Magyarország a Saul fiát nevezi Oscar-díjra

Nemes Jeles László, Natalie Portman, minitop
Vágólapra másolva!
A Saul fia képviseli Magyarországot a jövő évi Oscar-versenyen a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Olyan filmet küldünk, aminek komoly esélye van jelölést kapni, de akár nyerni is.
Vágólapra másolva!

Senkit nem fog meglepni a Filmalap bejelentése, miszerint Magyarország a Saul fiá-t nevezi a 2016-os Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Pár héttel ezelőtt Cannes-ban Nemes Jeles László alkotása hozta el a legjelentősebb díjat, amit magyar film kapott az elmúlt három évtizedben, az angolszász szaksajtó pedig azt írta a filmről, hogy

nemcsak az idegen nyelvű filmek között, hanem akár a főbb kategóriákban is esélyes az Oscarra

- így egyértelmű volt a választás.

Nemes Jeles László a cannes-i díjkiosztón Forrás: AFP/Valery Hache

Az Oscar-versenybe minden ország nevezheti egy olyan filmjét, amit 2014. október 1. és 2015. szeptember 30. közt mutatnak be, a Saul fia június 11-én kerül a magyar mozikba.

A nevezett filmeket általában nyár végén szokták bejelenteni, de úgy tűnik, a Filmalap különös hangsúlyt fektetett arra, hogy idén mi legyünk az elsők, akik tudatják a világgal, hogy melyik filmet küldjük a következő Oscarra (ez mondjuk jó stratégia, mert így biztosan kiemelten foglalkoznak majd a hírrel a külföldi lapok, és nem két-három másik ország nevezésével együtt írják meg).

A nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia először egy kilences listát állít össze december végén, majd ebből választják ki az öt Oscar-jelölt filmet. A jelölteket 2016. január 14-én jelentik be, a 88. Oscar-díjkiosztó 2016. február 28-án lesz.

Az Oscar-díjra nevező bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap filmszakmai döntőbizottságának öt tagja (Goda Kriszta, Havas Ágnes, Kálmán András, Kovács András Bálint, Andy Vajna) mellett Deák Krisztina filmrendező és Máthé Tibor operatőr foglalt helyet. A héttagú bizottság egyhangúlag döntött.

Eddig nyolc alkalommal jelöltek magyar filmet Oscar-díjra, és egyszer, 1982-ben meg is nyertük a szobrot Szabó István Mephisto című alkotásáért. Utolsó jelölésünket is Szabónak köszönhetjük, 1989-ben a Hanussen került az öt jelölt közé. Azóta tavalyelőtt jutott legközelebb magyar nagyjátékfilm az Oscarhoz, amikor A nagy füzet felkerült a kilences szűkített listára, de a jelölés végül nem jött össze neki.

Ez elmúlt évtizedben ezeket a filmeket nevezte Magyarország Oscarra:

2014 - Fehér Isten
2013 - A nagy füzet
2012 - Csak a szél
2011 - A torinói ló
2010 - Bibliotheque Pascal
2009 - Kaméleon
2008 - Iszka utazása
2007 - Taxidermia
2006 - Fehér tenyér
2005 - Sorstalanság