Az év legjobb színészi alakításai

2015.12.12. 15:56

Brutálkemény akcióhősnők, élő legendák, a tanár, akitől évtizedek múlva is rémálmaid vannak, a transzszexuális prosti, aki lyukat beszél a hasadba, a bevándorló, akit még Magyarország is befogadna és Kristen Stewart, amikor nem csak a száját biggyeszti – ezek voltak az év legemlékezetesebb filmes karakterei, megformálóik pedig 2015 legjobb színészei. 

25. Jessica Chastain (Bíborhegy)

Jessica Chastain a Bíborhegy című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Ez zsinórban a harmadik év, hogy Jessica Chastaint nem lehet kihagyni az év legjobb színészi alakításai közül, pedig az idei legjobb filmjét (Egy durva év) be sem mutatták a magyar mozik. A Bíborhegy-ben viszont új oldaláról ismerhettük meg; ezúttal ő volt a gonosz, mégpedig az a típusú gonosz, aki nem veszi túl komolyan magát, és bátran mer a műfaj által megkövetelt eltúlzott gesztusokkal és iróniával játszadozni. 

24. Brad Pitt (A tengernél)

Brad Pitt A tengernél című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Hollywood királyi párja bármit megtehetne. Leforgathatnák a Mr. és Mrs. Smith 2-t is egy rakás pénzért, de helyette inkább európai klasszikusokat idézve szenvednek egy festői tengerparton, ráadásul úgy, hogy Angelina ül a rendezői székben. Amikor sztárpárok önmegvalósító presztízsprojektbe vágnak bele, az rendre balul sül el, és A tengernél is ügyetlenül indul, de végül mégis kisül belőle valami izgalmas és megható, nem kis részben Pitt elkötelezett alakításának köszönhetően. 

23. Emily Blunt (Sicario – A bérgyilkos)

Emily Blunt a Sicario - A bérgyilkosbanForrás: Freeman Film

A Szerelmem nyara és Az ördög Pradát visel után Emily Blunt évekig be nem váltott ígéret maradt, mert egyszerűen nem talált elég jó szerepeket. A Sicario főszerepe viszont végre egy igazi színészi kihívás volt. Olyan, amilyen Jessica Chastainnek jutott a Zero Dark Thirty-ben, vagy Jodie Fosternek A bárányok hallgatnak-ban: egy kemény, idealista nő, akinek – a nézőhöz hasonlóan – elképzelése sem volt, hogy milyen szintű gonoszsággal áll szemben. 

22. Jake Gyllenhaal (Mélyütés)

Jake Gyllenhaal a Mélyütés című filmbenForrás: Fórum Hungary

Jake Gyllenhaal elkötelezettsége Christian Bale- vagy Meryl Streep-szintre emelkedett az utóbbi időben, és sorban formálja meg az elképesztő karaktereket, de balszerencséjére ritka, hogy a film maga elérje az ő alakításának a színvonalát. A Mélyütés esetében durvább a kontraszt, mint valaha, és végig azért szorítunk, hogy bokszolja már ki magát ebből a közhelyes drámából. Mégis, bámulatos átváltozása érdemessé teszi, hogy helyet szorítsunk neki ezen a listán. 

21. Marion Cotillard és Michael Fassbender (Macbeth)

Michael Fassbender és Marion Cotillard a Macbeth című filmbenForrás: Mozinet

Marion Cotillard és Michael Fassbender olyan jó színészek, és olyan makulátlanul választanak szerepeket, hogy esetükben szinte készpénznek vesszük a minőséget. Pedig Shakespeare-t mozivásznon nézhetővé tenni Leonardo DiCaprióék Rómeó és Júliá-ja óta nem sok mindenkinek sikerült. A Macbeth sem éppen egy könnyű film, de Cotillard és Fassbender játéka még a legvéresebb pillanatokban is lebilincselő, ráadásul több új értelmezést is lehetővé tesz. 

20. Kitana Kiki Rodriguez és Mya Taylor (Tangerine) 

Mya Taylor és Kitana Kiki Rodriguez a Tangerine című filmbenForrás: magyarhangya

Minden idők egyik legkülönlegesebb karácsonyi filmje, a Tangerine nemcsak azt bizonyította be, hogy iPhone-nal is lehet mozifilmet forgatni, hanem, hogy nincs feltétlenül szükség arra, hogy híres hollywoodi sztárok Oscart hajszolva nőnek öltözzenek, igenis akadnak tehetséges színészek a transzszexuális közösség tagjai között is. A Tangerine két főszereplőnője igazi energiabombaként masírozik fel-alá Los Angeles filmekben keveset mutatott részein, és minden tragikomikus jelenetük magával ragadó és igazi. 

19. Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)

Eddie Redmayne A mindenség elmélete című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Apropó nőnek öltöző díjvadászok; Eddie Redmayne A dán lány főszerepével szeretne dobni egy Tom Hankst, de idei listánkon még csak az előző, Oscart érő alakítását tudjuk méltatni. A mindenség elméleté-t egyébként pont az Oscar-rendelésre készített, kockázatkerülő, tipikus hollywoodi filmbiográfia mivolta miatt nehéz igazán szeretni, de azt el kell ismerni, hogy Redmayne tökéletes Stephen Hawking, a lebénult zseni bőrében. 

18. Melissa McCarthy (A kém)

Melissa McCarthy A kém című filmbenForrás: InterCom

Melissa McCarthy tehetségéhez nem fér kétség, ám a hollywoodi forgatókönyvírók eddig többnyire abban bíztak, hogy a jelenléte úgyis elvisz minden ócska daginős poént. A kém-ben végre nem ez a helyzet; szórakoztatóbb és sokoldalúbb volt, mint James Bond, és simán átvedlett egyik pillanatról a másikra háttérbe húzódó, álmodozó romantikusból fifikás akcióhősnőbe.

17. Matt Damon (Mentőexpedíció) 

Matt Damon a Mentőexpedíció című filmbenForrás: InterCom

A Mentőexpedíció láttán végre biztosak lehetünk benne, hogy Matt Damon az új Tom Hanks. A Számkivetett óta nem láthattunk ugyanis ennyire szórakoztató egyszemélyes túlélőshow-t, úgy, hogy közben a karakter fizikai megpróbáltatásait, kétségeit és halálfélelmét sem sunnyogta el a látványos sci-fi és a minél szélesebb közönséget megcélzó komédia javára. 

16. Adèle Haenel (A küzdők) és Karidja Touré (Csajkor)

Fent Karidja Touré a Csajkorban, lent Adèle Haenel A küzdőkbenForrás: Mozinet / Cirko

Két francia film is sokat tett az idén azért, hogy lerombolja az Amélie (amelynek hatása a Liza, a rókatündér-en is elég erőteljesen kimutatható) miatt a nemzetközi filmvilágban berögződött francianő-képet: a Csajkor és A küzdők. Elég a bohókás, frufrus montmartre-i tündérkékből, akik cuki őzikeszemeiket rebegtetve várják az igazit! Az új évezred francia csajai tökösek, megvédik magukat, ha kell, és semmiképp sem egy férfitól várják, hogy megoldja az életüket.

15. Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész) 

Bradley Cooper az Amerikai mesterlövész című filmbenForrás: InterCom

Clint Eastwood karrierjének eddigi legsikeresebb filmje nagyon ellentmondásos fogadtatásban részesült hazájában; az amerikai demokraták túlzott patriotizmussal és a háború éltetésével vádolták, a republikánus nézők viszont tódultak a mozikba. Egyvalamiben azonban mindenki egyetértett: a (zsinórban harmadik Oscar-jelölését) begyűjtő Cooper szenzációs, lüktető időzített bomba a főszerepben, még egy műcsecsemővel a kezében is hiteles tudott maradni. 

14. Thuróczy Szabolcs (Szerdai gyerek)

Thuróczy Szabolcs és Vecsei Kinga a Szerdai gyerek című filmbenFotó: Szilágyi Lenke

Thuróczy Szabolcs sokáig nem tartozott az élvonalbeli magyar színészek közé, de aztán képtelenség volt nem észrevenni, hogy mindenben ő szerepel, ami jó, legyen az mozifilm, tévésorozat vagy színházi előadás. És mindig következetesen, elképesztően briliáns az alakítása. A Szerdai gyerek férfi főszerepére ráadásul a korábbi karakterei alapján egyáltalán nem tűnhetett egyértelmű választásnak, de nagyon jó ezúttal egy ilyen jámbor, jólelkű figura bőrében látni, aki elegánsan a háttérbe húzódik, amikor kell, de erőteljes jelenlétével felhúzza amatőr szereplőtársa bemutatkozó alakítását is.

13. Kovács Patrícia és Gryllus Dorka (Félvilág)

Amíg drukkolunk, hogy behozzák a hazai mozikba a Carol-t, és végre a magyarok is láthassák Cate Blanchett és Rooney Mara máris legendás párosát, addig suttyomban befutott egy magyar film, amelynek komplikált lelki-szexuális harcot vívó főszereplői világszínvonalú alakítást tesznek le az asztalra. 

Gryllus Dorka és Kovács Patrícia a Félvilág című filmbenForrás: Szupermodern

Kovács Patrícia bukott lányból felemelkedett nagyasszonya kacér, hiúságában is sebezhető, egyszerre hűvös és lobbanékony, mint Jessica Lange vagy Faye Dunaway, míg Gryllus Dorka megrázó visszafogottsággal jeleníti meg a szigorú komornában dúló érzelmi viharokat. Nem is érdemes választani közülük, hiszen egymásra rímelve többé válnak, mint a részeik összessége. 

