Törőcsik Mari kórházban fekszik kivizsgálás miatt

2015.09.15. 13:15

Néhány napos kivizsgálásra kórházba került Törőcsik Mari, a nemzet színésze - közölte a Nemzeti Színház kommunikációs igazgatósága az MTI-vel kedden. A kétszeres Kossuth-díjas színésznő a szokásos kivizsgáláson vesz részt, utána pedig folytatja a felkészülést 80. születésnapi estjére.

Törőcsik Mari a Swing című filmbenFotó: Takács Attila | Forrás: A Company Hungary

November 23-án mutatják be a Nemzeti Színházban a színésznő előadásában a Hemingway-klasszikusból készülő, Az öreg és a tenger című produkciót. Az előadást rendező Anatolij Vasziljev többször is Magyarországon járt a nyáron és már akkor is együtt dolgoztak a produkción a színésznővel, ősszel ez a munka folytatódik.

Törőcsik Mari 2008 őszén került életveszélyes állapotban kórházba. Hosszas kezelések és rehabilitáció után újra visszatért a színpadra és a filmvászonra, kivizsgálásokon azonban azóta rendszeresen részt vesz - emlékeztetett a színház.

A színésznő hamarosan főszerepet fog játszani az Aurora Borealis - Északi fény című filmben, amelynek rendezője a 83 éves Mészáros Márta lesz. A megszálló orosz katonák által nemzett gyermekek történetét feldolgozó alkotást 580 millió forinttal tamogatta a Filmalap. Törőcsik partnerei Tóth Ildikó és névrokona, Törőcsik Franciska lesz, akivel a tavalyi Swing című zenés vígjátékban is együtt játszott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK