Egymást szereti a két színészistennő

2015.09.11. 14:10

Cannes óta tudjuk, hogy a Carol az év egyik legjobb filmje, Cate Blanchett karrierjének sokadik csúcspontja és a jövő évi Oscar-díjak egyik legnagyobb várományosa. Most jött ki egy varázslatos új előzetes a filmhez, de a magyar forgalmazók még mindig nem csaptak le rá.

A Carol-t úgy vártuk idén a cannes-i filmfesztiválon, mint egy filmet, ami csak tökéletes lehet, hiszen

  • Patricia Highsmith (A tehetséges Mr. Ripley, Idegenek a vonaton) csodálatos és a maga korában forradalminak számító regényéből készült.
  • A rendezést az a Todd Haynes vállalta, akinek minden filmje szimplán remekmű, vagy ha nem az, akkor is nagyon érdekes és egyedi vízió, valamint minden színésznő vele szeretne dolgozni, amióta Julianne Moore-t (Safe, Távol a mennyországtól), Kate Winsletet (Mildred Pierce) és Cate Blanchettet (I'm Not There) is káprázatos szerepekkel ajándékozta meg.
  • A főszerepre ráadásul Haynesnek pont Cate Blanchettet sikerült megnyernie, aki több, mint tizenöt éve tévedhetetlenül választ szerepeket és sikeresen egyensúlyozik a művészi és a kommersz projektek között.
  • Fiatalabb szereplőtársa és filmbéli szerelme pedig az a Rooney Mara lett, aki szintén nagyon igényesen válogat a szerepajánlatok között. Amióta David Fincher felfedezte (A közösségi háló, A tetovált lány) olyan rendezőkkel dolgozott, mint Spike Jonze (A nő), Steven Soderbergh (Mellékhatások), Stephen Daldry (Trash) vagy Terrence Malick.

Ilyen résztvevőkkel még akkor is érdemes lett volna megnézni, ha nem tudja hozni az alapul szolgáló regény színvonalát, de szerencsére Cannes-ban az elsők között győződhettünk meg arról, hogy szó sincs erről: a Carol a filmvásznon is pont olyan magával ragadó, szenvedélyes és merész, mint könyvben, Cate Blanchett és Rooney Mara pedig egyaránt bámulatos alakítást nyújt.

Cate Blanchett a Carol című filmbenForrás: The Weinstein Company

Todd Haynes - ahogy azt a Velvet Goldmine, az I'm Not There és a Távol a mennyországtól alapján tudjuk - mestere az időutaztatásnak, és a Carol-ban is úgy repít vissza az ötvenes évek New York-jába, hogy minden apró részletre ügyelt. tökéletesek a kosztümök, a díszletek és az álomszerű hangulatot kölcsönző fényképezés.

Ez a bravúr már a kétperces előzetes láttán is egyértelmű és nem csodálkoznánk, ha sok magyarországi filmőrült innentől számlálná a napokat a hazai bemutatóig.

Csakhogy a magyarországi bemutatónak se híre, se hamva. Értetlenül állunk azelőtt, hogy a cannes-i siker, a karrierje csúcsán trónoló két színészistennő jelenléte és a borítékolható Oscar-jelölések ellenére sem csapott le még egyik magyar forgalmazó sem a Carol-ra.

Harvey Weinstein azonban nem viccel, ha Oscar-díjakról van szó, így biztosak lehetünk abban, hogy a napokban beindult díjhajszában a Carol-nak kiemelt szerep fog jutni és végül a magyar forgalmazók is kénytelenek lesznek belátni, hogy az év egyik legjelentősebb filmélménye nem maradhat ki a hazai mozikból.

Az amerikai premier a múlt héten volt a telluride-i filmfesztiválon, ahol Rooney Mara karrierje előtt is tisztelegtek. Igen, jól olvasta. Nem Cate Blanchett, hanem a harmincéves Rooney Mara karrierje előtt tisztelegtek, noha ő csak 2010-ben tűnt fel először A közösségi háló pár jelenetes mellékszerepében. Az Oscar-szezon mára legfontosabb kezdőrendezvényének számító coloradói filmfesztivál szervezői vagy Blanchettet akarták, de csak Marát kapták meg, vagy osztják azt a Cannes óta népszerű nézetet, miszerint nem a címszerepet alakító Blanchett, hanem Mara a Carol igazi főszereplője.

Cate Blanchett és Rooney Mara a Carol című filmbenForrás: The Weinstein Company

Noha a két Oscar-díjas Cate Blanchett szerepe látványosabb a Carol-ban, tény, hogy Rooney Mara érzékeny, visszafogott alakítása a film tartóoszlopa, és ahogy a cannes-i kritikában írtam: "a látványos díva-alakítással kontrasztban az ő bravúrja pont az, hogy finoman, szinte észrevétlenül érzékelteti, mikor lett a rajongás/csábítás dinamikából kölcsönös, viszonzott szerelem".

A Coen testvérek, Jake Gyllenhaal, Sophie Marceau és Xavier Dolan is így gondolhatták, hiszen zsűrijük Rooney Mara munkáját tartotta az idei cannes-i filmfesztivál legjobb női alakításának, noha simán díjazhatták volna megosztva is a két színésznőt.

Rooney Mara és Cate Blanchett a Carol sajtótájékoztatója előtt idén Cannes-banForrás: AFP/Loic Venance

A cannes-i legjobb női alakítás díj nagyon fontos kezdőállomás az Oscar-szezonban (a tavalyi Oscar-nyertes, Julianne Moore diadalútja is Cannes-ban kezdődött, bár nem azzal a filmmel, amiért végül az Oscart kapta) és nem csoda, hogy Harvey Weistein most nagy gondban van, hogyan sakkozzon a kategóriákkal.

  • Indítsa mindkét színésznőt főszereplőként, kockáztatva, hogy végül csak az egyikük kap Oscar-jelölést? Ez történt pár éve A gyerekek jól vannak két női főszereplőjével.
  • Blanchett kampányoljon főszereplőként? Ő két éve úgy is nyert, elég neki most a jelölés is, Mara viszont nyerhet a mellékszereplői mezőnyben.
  • Mara versenyezzen a főszereplői kategóriában? Nem kizárt, hogy ott is nyerhet, Blanchett pedig a mellékszereplőkhöz visszahúzódva legalább nem veszélyezteti saját másik idei alakítását a Truth-ban, ami lehet, hogy szintén Oscar-esélyes lesz.

Akárhogy is lesz végül, még rengeteget fogunk hallani a Carol-ról a következő hónapokban és nagyon reméljük, hogy mire az Oscar-jelöléseket bejelentik, már a magyar mozikban is megnézhetjük az év egyik legjobb filmjét.

Cate Blanchett a Carol című filmbenForrás: The Weinstein Company
Cate Blanchettbe bármelyik lány beleszerethetne

Tökmindegy, hogy szexeltem-e már nővel életemben. 2015-öt írunk!" - mondta az isteni Cate Blanchett legújabb filmje cannes-i sajtótájékoztatóján. Mégis, a két nő szerelméről szóló, varázslatos Carol most, 2015-ben is forradalmi. Kritikánk a filmről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK