Hollywood még mindig tud meglepetéseket okozni. Előzetesen úgy tűnt, hogy idén nyáron a forrónadrágban huncutkodó, a világ megmentésére egy baseballütővel induló Harley Quinn fogja leginkább elragadni a képzeletem. Aztán berepült a képbe egy kedvesen bumfordi, szőrmók sárkány, és legnagyobb meglepetésemre ez a leginkább a gyerekek igényeit szem előtt tartó élő szereplős mese elhalványított minden mást, amit az elmúlt hónapok amerikai szuperprodukciói kaland és látvány terén felkínáltak.
Könnyű volt persze kitűnni az idei nyár gyenge filmes eresztéséből – a cápával küzdő Blake Lively-nak is sikerült –, de ettől még az Elliott, a sárkány egy elbűvölő családi film marad, ami ha nem is csinál újból gyereket az összes megkérgesedett szívű felnőtt nézőből, de azt az ábrándos gondolatot minimum elülteti a fejekben, hogy de jó lenne megint hinni a sárkányokban.
Manapság frenetikus iramot diktálnak, így próbálják fenntartani a figyelmet az egész családot megcélzó alkotások. Ehhez képest David Lowery rendező nem csupán a történetet rakta vissza a kockás favágóingekbe öltöztetett hetvenes évek kulisszái közé, hanem a tempót is a régi idők ráérősen csordogáló gyerekfilmjeihez igazította.
A bájosan infantilis humort és a nagy érzelmeket ízlésesen keverve, kapkodás nélkül varázsol el
és ereszt le ránk lassanként egy olyan búrát, amiben azt érezhetjük, hogy családtagjainkkal egy kanapén összekucorodva hallgatjuk a családját elveszítő, majd az erdőben egy sárkány mellé csapódó fiú meséjét.
Ez a film tulajdonképpen egy gyerekkori trauma feldolgozásáról, az elveszített régi helyett egy új család megtalálásáról szól. Pete (Oakes Fegley) hat éven át élt a vadonban, napközben Elliottal csatangolt, éjszakánként pedig a sárkány barlangjában, a rejtőzködő állat dús bundájára dőlve aludt. A gondtalan erdei mindennapok szinte teljesen kitörölték az emlékezetéből a múltat, ám egy erdész (Bryce Dallas Howard), majd különösen egy korabeli lány (Oona Laurence) felbukkanása ismét felébreszti benne a vágyat, hogy kapcsolatba lépjen az emberekkel.
Az Elliott, a sárkány egy olyan ritka nyári film, amiben a fő látványosságnak szánt, számítógéppel létrehozott, hihetetlenül részletgazdag és valószerű Elliott mellett a Tahi Tóth László hangján a köréje gyűlt gyerekeket szédítő Robert Redford, a felskiccelt gyerekrajzok és a Maugli ügyességével fákra, majd egy száguldó iskolabuszra is felkapaszkodó Pete is szinte ugyanannyira megmozgatják a képzeletet.
A legtöbbet persze a sárkányt lehet dicsérni: legszívesebben belenyúltam volna az óriási vászonba, és jól felborzoltam volna a zöld bundáját. Őt is ugyanúgy rabul ejtik a pillangók, mint Süsüt, mozgása, viselkedése egy szeleburdi kölyökkutyát juttathat eszünkbe, de amikor az égbe emelkedik, már inkább hasonlít a Sárkányszív Sinkovits Imre hangján megszólaló fenséges teremtményére.
A legfőbb problémám az volt a filmmel, hogy a moziteremben nem nyüzsgött mellettem az alsó tagozatos unokahúgom és unokaöcsém, nem ragadhatott át rám a lelkesedésük, és így azért néha elnéző mosollyal nyugtáztam az Elliott, a sárkány szeretetrohamait, szélsőségesen naiv világképét, vázlatos mellékszereplőit. Már a legelején eldőlt, hogy aki szereti az erdőt, az csak jó lehet, Karl Urban viszont válogatás nélkül dönti ki a fákat, így ő nem lehet más, mint a történet gonosza.
Aztán a legtöbbször arra kellett rájönnöm, hogy megkérgesedett szívű felnőttként velem van a baj. Amíg a felnőttek a cinizmusukkal hadakoznak, addig a gyerekeknek nagyon is klassz üzenettel szolgál ez a film:
irány a sötét, sejtelmes fénypászmákkal tarkított erdő, mert az tele van kalanddal és izgalommal!
David Lowery megmutatta, hogyan érdemes remake-et csinálni: nem egy mindenki által ismert klasszikust forgatott le újból, hanem egy 1977-es elfeledett filmet (Peti sárkánya) vett elő a Disney raktárából. Elvetette annak mai szemmel elavult részeit (élő környezetbe helyezett, kézzel rajzolt sárkány), és az Ain’t Them Bodies Saints című Bonnie és Clyde-szerű történetből már ismert, Terrence Malick által inspirált szerzői látásmódjáról nem lemondva egy bensőséges, gyermeki világot hozott létre, amely végig ellenállt a nyári filmekhez valamiért törvényszerűen hozzákapcsolt megalomániának.