12. Omar Sy (Samba) 

Omar Sy a Samba című filmbenForrás: Vertigo

A hihetetlenül sikeres Életrevalók után kérdéses volt, hogy az alkotók meg tudják-e közelíteni valaha is ugyanazt a szintet. A kicsit melankolikusabb és drámaibb Sambá-val sikerült, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy megtartották a csodafegyverüket, Omar Syt is, aki nem véletlenül a legnépszerűbb francia színész jelenleg. A film minden vicces, megható, romantikus és őrült pillanatát elhisszük neki, és ő az a gazdasági bevándorló, akit talán még a magyarok se toloncolnának ki.

11. Rebecca Ferguson (Mission: Impossible – Titkos nemzet)

Rebecca Ferguson a Mission: Impossible - Titkos nemzet című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Kritikusunk Karády Katalint és Lauren Bacallt vélte meglátni Rebecca Ferguson arcában, márpedig ilyesmire a Mission: Impossible sorozat kapcsán senki nem számított. Arra meg pláne nem, hogy ez a titokzatos, veszélyesen gyönyörű nő elhomályosítja Tom Cruise-t és az összes vakmerő kamikaze-akcióját. Már épp aláírásgyűjtő akciót kezdeményeztünk volna egy külön Ilsa Faust-filmért, amikor kiderült, hogy Cruise-nak is helyén van az esze, és visszahozza Fergusont a következő részre.

10. Michael Caine és Harvey Keitel (Ifjúság)

Michael Caine és Harvey Keitel az Ifjúság című filmbenForrás: Mozinet

Ezt a két színészóriást akkor is élvezet lenne nézni, ha két órán keresztül csak üldögélnének és dumálgatnának az élet dolgairól. Nem véletlen, hogy Paolo Sorrentino második angol nyelvű filmjének pont azok a legerősebb jelenetei, amikor ez történik. Benne van a figurákban a saját egyéniségük, múltjuk és legendájuk, így tőlük igazán hiteles az elmúlásról és a művészi hagyatékról szóló merengés.

9. Mark Rylance (Kémek hídja)

Mark Rylance a Kémek hídja című filmbenForrás: InterCom

A színpadi színészek között már régóta legendának számító Rylance az év egyik legnagyobb mozis felfedezése. A hidegháborús kémdráma középpontjában álló kisember csodálatos figura, passzivitása ellenére van benne valami nyugtalanító titokzatosság, ami miatt az ügyvédje és a néző is kötődni kezd hozzá. A Coen testvérek írták meg ennyire érdekesnek, Spielberg tette emberivé, és Rylance-nek köszönhetően lett feledhetetlen a karakter. 

8. Laia Costa (Victoria)

Laia Costa a Victoria című filmbenForrás: Vertigo Média

Míg a legtöbb díjakkal elhalmozott színészi alakítás a vágószobában születik meg csak igazán, a spanyol Laia Costának nem adatott meg a "következő próbálkozásra majd jobb lesz" luxusa. Ő a hibázás lehetősége nélkül volt kénytelen végigvinni a nézőt azon az érzelmi hullámvasúton, amit a képtelen fordulatokkal teli, egyetlen snittben felvett Victoria jelentett. Sokszor nem úgy döntenénk, ahogy az ő karaktere tette, de elég egy közeli a kaland- és szeretetéhes arcára és muszáj elhinnünk, hogy ez a történet csakis ebbe az irányba mehetett. 

7. Röhrig Géza (Saul fia)

Röhrig Géza a Saul fia című filmbenForrás: Mozinet

Pár éve még elképzelhetetlennek tűnt ilyesmi, de május óta az egész nemzetközi filmvilág leborult egy magyar film előtt. Dicsérik a forradalmi holokausztmegközelítését, a kompromisszummentes történetmesélését, a bámulatos operatőri munkát és a nyugtalanító hangeffektusait, de az egész nem működhetne ilyen tökéletesen egy hipnotikus főhős nélkül, akivel el merünk merülni és hiteles kalauzunk lesz ebben a másfél órás pokolban.

6. Charlize Theron (Mad Max – A harag útja)

Charlize Theron a Mad Max - A harag útja című filmbenForrás: InterCom

Az akciófilm műfaja Sigurney Weaver Ripley-je óta adós egy újabb ikonikus női karakterrel, aki nem csak a férfi főhős függvényében létezik. George Miller meg merte lépni, hogy a saját maga által alkotott egykori bálványt, Mad Maxet háttérbe tolta egy hasonlóan szűkszavú és kőkemény nőért cserébe, így a címbéli bálvány csak mellékszereplő a fantasztikus Furiosa oldalán.

5. Steve Carell (Foxcatcher)

Steve Carell a Foxcatcher című filmbenForrás: InterCom

Listánk karakterei közül valószínűleg a Foxcatcher ornitológus, bélyeggyűjtő birkózóedzője az, akivel épeszű ember semmi szín alatt nem szeretne közeli kapcsolatba kerülni, filmen nézni viszont elképesztő élmény. Mint, amikor az ember nem bírja elfordítani a fejét egy súlyos közlekedési baleset láttán. Pedig nem egy nagydumás gazember, hanem egy, még saját maga számára is sok meglepetést tartogató csendes szociopata, aki a komikusi szerepeiről ismert Steve Carell alakításában pláne hátborzongató. 

4. J. K. Simmons (Whiplash)

J. K. Simmons a Whiplash című filmbenForrás: Mozinet

Mindenki életében van egy Fletcher tanár úr. Egy tanár, edző, vagy igen, zeneoktató, aki még évtizedekkel később is tud rémálmokat okozni, noha sohasem volt egyértelmű, hogy maximalizmusával csak jobb teljesítményre akart sarkallni, vagy a saját frusztrációit vezette le a diákjain. J. K. Simmonsnak maradéktalanul sikerült átadnia ezt az ellentmondást, úgy, hogy a karakter közben megmaradt emberinek, és nem silányult képregénygonosszá.

3. Kristen Stewart (Sils Maria felhői)

Micsodaaaaaa? A félig nyitott szájú, durcás csitri az Alkonyat-ból, aki mindig mintha meg lenne sértődve a világra??? – bizonyára sokan ezt kérdezik most a képzeletbeli dobogó alsó foka láttán. De itt az ideje, hogy túllépjünk a vámpíros lányregényeken, ahogy Stewart és Pattinson is tették, hiszen mindketten izgalmasabbnál izgalmasabb rendezők filmjeire szerződnek le mostanában. 

Kristen Stewart és Juliette Binoche a Sils Maria felhői című filmbenForrás: Cirko Film

Olivier Assayas csodálatos színésznőportréjában a Juliette Binoche által megformált sztár asszisztensét alakító Stewart annyira természetes és normális, hogy talán nem is igazi, hanem csak a korral szélmalomharcot vívó, hiú díva képzeletének szüleménye. A sejtelmes, álomszerű alakításért César-díjat is nyert, az amerikai színésznők közül elsőként.

2. Michael Keaton (Birdman)

Michael Keaton és Emma Stone a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmbenForrás: InterCom

A Hollywood A ligájából rég kikerült egykori Batman szerződtetése az alkotói és személyes krízisét élő, végül teljesen elboruló színész szerepére eleve zseniális metahúzás volt Alejandro González Iñárritu részéről, de Michael Keaton tudott is élni a lehetőséggel. Bámulatos bekattanása olyan dinamikus és magával ragadó volt, mint a vágatlanság látszatát keltő bravúros kameramozgás. Valószínűleg az év legnagyobb igazságtalansága a filmvilágban, hogy míg a film elnyerte az Oscar-fődíjat, Keaton nem kapta meg a legjobb férfialakításnak járó szobrot.

1. Charlotte Rampling és Tom Courtenay (45 év)

Tom Courtenay és Charlotte Rampling a 45 év című filmbenForrás: Cirko Film

Két élő legenda, akik egy-egy pillantásukba évtizedeket tudnak belesűríteni. A néző szinte azonnal kötődni kezd hozzájuk, családtaggá válik, és a saját bőrén, szívében – vagy ki hol – érzi át a fájdalmat, amikor ennek a két embernek a közösen felépített élete alapjaiban kezd megremegni egy múltbéli titok miatt. Nem volt idén olyan forgatókönyv, amely nagyobb ajándék lett volna a színészeknek; Charlotte Rampling és Tom Courtenay pedig életük legjobb formáját hozták, ami ismerve korábbi filmográfiájukat, különösen lenyűgöző teljesítmény.

Ráadás

Tíz további feledhetetlen alakítás, amiről 2015 fog eszünkbe jutni az idők végezetéig, még akkor is, ha szégyenszemre a magyar mozikba nem jutottak el: Cate Blanchett, Rooney Mara (Carol), Bel Powley (A tinilány naplója), Alicia Vikander (Ex Machina), Greta Gerwig (Mistress America), Colin Farrell (A homár), Paul Dano (Szeretet és köszönet), Jason Segel (The End of the Tour), Idris Elba (Beasts of No Nation), Ben Stiller (While We're Young). 

A Kovács Patríciáról és Gryllus Dorkáról szóló részt Huszár András írta. 

A korábbi évek legjobbjai