Ilyen lehet a pokol

2015.05.15. 11:08

A Saul fia csütörtök délutáni cannes-i vetítésén végre kiderült, miért került Nemes Jeles László első filmje a versenyprogramba. Mert teljesen egyedi és félelmetesen hatásos módon mutatja be a koncentrációs tábor valóságát. A fesztiválpalota második legnagyobb termében összegyűlt újságírók sok holokausztfilmet láthattak már, de az biztos, hogy a fiatal magyar rendező alkotásához hasonlót még soha.

Ott jártunk köztük

Korábban soha nem hallottam az auschwitzi Sonderkommandóról. A haláltáborba hurcolt rabok azon csapatáról, akik feladata az volt, hogy a gázkamrákból összeszedjék, majd elégessék a többi rabot. Arról, hogy ezek a nyomorultak a lágerek borzalmain túl még egy további kínszenvedésnek is ki voltak téve, annak, hogy megfosztották őket az emberség utolsó morzsájától. Tegnapig azt sem tudtam, hogy léteznek, ma pedig köztük jártam. Ehhez Nemes Jeles László Saul fia című filmjét kellett megnéznem Cannes-ban.

Megfosztották őket az emberség utolsó morzsájától - Saul fiaForrás: Mozinet

A holokauszt művészi és különösen filmművészeti ábrázolása kapcsán a legfontosabb filozófiai dilemma nem csupán az, hogy ábrázolható-e hitelesen, hanem az, hogy egyáltalán ábrázolható-e. Hogy kifejezhetjük-e képekkel és szavakkal azt, ami megtörtént. Hogy a művészet eszközeivel átélhetővé tehető-e a trauma?

Számos alkotó próbálkozott már azzal, hogy így vagy úgy megfogjon valamit a szörnyűségekből, a lágerfilmek szinte külön zsánert képeznek. Aki látta a Schindler listájá-t, Az élet szép-et és a Sorstalanság-ot, azt hiheti, valamit megtudott a táborokról. Pedig a nagyzenekar, a fekete-fehérből kivilágló piros kabát egyszerű metaforája, az esztétizálás, a sztárok ismert arca mind-mind áthatolhatatlan korlátot állít a téma és a néző közé. Azt is mondják, hogy a haláltáborok azért nem vihetők filmre, mert ami ott történt, az a borzalom egyszerűen ábrázolhatatlan.

Újragondolt megközelítés

Nemes Jeles iszonyatosan nagyot vállalt azzal, hogy megpróbálta bizonyítani ennek ellenkezőjét, de vállalását sikerrel vitte véghez. Ő ugyanis nem ábrázol, nem illusztrál, hanem behúz, bevonz a vászonra,

be a haláltáborba, a gázkamrákba, ahonnan két óra múlva más emberként vánszorgunk ki.

Egy magyar rabot követünk végig egy egész napon át. Sault, a kommandó egyik tagját, aki egy halott srácban a saját fiát ismeri fel (vagy szeretné látni), és mindent arra tesz fel, hogy megadva neki a végső tiszteletet, földbe temesse el, és egy rabbival mondasson érte imát. A hipnotikus tekintetű Röhrig Géza (aki zenész, költő, író, filmrendező és színész) mindent tud, ami ahhoz kell, hogy Saul megelevenedjen előttünk: érződik rajta az iszonyatos, elnyomott feszültség, a reményvesztettség, majd a fiú megtalálásával az elhatározás, hogy újra valami emberit érezzen. A szemébe nézni önmagában élmény.

A hipnotikus tekintetű Röhrig Géza a Saul fiábanForrás: Mozinet

Erdély Mátyás operatőr kamerája ott oson Saul nyomában végig, és azt mutatja, ami az ő számára fontos. Nem időzünk a holttestek látványán. Nem azért, mert az borzalmas, hanem mert nincs rá idő, a katonák üvöltenek, menni kell. Nem látjuk, hogy is néz ki a tábor, mert minek, Sault nem érdekli.

Ezzel egyszerre két dolgot ér el a rendező: egyrészt nem tol az arcunkba semmilyen öncélú szörnyűséget, amivel sok nézőt (azokat, akik azt mondanák, köszönik szépen, ez nekik már túl sok) éppen eltávolítana a filmtől, másrészt tapintható valósággá teszi az élményt. Ezt csak fokozza az a kakofón zaj, ami a tábort uralja. Soha nincs csend, a rabok különféle nyelveken suttognak, a katonák üvöltenek, sírás és sikoltozás hallatszik, fegyverek ropogása, gépek zakatolása.

Részlet a Saul fia című filmből

A film legerősebb jelenetei ezek, ilyenkor van a rendezői koncepció a csúcson, és talán még letaglózóbb lenne az élmény, ha egyetlenegyszer sem esnénk ki ebből a világból. Mert noha a rendező kimondott célja volt, hogy ne értsünk mindent abból, ami Saul körül történik, csak sodródjunk vele, időről időre mégis elveszítjük őt. Saját célja, a fiú eltemetése mellett ugyanis a nap másik eseménye a Sonderkommandó lázadásának és szökésének előkészítése. Mivel mindenki ismeretlen, és nem tudunk semmit erről az egészről, néha pillanatokra eltávolodunk Saultól, de csak azért, hogy kevéssel később visszataláljunk hozzá.

Elsőre ekkorát dobni

Nem tudjuk elégszer leírni, mennyire hatalmas dolog, hogy magyar első film került az idei cannes-i filmfesztivál programjába. 1968 óta nem volt olyan magyar rendező, aki első alkotásával rögtön az Arany Pálmáért versenyzett volna, de az utóbbi húsz évben összességében is csak két magyar filmrendező (Tarr Béla és Mundruczó Kornél) filmjét válogatták be a versenyprogramba.

Óriási dolog, hogy Cannes-ban versenyez - Saul fiaForrás: Mozinet

A Saul fia egy rutinos rendező számára is nagy vállalás lett volna, nemhogy egy kezdőnek, és valószínűleg Nemes Jeles is még tökéletesebb alkotást hozott volna létre, ha már túl van néhány filmen. Viszont érthető, hogy amint rátalált erre a felfoghatatlanul döbbenetes sztorira, és kitalálta hozzá ezt a zseniálisan egyedi megközelítést, nem tudott várni, és nem akarta kiereszteni a kezéből:

a filmen érződik is ez a teljes odaadás.

A bábeli hangzavarból és a fizikai káoszból eddig elképzelhetetlen mértékben átélhető világot teremtett. Ha ezután a lágerekre gondolok, Sault fogom magam előtt látni, amint tőlem fél méterre lapátolja gépiesen és rendületlenül a hamut, és vele együtt érzem a pokol szagát.

- - - - - - - - - - - - - - -

A Saul fiát június 11-től vetítik a magyar mozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK