Túlbonyolították a Prometheus 2 címét

2015.09.25. 12:42

Ridley Scott teljesen rácsavarodott a Prometheus-ra. Az utóbbi napokban többször is elejtett információmorzsákat, és egyikre sem lehet azt mondani, hogy megerősítette volna a hitünket a 2016 elején forgó második részben, nem is beszélve a további folytatásokról. A rendező legutóbb a HeyUGuys-nak nyilatkozott, és fellibbentette a fátylat a második rész címéről: Alien: Paradise Lost

A nyilvánvaló választás helyett (Prometheus 2) inkább már a címben kapcsolatot létesített az Alien-filmekkel, illetve John Milton Elveszett Paradicsom című epikus költeményét is megidézte. Az angol költő a bűnbeesés, más megfogalmazásban a Paradicsomból való kiűzetés bibliai történetét dolgozta fel művében, és ez máris sok kérdést felvet, hogy pontosan miről is fog szólni az Alien: Paradise Lost. A Paradicsom állítólag arra az új bolygóra utal, ahol a folytatás játszódik majd.

Michael Fassbender sem érti az új címetForrás: InterCom

A cím alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a második rész össze fogja kötni a Prometheus-ban elkezdett történetet A nyolcadik utas: a halál elején talált űrhajóval. Scottnak azonban ennél sokkal ambiciózusabb tervei vannak: Csak a harmadik résszel, de az is lehet, hogy csak a negyedik résszel ér el oda, ahol A nyolcadik utas: a halál elkezdődött. Előtte még el akarja mesélni a Prometheus saját történetét.

De akkor miért fűzte bele már most az alient a címbe? Mert a szörny keletkezésének körülményeivel foglalkozik majd a film. Félő, hogy Ridley Scott túlbonyolítja ezt az egész előzménysorozatot, amivel kapcsolatban már a legelején voltak olyan ünneprontó hangok, hogy nem biztos, hogy meg kell magyarázni, honnan jöttek az alienek, illetve nem biztos, hogy meg kéne mutatni, hogy ki is valójában az űrhajót vezető, megkövesedett Space Jockey.

Noomi Rapace és Idris Elba a Prometheus című filmbenForrás: InterCom

Noomi Rapace és Michael Fassbender egyaránt visszatér az Alien: Paradise Lost-ban. A cím kemény dió lesz a magyar fordítónak, amennyiben hű akar maradni ahhoz a hagyományhoz, hogy egy Alien-film címében szerepelnie kell a halál szónak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK