Újabb Star Wars-szereplőről hullt le a lepel

Andy Serkis
Vágólapra másolva!
Andy Serkisről már régóta tudható volt, hogy szerepel a Star Wars: Az ébredő Erő-ben, de hiába jött ki már két előzetes is a filmhez, nem bukkant fel bennük. Annie Leibovitz fényképész (ő fotózta az új trilógia szereplőit a Vanity Fair-nek) interjút adott a hivatalos Star Wars-oldalnak, és egy fényképet is közöltek Serkisről.Kiderült, hogy a karakterét Supreme Leader Snoke-nak hívják, akit a kép alapján CGI-vel alkothattak meg, ugyanis Serkis a motion capture-höz szükséges sisakban néz bele a kamerába. A színésznek már nagy gyakorlata van abban, hogy a mozgását, arcmimikáját és a hangját adja számítógéppel előállított szereplőknek. Ő játszotta el Gollamot a A Gyűrűk Ura-trilógiában, illetve Caesart az új Majmok bolygója-filmekben.Andy Serkis a Majmok bolygója: Lázadás című film forgatásánForrás: 20th Century Foxmiddleoff680478Azt, hogy ki pontosan, és milyen szerepet tölt be Supreme Leader Snoke, csak találgatni lehet. A fényképen barátságtalan arcot vág Serkis, szóval ha mindenképpen fogadni kellene, én a sötét oldalra tenném őt.A Star Wars: Az ébredő Erő-ben az eredeti trilógiában is játszó Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Anthony Daniels, Peter Mayhew és Kenny Baker mellett szerepel John Boyega, Daisy Ridley, Oscar Isaac, Adam Driver, Domhnall Gleeson, Gwendoline Christie, Lupita Nyong’o és Max von Sydow. A filmet J. J. Abrams rendezte, december 18-tól vetítik a mozik.Nézze meg magyarul a legújabb Star Wars-előzetest!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150429-nezze-meg-magyarul-a-legujabb-star-wars-elozetest-az-ebredo-ero-harrison-ford.htmlEbben a Star Warsban nem lesznek Jedikhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150420-ebben-a-star-warsban-nem-lesznek-jedik-star-wars-rogue-one-felicity-jones-gareth-edwards.htmlA tizenkét legvarázslatosabb pillanat az új Star Wars-előzetesbőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150417-a-tizenket-legvarazslatosabb-pillanat-a-star-wars-7-uj-elozetesbol-star-wars-az-ebredo-ero-j-j.html
Vágólapra másolva!