Tom Hardy megint iszonyú menő dolgot csinál

Tom Hardy
Vágólapra másolva!
Tom Hardynak újabban nem lehet sok szabadideje. A Mad Max - A harag útja sztárja nemsokára kettős szereppel érkezik a Legendában, Leonardo DiCaprióra fog vadászni az év egyik nagy durranásának ígérkező The Revenantben, ráadásul párhuzamosan két tévésorozatot is forgat. A DC szupergonoszos filmjéből, a Suicide Squadból ugyan még az év elején kiszállt, ám a The Hollywood Reporter híréből úgy tűnik, hogy egy másik képregényadaptációban viszontláthatjuk: a New Line ugyanis vele akarja vászonra vinni a 100 Bullets című, többszörös Eisner-díjas kultuszképregényt.
Vágólapra másolva!

A Brian Azzarello író és Eduardo Risso rajzoló által jegyzett, kereken száz füzetet megért 100 Bullets című zseniális képregénysorozat főszereplője egy titokzatos férfi, Graves ügynök, aki a semmiből bukkan fel különféle emberek életében - frissen szabadult bandatagok, szélhámosok, lúzer csaposok, csupa lecsúszott egzisztencia. Közli velük, hogy a balszerencséjük nem a véletlen műve, hanem konkrét emberek tették tönkre őket, majd átad nekik egy aktatáskát, tele megcáfolhatatlan bizonyítékokkal, egy pisztollyal, meg száz lenyomozhatatlan golyóval. Azt pedig rájuk bízza, mit kezdenek mindezzel.

Tom Hardy az idei cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

A 100 Bullets 1999–2009-ig futott a Vertigónál, amely a DC bevállalósabb, keményebb címeit megjelentető leányvállalata, ők adták ki például a V, mint vendetta vagy az Erőszakos múlt eredetijét is, így ezúttal sem jelmezes szuperhősökre kell gondolni, hanem

noiros beütésű, erőszaktól és szextől fűtött, véres ponyvára, némi társadalomkritikával és összeesküvéssel fűszerezve.

A szerény filmográfiával rendelkező forgatókönyvírónak, Christopher Borrellinek fel van adva a lecke, a rendkívül szövevényes, szerteágazó, temérdek karaktert mozgató alapanyagot nem lesz könnyű hűen belesűríteni másfél-két órába.

A képregényt egyébként nem először próbálják meg adaptálni Hollywoodban, négy éve David S. Goyer akart belőle sorozatot készíteni a Showtime kábelcsatornánál, ám ez a terv végül meghiúsult.

Négy kocka a 100 Bullets egyik füzetéből Forrás: Vertigo

Arról egyelőre nincs szó, hogy ki fogja rendezni a filmet, és kérdés, hogy melyik szereplőt alakítaná Tom Hardy - már csak azért is, mert Graves ügynök a képregényben egy ősz hajú öregember (hozzá inkább az In Treatment című HBO-sorozatból is ismert John Mahoneyt tudnám elképzelni). Választékban mondjuk nincs hiány,

játszhat akár befáslizott arcú magánnyomozót, vagy szadista, szanaszét gyúrt vadállatot, egyik sem állna távol tőle.

John Mahoney az In Treatment című sorozatban Forrás: HBO

A színész mindenesetre nagyon lelkes, a Collidernek adott interjújában ódákat zengett az akkor még meg nem nevezett projektről, amiben producerként is közreműködik:

"Igazi vegyesfelvágott a sztori, van benne egy kis Ocean’s Eleven, egy kis Batman, amiből aztán egy nagyszabású, iszonyú menő, színes szélesvásznú Ponyvaregény-szerű cucc bontakozik ki.

Ez a mocskos dúvad mindjárt szupersztár lesz

Brutális, irányíthatatlan őserő. A saját hányásában ébredő drogfüggő. Szexszimbólum. Szerepeiben sokszor a motyogó Marlon Brando örököse. Ezt mind el lehet mondani Tom Hardyról, akiből 2015-ben végérvényesen világsztár lesz. Itt az idő áttekinteni a kacskaringós és eseménydús karrierjét!