Rettegjen együtt Gryllus Dorkával a sötét erdőben!

Magyar filmek 2015, Víkend, Gryllus Dorka
Vágólapra másolva!
Kíváncsi arra, mi történik, ha Gryllus Dorka kezébe vadászpuska kerül a vadon közepén? A Víkend ugyan gyönyörű erdei környezetben játszódik, de főszereplői az életükért loholnak. Minden esély megvan arra, hogy ez a film legyen az első igazán jól sikerült, mozikban játszott magyar akcióthriller. Játsszon velünk, és jegyet nyerhet a Víkend premier előtti vetítésére!
Vágólapra másolva!

Mindjárt vége van a nyárnak. Ez az egyre hidegebbé váló éjszakák mellett azt is jelenti, hogy visszatérnek a magyar filmek a mozikba, és az első jelentkező rögtön egy hazai viszonyok között szokatlannak számító műfaji alkotás lesz. A Víkend egy erdei akcióthriller, melyben nagyvárosi yuppik az életükért kénytelenek harcolni a vadonban.

Gryllus Dorka és Simon Kornél a Víkend című filmben Forrás: InterCom

A háromfős társaság (Gryllus Dorka, Lengyel Tamás, Simon Kornél) lazításnak szánta a kirándulást, de az egyikük lelő egy embert az erdőben, amit a helyi vadász rossz néven vesz, és nekilát móresre tanítani ezeket a gazdag nyikhajokat.

És ha ez nem lenne elég, megérkezik Árpa Attila, és a kirándulók is titkokat rejtegetnek egymás elől. Nemsokára, ahogy azt a film plakátja is hirdeti, már az sem lehet tudni, hogy ki a vad, és ki a vadász.

A film előzeteséről azt írtuk a megjelenése idején, hogy „hollywoodi mércével is ütős”. Minden esély megvan arra, hogy végre egy igazi, sötét fordulatokkal teli és karfaszorítós izgalmakat hozó magyar thrillert láthassunk a mozikban. Szerencsére Mátyássy Áron rendező pontosan tudja, mi a dolga:

"Egy thriller iparos készségeket is igényel, megvannak ennek a műfajnak az eszközei a dramaturgiában, a képi világban is, hogy egy adott jelenet pontosan azt jelentse, amit kell” - nyilatkozta az MTI-nek. Szóval ismeri a zsáner működését, és nem derogál neki, hogy a keretei között dolgozzon. Szimpatikus ez a hozzáállás. A látványvilágot is aprólékosan is eltervezték: az erdők és hegyek képi ábrázolása tükrözni fogja a szereplők érzelmi állapotát.

Lengyel Tamás a Víkend című filmben Forrás: InterCom

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Hollandiában nem forgattak jeleneteket a Víkend című filmhez.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt szeptember 9-én, szerdán 19 órára az Aréna mozi 16-os termébe.

Balla Gábor, Besznyák Márta, Cziráki Dóra, Csató Anikó, Fiatal Norbert, Gárdonyi Pál, Hajnal Gréta, Jónás Gergő, Keresztes István, Kocsis Milán, Kovács Zoltán Tibor, Kővári Bálint, Kupai Györgyné, Laczkó Gergő, Major Krisztina, Márton Ferenc, Micsutka Sándor, Molnár Regina, Nagy Enikő, Naszádos Anna, Nemes-Nagy Andrea, Polczer Máté, Saáry Zsuzsanna, Sólyomfi Tamás, Szabó Krisztina, Szendy Dániel, Szőnyi András, Sztrikinacz Erika, Tanos Erika, Toman Balázs, Tóth Menyhért, Török István, Turán Adrienn, Várhegyi Zsolt, Vlasics Rozália

Amennyiben nem látod a nevedet a fenti listában, ne szomorkodj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!