Csak tántorogni lesz ereje utána

2015.08.16. 16:34

A nézőt a maszkos női alak feltűnésével már az első pillanatban rabul ejtő film noir, Hitchcock Szédülésének méltó örököse és egy megrázó történelmi allegória a háború utáni újrakezdésről - a Phoenix bár mindez egyszerre. A sötétséget néha erotikus vörössel vegyítő képeken keresztül elevenedik meg egy holokauszttúlélő története, aki képtelen elszakadni a múlttól, ezért a férjét keresi Berlin romjai között.

A nyári szezont egyre inkább kisajátítják a monumentális méretűre dagasztott látványfilmek. Most viszont a kertek alatt, szinte titokban, egy kisebbfajta csoda lopakodott be a magyar mozikba.

Romokban heverő Németország - Nina Hoss a Phoenix bárbanForrás: Cirko Film

A Phoenix bár 1945-be, a romokban heverő Németország díszletei közé helyezi holokauszttúlélő főhősét, de senki ne várjon az érzékeny témát illedelmes módon, unalmas távolságtartással feldolgozó drámát. A gyönyörűen kivitelezett képi megoldások miatt ezzel a filmmel azok is nyugodtan megpróbálkozhatnak, akik elsősorban a látványért járnak a hűtött vetítőtermekbe.

Erotikus vörös fények és hosszú árnyékok

A mozi legnagyobb fokú szeretetéről és a film kínálta lehetőségek maximális kiaknázásáról szólnak a berlini éjszakában játszódó jelenetek: amikor az összedőlt épületeket kerülgető, félénken tipegő és múltját kereső főszereplő előtt felvillan a Phoenix bár vörösen izzó cégére, vagy amikor egy felismerni vélt alakot üldöz az éjszakában, és közben szinte csak a körvonalaikat látjuk. Thrillerbe illő jelenetek ezek, amik a film narratívájába helyezve valódi súlyt kapnak.

Vörösen izzó cégér - Phoenix bárForrás: Cirko Film

A nézőt a maszkos női alak feltűnésével már az első pillanatban rabul ejtő film noir, Hitchcock Szédülés-ének méltó örököse és egy megrázó történelmi allegória a háború utáni újrakezdésről - a Phoenix bár mindez egyszerre. Katarzisig fokozott ereje abból fakad, hogy ezeket a sokrétű hatásokat izgalmas, műfaji határokon túlmutató egységbe forrasztja, és egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy egy új világba érkezett, de a múltban megrekedt túlélőről szól.

A múltból nem enged

Film noir a Phoenix bár a füstös mulató és a hosszú árnyékok mellett azért is, mert egy súlyos emlékekkel terhelt főszereplőt kínál fel nekünk. Nina Hoss alakítja a haláltábort megjárt Nelly Lenzt, és már első feltűnésekor hatása alá vonja a nézőt. Egy Svájcból visszatérő kocsi anyósülésén ül, és eltorzult arcát gyolcs fedi. Csak szemei riadt villanásait látjuk, de máris mindent tudni akarunk erről a nőről.

Új arccal új életet kezdhetne - Nina Hoss és Ronald Zehrfeld a Phoenix bárbanForrás: Cirko Film

A film noirokban általában gyönyörű, ámde rideg és számító nők rántják vissza az elhagyni kívánt múltba a végen pórul járó, szerelmes főhőst, itt azonban fordítva történik: Nelly kaphatna egy új arcot a plasztikai klinikán, új arccal új életet kezdhetne, ő azonban a régi önmagát akarja visszakapni. Ahogy képessé válik arra, hogy a saját lábán járjon, máris a férje (Ronald Zehrfeld) keresésére indul. A férjére, aki lehet, hogy elárulta őt, és feladta a náciknak.

Beleszédülünk a történelembe

A Phoenix bár lenyűgöző filmes műveltséggel bíró rendezője több klasszikus hollywoodi filmet felemlegetett az interjúiban, de mind közül a Szédülés a legnyilvánvalóbb előkép. Ahogy Hitchcock thrillerjében James Stewart, úgy a Phoenix bár-ban Ronald Zehrfeld használja próbababának a belé szerelmes nőt. Johnny a saját emlékei alapján próbálja Nellyt a halottnak hitt felesége képére formálni, hogy még utoljára hasznot húzhasson belőle.

Próbababának használja a nőt - Ronald Zehrfeld és Nina Hoss a Phoenix bárbanForrás: Cirko Film

A Phoenix bár arra emlékeztet kíméletlenül, hogy a megnyugvásunkra kitalált, saját használatú hazugságaink milyen elképesztő mértékben torzíthatják a valóságérzékelésünket: Johnny az agya egyik lezárt szegletébe száműzte a feledni kívánt közelmúlt eseményeit, így elképzelhetetlen számára, hogy a feleségére hasonlító nő akár Nelly is lehetne.

Ez a film a világégés utáni újrakezdés pszichológiai vetületét mutatja be, hogy mekkora önbecsapással és hazugságokkal is járhat ez a folyamat. Pár hónapja még tömegével haltak meg az emberek, de a fegyverzaj elültével hirtelen mindenki amnéziát erőltet magára, és inkább nem is kérdezősködik. Végre nyugalom van. Csak éppen legbelül az emberek háborognak tovább: bűntudattól, az átélt szenvedésektől, vagy egyenesen mindkettőtől.

A sebzett arcú nő a kulcs

Ez a sok tanulságos, filmre felvitt gondolat azonban alig érne valamit, ha nem egy konkrét személy tragikus sorsából táplálkoznának. Nelly Lenz példáján keresztül válnak átélhetővé, megrendítő erejűvé a rendező és a forgatókönyvíró gondolatai az újrakezdés nehézségeiről: Nelly túlélte a haláltábort, de ezzel nincs vége a megpróbáltatásoknak. Egy magát a feledés ködébe burkoló társadalomba ért vissza, és a saját illúzióival is le kell számolnia. A háború előtti világ, amibe vissza akar térni, már nem létezik többé.

A Nellyben lejátszódó lelki folyamatok annyira bonyolultak (a háború előtti önmagát kell eljátszania!), hogy ha írásban próbálnám visszaadni őket, beléjük gabalyodnék, mint egy pókhálóba. Szerencsére azonban egy csodálatos színésznő játszotta el őt, aki az írott szavaknál sokkal érzékletesebben adta vissza a nő fájdalmas útkeresését, és aki a végén egy akkora katarzissal ajándékoz meg minket, hogy csak tántorogni lesz erőnk utána.

A Phoenix bár plasztikai műtéttel, új arccal és kettős személyazonossággal feldúsított története papíron hihetetlennek, ponyvaregényesnek hangzik, Nina Hoss elkötelezett, a legapróbb rezdülésekig hiteles játéka miatt azonban okafogyottá válik a felvetés, hogy ez a film túllép a hihetőség határán. A moziban szerencsére ilyen látványosan történnek a dolgok, az útravalóul kapott lényeg pedig nagyon is valódi.