Kern Andrást nem lesz nehéz utálni

2015.12.15. 12:04

Kijött az első előzetes Kern András Gondolj rám című keserédes vígjátékához, ami egyből visszaröpíti az embert húsz évvel az időben. A színészek az összes szövegüket abban a kinyilatkoztató hangnemben mondják, ami a Szomszédok végéről ismerős, a kép pedig pont úgy van fényelve, mint egy Douwe Egberts Omnia-reklám 1997-ben (az operatőr egyébként a Kossuth-díjas Ragályi Elemér).

A főhős egy Borlai nevű orvos (Kern András), aki megtudja, hogy halálos beteg, és már csak fél éve van hátra. Kitalálja, hogy a maradék időt arra fogja felhasználni, hogy megutáltatja magát az összes szerettével, hogy aztán ne hiányozzon nekik. Például úgy tesz, mintha elfelejtené a 25 éves házassági évfordulóját, és egy csokor gazt ad csak a feleségének (Eszenyi Enikő).

Tehát, ha jól értem, azt akarja elhitetni a film, hogy Borlai felesége 25 évnyi házasság után pár ilyen bunkóság miatt annyira megharagszik majd a férjére, hogy amikor az fél évvel később meghal, az asszonynak nem is fog hiányozni. Ez tök életszerű. Ahogy az is, hogy a Törőcsik Franciska által játszott nővérke/orvosnő vonzónak találja a 67 éves Kern Andrást, aki a filmben egyébként 58 éves.

Kern András a Gondolj rám című filmbenFotó: Gál Bereniké - A Company Hungary

A Gondolj rám január 21-én kerül a magyar mozikba. Az előzetesben csak egy pillanatra mutatják, de játszik a filmben Liptai Claudia is, feketére festett hajjal. Plakát is jött.

A Gondolj rám plakátjaForrás: A Company Hungary

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK