James Bondra rádőlt egy ház

2015.10.05. 18:34

Pontosan három hét van hátra az új James Bond-film világpremierjéig (igen, teljesen bizarr módon hétfőn kerül az angliai és az írországi mozikba), és pár napja kikerült az internetre a SPECTRE végső előzetese. Az új trailer abban mindenképpen különleges, hogy jóval rövidebb (mindössze 69 másodperces), mint azt egy szuperprodukció utolsóként kiadott előzetesénél megszokhattuk, illetve, hogy szinte kizárólag olyan részletekez tartalmaz, amiket még nem láthattunk korábban.

Dől a fal! - Daniel Craig a Spectre végső előzetesébenForrás: Fórum Hungary

Úgy tűnik, a film konkrét történetét továbbra sem hajlandóak elárulni az alkotók. Annyi feldereng, hogy Bond (Daniel Craig) lázasan nyomoz a SPECTRE nevű mindent behálózó, titokzatos bűnszervezet után, és el is jut annak vezetőjéhez, a Christoph Waltz által játszott Franz Oberhauserhez. Őt mihelyst megpillantja, rögtön agyon is akarja lőni, de ebben megakadályozza a golyóálló üveg. Szándékaival kapcsolatban nem árul zsákbamacskát, nyíltan megmondja a fickónak, hogy azért jött, hogy megölje.

Az előzetes leglátványosabb jelenetében Bond egy meggyengült szerkezetű emeletes házzal találja szemben magát, amelynek a teljes homlokzata elkezd dőlni a titkosügynök irányába, és már kezdjük azt hinni, hogy Az ifjabb gőzös című legendás Buster Keaton-filmben látott módszerrel fogja elkerülni a biztos halált, amikor valami váratlan történik. Nagyon látványos a kunszt, de leginkább az jutott róla eszembe, hogy mennyivel szerencsésebb lett volna, ha ezt nem lövik le előre.

A film főcímdalához készült videóklipet is megnézhetjük mától. A Writing's on the Wall című számot a négy Grammy-díjas brit énekes, Sam Smith adja elő, aki korábban a BBC-nek elárulta, hogy húsz perc alatt írta meg a dalt. Pontosan olyan is.

A 007 Spectre - Fantom visszatér című 24. Bond-film november 5-én kerül a magyar mozikba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK