Egy amerikai lángelme fejébe leshet be

2015.05.28. 17:02

Két ember öt napon át együtt utazik és dumálgat az élet dolgairól. Lényegében erről szól a The End of the Tour. Nem hangzik túl izgalmasan, de az első előzetes még úgy is eladja a filmet, ha azt sem tudjuk ki ez a két fickó, akit Jason Segel és Jesse Eisenberg személyesít meg.

Siegel David Foster Wallace posztmodern írót alakítja, aki egész életében depresszióval küzdött, és 2008-ban öngyilkos lett.  De a film nem az író haláláról szól. 1996-ban járunk, Wallace túl van legnagyobb hatású regényének, az Infinite Jest-nek a kiadásán, és az ország különböző pontjain vesz részt közönségtalálkozókon.

Jesse Eisenberg és Jason Segel a The End of The Tour című filmbenForrás: A24

A Rolling Stone riportere öt napot tölt vele együtt, kitartóan faggatja és figyeli, hogy egy portrét hozhasson össze a sikerszerzőről. Az újságírót Jesse Eisenberg alakítja. Az újságíró kiadatlan felvételein és visszaemlékezésén alapuló  The End of the Tour egy olyan filmnek tűnik, melyben megismerhetünk két rendkívül érdekes, sajátosan gondolkodó embert, élvezhetjük az intellektuális szóváltásaikat, magunkba is nézhetünk közben, és egy kicsit jobban érezhetjük magunkat a végére.

A The End of the Tour-t James Ponsoldt jegyezte, aki hiába készítette el az elmúlt évek egyik legjobb kamaszszerelemről szóló filmjét, a magyar forgalmazók nem láttak benne fantáziát. A The Spectacular Now elkerülte a hazai mozikat, de talán majd a The End of the Tour. Ha máshogy nem, remélhetőleg a miskolci CineFesten találkozunk vele, mint Ponsoldt második nagyjátékfilmjével, a szintén kiváló Smashed-del.

A The End of The Tour-t július 31-től játsszák az amerikai mozik.

A The End of The Tour című film moziplakátjaForrás: A24

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK