Most az a csavar, hogy nem bukott meg a filmje

2015.09.14. 11:54

A közel 300 millió dolláros bevételt és hat Oscar-jelölést begyűjtő Hatodik érzék-kel berobbanó M. Night Shyamalan a 2004-es A falu óta csak árnyéka önmagának - már ami a kasszasikereket illeti. A katasztrofális A Föld után már ott tartott, hogy nem is álmodhatott rendes költségvetésről, ezért a stúdiórendszeren kívül, saját pénzét is felhasználva készítette el legújabb horrorját, az öt millió dollárba került The Visit-et. A közönség vevő volt rá, 25,7 millió dollárt hagytak a mozipénztáraknál, így mindössze egy millió dolláron múlott, hogy ne a The Visit szerezze meg a toplista első helyét.

Képkocka a The Visit című filmbőlForrás: Universal

Tipikus horrortörténettel sokkol a The Visit: két gyerek látogatja meg a hétvégére a nagyszüleiket, akikről kiderül, hogy valami nagyon nem stimmel velük. Állítólag Shyamalan életében először értékelhető humort is rakott a filmjébe, és ennél is nagyobb csavar a The Verge szerint, hogy a sok évnyi nyűglődés után végre egy jó filmet csinált a rendező.

Michael Early színész teljesen ismeretlen Magyarországon, a tengerentúlon magabiztosan vonzza be a nézőket a moziba: a The Perfect Guy című thriller sorozatban a harmadik filmje, amelyik 25 millió felett nyitott Amerikában (az előző kettő a Mi történt az éjjel? és a Gondolkozz pasiaggyal! 2 volt). A Variety másodrangú Végzetes vonzerő-másolatnak hívta a debütáló thrilert, a negatív véleményt a kritikusok nagy része is osztotta, ez azonban nem befolyásolta a közönséget. A hétvége legnézettebb filmje volt aThe Perfect Guy Amerikában.

Michael Ealy és Sanaa Lathan a The Perfect Guy című filmbenForrás: ScreenGems

A thrillerrel az afroamerikai közönséget célozták meg, külön előzetest gyártottak hozzá, amit az öt hét alatt 155 millió dollárt kaszáló Straight Outta Compton előtt vetítettek. A forgalmazó jól sakkozott, a 12 millióból készült The Perfect Guy már most duplán visszahozta a gyártási költségeit.

The Perfect Guy és Shyamalan horrorjának a sikere leginkább a tökéletes időzítésen múlott. A forgalmazók olyan hétvégét találtak a filmjeiknek, amit nem tarolt le egy várva várt premier, így az előzetesen jósolt 15 millióhoz képest jóval többet kerestek.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. The Perfect Guy ($26,7 / $26,7)
2. The Visit ($25,7 / $25,7)
3. War Room ($7,4 / $39,2)
4. A Walk in the Woods ($4,6 / $19,9)
5. Mission: Impossible - Titkos nemzet ($4,2 / $188,2)
6. Straight Outta Compton ($4,1 / $155,7)
7. No Escape ($2,8 / $24,2)
8. A szállító: Örökség ($2,7 / $13,4)
9. 90 Minutes in Heaven ($2,2 / $2,2)
10. Un Gallo con Muchos Huevos ($1,9 / $6,7)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK