, nincsenek világmegváltó vágyai. Az viszont bizonyosan szimpatikus rendezői önreflexió, hogy a szereplők jóízűen szusit esznek a halállaborban: Gelb előző filmje a Szusiálmok című dokumentumfilm volt. Azon viszont már tényleg szinte hahotázni lehet, amikor a filmes utalgatások sorában eljutunk odáig, hogy az egyik tudós a frissen felélesztett, szelídnek tűnő kutyáról megjegyzi: az állat "seperc alatt Cujóvá válhat".

Más kérdés, hogy ha már az ember rászánja az idejét egy filmre, éppenséggel mégiscsak elvárhat legalább egy kicsike világmegváltást. Pláne, ha valaki Frankensteinek és Állattemetők után veszi fel a kesztyűt - azért mégis illene valamit, bármit gondolni arról, mivel is jár, ha az ember istent akar játszani. Ehhez képest itt amikor a halál után jégre tett, a fagyasztásból kiolvasztott, majd a sikeres feltámasztás után közömbösen csaholó kutyát látva az egyik szereplő felteszi a kérdést, hogy "mi van, ha mi most megakadályoztuk, hogy eljusson valamiféle kutyamennyországba", a többiek nemes egyszerűséggel kiröhögik az illetőt. Később pedig, amikor már úgy tűnik, hogy nagyobb a baj, még akkor is az a maximum, ami elhangzik a tárgykörben, hogy "a szabályok megsértése következményekkel jár".

Rezzenéstelen faarccal kezd bele az ijesztgetésbe - A Lazarus hatásForrás: Big Bang Media

A rendező máskülönben jó érzékkel, abszolút korrekten hozza a kötelező horror-elemeket. A konfliktusok jókor jönnek, átgondoltak, a feszültséget pedig profin adagolja. Eleinte jó, hogy végig lebegteti, vajon a fehér isten által feltámasztott kutya halálos veszélyt hordoz-e magában, és hogy a vicsorgása több-e a szomszéd Joli néni Bolhásának menetrend szerinti acsargásánál. Jól eltalált a realista meg a szürreális képek váltakozása is (utóbbiért a főszereplő tudóspár nőtagja, Olivia Wilde karakterének rémálmai felelnek). Sőt, akad még egy-két kifejezetten találó apróság is: ha a film nem is akar sokat mondani isteni felelősségről és más hasonlókról, azért jók az olyan kis jelzések, mint amikor a tudósnő, Zoe kísérlet előtt leveszi feszület alakú medálját; és akad egy-két igazán hatásos kép is, például a lepellel letakart nő életre térése, amely révén a lepel fátyolnak tűnik, a nő pedig valamiféle Halál Mennyasszonyának.

És a történet ezen pontján még mindig látszik némi remény arra, hogy többről lesz itt szó, komolyabb rendezői igényről, mint ami csak egy újabb, tizenkettő-egy-tucat rémisztgetős horrorhoz kell. Pár mondat erejéig felmerül, hogy a Zoe gyerekkori bűne vagy hibája miatti vezeklés elmaradása meg az erőszakos feltámasztás csúf hatással lehetnek egymásra - minthogy nem adatik meg a halálban a megtisztulás -, és ez valahogyan felelős a dolgok elfajulásáért. De ezt sem fejtik ki bővebben.

A neozombi nő likvidálása - A Lazarus hatásForrás: Big Bang Media

Az emberi feltámadással, azaz a film voltaképpeni cselekményének kezdetével a hangsúly végleg áthelyeződik az ijesztgetésre, és innentől már senki meg sem próbál gondolni semmit semmiről. De olyannyira nem, mintha ezen a ponton letiltották volna a lélektant és egyéb rizikós témákat. Zoe pasija (Mark Duplass) addig folyamatosan összetett pszichológiai kérdéseket tett fel és próbált megválaszolni, majd ezen a ponton mintha minimálisra redukálódna szellemi teljesítménye.

Azért a film korrekt marad ezután is: Olivia Wilde, aki addig nemigen csillogtatta meg bizonyítottan létező (lásd. Drinking Buddies), gazdag színészi eszköztárát, innentől roppant hitelesen játszik: olyannyira, hogy egészen rezzenéstelen faarccal kezd bele az ijesztgetésbe. Amiben persze a rendező és a látványtervező is örömmel a segítségére van: a korábbi realizmust felváltja egy gyakorlatilag egy az egyben a Lucy című Luc Besson-filmből lopott természetfeletti tulajdonság, az elfeketedett erekkel és óriási fekete szembogárral különcködő test és az azzal elkövetett, önfeledt rendbontás.

Óriási fekete szembogarak - A Lazarus hatásForrás: Big Bang Media

És ezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj; nem A Lazarus hatás lesz az év legrémisztőbb vagy legmeglepőbb horrorja, de a célnak megfelel. Már ha a cél annyi volt, hogy a néző néha megijedjen, miközben látványos jeleneteket néz. De ha netán az lett volna a cél, hogy a film kiemelkedjen a tisztes középszerből - hát, akkor már nem ilyen pozitív a mérleg.