Kamaszkorunk legszebb mellei - Jessica Chastain

2015.10.03. 02:08

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Jessica Chastain a héten mozikba került Mentőexpedícióban szinte végig űrhajós szkafandert visel, a vörös hajú színésznőnek azonban voltak olyan filmjei is, amikben mindent megmutatott magából. A kigúvadt szemű Al Pacino előtt olyan táncot lejtett, hogy attól egy halott is felkelne, máskor meg életre kelt látomásként, anyaszült meztelenül sétált be a meghökkent Tom Hardy szobájába.

#57 - Jessica Chastain (Salomé, Jolene, Fékezhetetlen)

Jessica Chastainért könnyű rajongani, kiigazodni rajta viszont annál nehezebb. Az alakja törékenységet, az arca méltóságot, a hajszíne különlegességet sugall, a tekintete pedig sziklaszilárd erőt sugároz. Sokoldalúsága és nagy munkabírása röpítette a csúcsra 2011-ben, amikor egy év leforgása alatt hat filmben szerepelt. A legnagyobb feltűnést A segítség keltett, amelyért Oscar-díjra jelölték, de abból az évből alighanem Az élet fája lesz a legmaradandóbb filmje, melyben Brad Pitt aggódó, szerető feleségét játszotta.

Jessica Chastain Az élet fája című filmbenForrás: Corner Film

A sikerig vezető útról tudjuk, hogy hosszú és rögös, de Chastainnek a szokásosnál is tovább tartott, míg a vörös szőnyeges bevonulások állandó résztvevője lett. Manapság, amikor szinte az összes színésznő a huszas évei elején fut be, ő már harmincnégy volt, amikor Az élet fája és A segítség kijött a mozikban.

2006-ban rendkívül ambiciózus vállalkozásba fogott Al Pacino. Színpadra állította Oscar Wilde Salomé című darabját, és azon kívül, hogy ő rendezte, és a főszerepet is eljátszotta, még játékfilmet, és az egész projekt elkészültét megörökítő dokumentumfilmet (Wilde Salomé) is forgatott belőle. Mégis, a legkülönösebb döntése az volt, hogy a másik főszerepet egy teljesen ismeretlen színésznőre, az addig csak tévésorozatokban felbukkanó Jessica Chastainre osztotta.

Jessica Chastain a Salomé című filmbenForrás: Omniverse Vision

Pacino mindenki más előtt meglátta a vörös hajú színésznőben rejlő tehetséget, és a kritikák is őt igazolták. Íme például egy jellemző részlet a Little White Lies méltató írásából: "A Salomé igazából Chastain filmje. Döbbenetesen virtuóz alakításával lyukat éget a képernyőbe. Egy szó kimondásán belül képes átváltozni doromboló macskából vámpírrá - lehetetlenség róla levenni a tekintetet."

Chastain Heródes király lányát, Salomét alakítja, aki a darab elején még maga az ártatlanság, de a végén már erotikus táncot lejt az apja előtt, hogy megkaphassa Keresztelő Szent János levágott fejét. Finom mozdulatokkal kezdődik a tánc, Chastain egy félig áttetsző kendő mögé rejtőzik, de kicsivel később már gátlásaitól és ruháitól megszabadulva dobálja magát a színpadon, és gyakorlatilag felkínálja magát a filmbéli apjának. Tényleg döbbenetes alakítás.

Apró szépséghiba a történetben, hogy a Salomé, és az elkészültéről szóló dokumentumfilm csak 2014-ben jelent meg (három évvel korábban a doksit levetítették a velencei filmfesztiválon), így a világ csak utólag ismerhette meg azt az alakítást, amivel először kitűnt Chastain.

A 2008-as Jolene volt az első nagyjátékfilmje, amely egy árván maradt kamasz lány felnövését követi tíz éven át. A címszereplő mindig rossz párt választ magának, ezért újból és újból tovább kell állnia. A férje öngyilkossága után javítóintézetbe kerül, később pedig egy Las Vegas-i klubban tekereg egy rúd körül.

Jessica Chastain a Jolene című filmbenForrás: Entertainment One

Chastain változatos helyzetekben és módokon vált meg a ruháitól ebben a filmben. A konyhai szex után a javítóintézet egyik őre habarodik belé és ujjazza meg. Mind közül azonban a sztriptízjelenet a legemlékezetesebb. Hihetetlen, hogy mennyire hajlékony, és mennyire ellenállhatatlan tud lenni ez a nő.

A sorsfordító 2011-es esztendő után sem hagyott fel a meztelenkedéssel. Mint egy életre kelt látomás, úgy sétált be anyaszült meztelenül a meghökkent Tom Hardy szobájába, és bújt be a férfi mellé a Fékezhetetlen című gengszterdrámában. A film sajnos nem lett olyan jó, mint ahogyan azt a rendező (John Hillcoat) és a színészek (Gary Oldman, Mia Wasikowska, Guy Pearce) alapján várni lehetett, de ez nem Chastainen múlott. Ő ismételten bizonyította sokoldalúságát, és azt az örömteli tényt, hogy képtelen gyenge alakításra.

Cikksorozatunk korábbi részei:

#56 - Rebecca De Mornay
#55 - Bo Derek
#54 - Keira Knightley
#53 - Gryllus Dorka
#52 - Madeleine Stowe
#51 - Reese Witherspoon
#50 - Scarlett Johansson
#49 - Dobó Kata
#48 - Cindy Crawford
#47 - Rebecca Romijn
#46 - Emily Blunt
#45 - Asia Argento
#44 - Osvárt Andrea
#43 - Drew Barrymore
#42 - Gabrielle Anwar
#41 - Alexandra Daddario
#40 - Charlize Theron
#39 - Gemma Arterton
#38 - Nicole Kidman
#37 - Kim Cattrall
#36 - Amy Smart
#35 - Rosario Dawson
#34 - Jamie Lee Curtis
#33 - Anne Hathaway
#32 - Emmanuelle Seigner
#31 - Anna Falchi
#30 - Amber Heard
#29 - Amber Smith
#28 - Elizabeth Hurley
#27 - Valeria Golino
#26 - Demi Moore
#25 - Angelina Jolie
#24 - Mathilda May
#23 - Mädchen Amick
#22 - Penélope Cruz
#21 - Erika Eleniak
#20 - Paz Vega
#19 - Natasha Henstridge
#18 - Kim Basinger
#17 - Madonna
#16 - Sherilyn Fenn
#15 - Irene Jacob
#14 - Patricia Arquette
#13 - Salma Hayek
#12 - Rachel Weisz
#11 - Marisa Tomei
#10 - Halle Berry
#9 - Heather Graham
#8 - Uma Thurman
#7 - Liv Tyler
#6 - Sharon Stone
#5 - Susan Sarandon
#4 - Jane March
#3 - Jennifer Connelly és Virginia Madsen
#2 - Shannon Tweed
#1 - Phoebe Cates