Nem készülnek olyan filmek manapság, mint a Távol a világ zajától, és nem véletlenül. Ha szeretnénk is hinni az ehhez hasonló nagy szerelmi történeteknek, a mai világ cinikusabbá formált minket, a film alkotói pedig nem tettek meg mindent, hogy meggyőzzenek minket az elsöprő érzelmek valódiságáról. Inkább elmerültek az alkonyati fényekben, a természet idilljében és a korabeli kosztümök szépségében. Mesés képeskönyvet készítettek egy minden korban érvényes emberi dráma helyett.

A legrosszabb, ami egy filmmel történhet, hogy nem vált ki semmilyen hatást: se nem szeretjük, se nem utáljuk. Elnézzük, mert nem bántóan rossz, de a székből felállva nem marad belőle semmi. Különösen fájdalmas, ha a közönyt egy olyan mű váltja ki, amibe rengeteg energiát, míves munkát, kifinomult ízlést fektettek, ha süt belőle a hit, hogy van még helye az érzékenységnek, kultúrának, a nagy és nemes érzelmeknek a vásznon, nem csak a szuperhősös felnőttmeséknek és alibisztorihoz rendelt számítógépes trükköknek.

Nem vált ki semmilyen hatást - Carey Mulligan és Michael Sheen a Távol a világ zajától című filmbenForrás: InterCom

De ha megvan benne a hit és az ízlés, akkor mitől döglik be mégis? Mert bedöglik, a Távol a világ zajától egyetlen perc eufóriára vagy katarzisra nem ad lehetőséget. Csak kellemesen elcsordogál, aztán végre valahára beteljesíti, amit már az első percben beígért.

Régen az emberek szerették a nagy epikus, romantikus, kosztümös drámákat, mint amilyen az Elfújta a szél vagy a Doktor Zsivágó volt. Még nem olyan rég is Az angol beteg-et, a Titanic-ot vagy a Büszkeség és balítélet-et. De ma? Ki hisz azoknak a történeteknek, amik azt állítják: az életben csak egyetlen igazi szerelem van? Amikben a férfiak életüket és vérüket adnák egy nőért, de minimum képesek egy emberöltőn át várni rá és szolgálni őt? Amikben a maga módján minden szereplő hűséges az elveihez és az adott szóhoz?

Kellemesen elcsordogál - Carey Mulligan és Tom Sturridge a Távol a világ zajától című filmbenForrás: InterCom

Alig pár évnek kellett eltelnie a digitális korban ahhoz, hogy ma már ne egy letűnt, de vágyott világnak lássuk ezeket a történeteket, hanem avittnak és képtelennek. Mai szemmel értelmezhetetlen az a tempó és világrend, amely mentén százötven éve egy vidéki birtok élete szerveződött, és a sztoriból sem ugrik ki, mi mondanivalója vagy kapcsolódása lehet a mához. Thomas Hardy regényének egyetlen "modern" eleme az volna, hogy egy anyagilag független, önállóan gondolkodó, dolgozó nőt állít a középpontba, aki a maga ura akar lenni. S bár ez a tizenkilencedik század második felében botrányosnak hatott, kétségkívül csábította is a férfiakat.

A legkülönfélébb háttérrel rendelkező urak keresik a történetben Bathsheba Everdene (Carey Mulligan) kegyeit, akiknek egyetlen közös tulajdonsága, hogy érzékeny lelkük rendre könnyeket csal a szemükbe. Bathsheba ezzel szemben képes uralkodni az érzelmein anélkül, hogy keménynek vagy ridegnek tarthatnánk, és viszonylag gyorsan el tudja fogadtatni a környezetével azt is, hogy a saját útját járja.

Dolgozó nő a középpontban - Carey Mulligan a Távol a világ zajától című filmbenForrás: InterCom

Az ő drámája tehát korántsem az, hogy a feminizmus még nem volt sehol, és egy nőtől nem fogadták el, ha önmagáról gondoskodik, hanem legfeljebb az, hogy nem válhatott el és házasodhatott újra úgy, mint manapság, ha belátta, hogy rosszul döntött. Szerencsére a sors (illetve az írói önkény) így is megsegíti.

Maga a sztori tehát nem túl cizellált, nem bíbelődik sokat társadalmi kérdésekkel, sem a nők kiszolgáltatottságával, sem a férfiakéval (akik előtt - ha nem születtek jó helyre - szintén nem derengett fel széles perspektíva), a korszak csak homályosan és nagy vonalakban van felfestve. Ugyanígy a vidéki élet, mint egy bukolikus festményen. Manapság inkább az a divatos, ha a letűnt korszakokat nyersen, naturálisan ábrázolják, ebben a filmben viszont a természet, a tanya, a földművelés és az állattartás mind aranybarna fényben úszó tömör gyönyörűség.

Az egyetlen, aki végig helyén van - Matthias Schoenaerts a Távol a világ zajától című filmbenForrás: InterCom

A szerelmi négyszögnek kellene olyan elementárisnak és szuggesztívnak lennie, hogy teljesen lekösse figyelmünket, és ne akarjuk kutatni tér- és időbeli környezetét. Ehhez pedig mindenekelőtt egy elsöprő erejű főhősnő kellene, akiknek varázsát nemcsak a három férfi tartja ellenállhatatlannak, hanem mi, nézők is. És bár Carey Mulliganből minden filmjében ritka báj sugárzik, de itt most valami másra, valami többre volna szükség. Olyan integritásra, a személyiségnek olyan erejére, ami kiindulópontja, folyamatos mozgatórugója és elkerülhetetlen végzete a történetnek. Ez nincs meg benne, és eljátszani sem tudja.

Ezért aztán másodszor van az az érzésem vele kapcsolatban, hogy olyan szerepet osztanak rá, amit nem képes eljátszani, pusztán alkati okoknál fogva. Ahogy A nagy Gatsby Daisy-jéhez nem volt elég szabályos, felszínes és elkényeztetett (és lássuk be, elég szép sem), úgy ehhez a szerephez meg nem elég karakán és szabad. A báj önmagában nem kényszerít térdre ennyi férfit - a belső szabadság igen. Nem is kell ahhoz látni a regény 1967-es filmadaptációját, hogy tudjuk: Julie Christie az a színésznő, akiben minden adottság megvolt ehhez a szerephez.

Julie Christie az 1967-es verzióban és Carey Mulligan a mostanibanForrás: InterCom

A három férfi főszereplő annyiban mindenképp teljesíti feladatát, hogy mi, nézők is csak egyet tudunk komolyan venni közülük - azt, akinek az egész filmet csendben kell szolgálnia. Michael Sheen eleinte még fegyelmezetten játssza a zárkózott, zord földbirtokost, de abban a jelenetben, amelyben vetélytársának feltárja az érzelmeit, sikerül mindent összerombolnia féktelen érzelemkitörésével. Mint egy elszabadult ágyú, lődözi szerteszéjjel a munícióit.

Tom Sturridge (akit pelyhes állú kamaszként ismertünk meg Szabó István Csodálatos Júlia című filmjében) szép vonásai ellenére is inkább taszító jelenséggé cseperedett, mint ellenállhatatlan nyalka legénnyé, akit játszania kéne. Matthias Schoenaerts az egyetlen, aki végig a helyén van ebben a férfikarban.

Taszító jelenséggé cseperedett - Tom Sturridge a Távol a világ zajától című filmbenForrás: InterCom

És ha már azt az utat választották, hogy a lehetséges valóság helyett idillt festenek a vászonra, a hitelesség hiányáért kárpótolnak minket az álomszerű díszletek (mindenekelőtt Bathsheba megejtően gyönyörű kastélya), a természetből vett helyszínek (amik mintha folyamatos naplementében fürdőznének) és a csodálatos kosztümök, amiket Carey Mulligan kellő gráciával visel. Még ha mocorog is az emberben a gyanú, hogy volt-e ennyi rend ruhája egy korabeli hölgynek...

Túlságos könnyűsége ellenére azért nem bántóan rossz film a Távol a világ zajától, mert koncepciójában következetes, látványában kényeztető, ritmusa kényelmes. Csak nehéz elhinni, hogy az a Thomas Vinterberg, aki csaknem húsz éve részt vett a Dogma-mozgalom megalapításában, a filmes igazság kíméletlen felkutatásában, és tizennyolc évvel ezelőtt egy olyan tűpontos és kegyetlen filmmel robbant be, mint a Születésnap, nos, itt kötött ki.

Carey Mulligan, Thomas Vinterberg rendező és Michael Sheen a Távol a világ zajától forgatásánForrás: Alex Bailey

Amivel persze nem azt akarjuk számon kérni rajta, hogy miért nem veti meg ma is a filmes eszközöket, és tolja az arcunkba a maguk nyerseségében az emberi nem húsbavágó botlásait, hiszen természetes folyamat, hogy mindig valami mással, számára új dologgal kísérletezik.

A Távol a világ zajától sem végállomás Vinterberg karrierjében, csak egy elég kontrasztos kitérő A vadászat-hoz képest, ami egyfajta visszatérés volt a gyökereihez. Lesznek, akiknek ez épp így lesz élvezet, mert elringatja őket a nagyívű történet, a szép kosztümök, a lenyűgöző képek. De az a helyzet, hogy a düledező kastély pazar kandallójában is inkább novemberben esik jól gyönyörködni az embernek, nem a rekkenő hőségben.