A Star Wars 7 a Titanicot is a víz alá nyomta

Star Wars: Az ébredő Erő
Vágólapra másolva!
A Star Wars: Az ébredő Erőnek tizenhét nap kellett ahhoz, hogy Amerikában a második, a világon pedig a hatodik legtöbb pénzt hozó film legyen, és Kína még csak most jön. Azért más filmeket is vetítettek a tengerentúli mozikban, Tarantino tisztességgel helytállt, Leonardo DiCaprio bosszúwesternjét csak négy helyen játsszák, de már így is összeszedett 1,3 millió dollárt.
Vágólapra másolva!

Harmadik hete játsszák a mozik a Star Wars: Az ébredő Erő-t. 2016 első hétvégéjén 88,3 millió dollárral gyarapította a bevételét, így már 740 milliónál tart. Még egyetlen film sem szerzett ilyen sok pénzt a harmadik hétvégéjén, az eddigi csúcstartó az Avatar volt 68 millióval.

Daisy Ridley a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az amerikai összbevétel tekintetében az Avatar még tartja magát, de James Cameron eggyel korábbi kasszasikerét, a 658 milliót gyűjtő Titanic-ot már túlszárnyalta a hetedik epizód. Jelenleg a második legtöbb pénzt hozó film Amerikában a Star Wars 7, és mindössze tizenhét nap kellett neki, hogy ilyen magasra kússzon fel az amerikai összbevételeket összesítő toplistán:

  1. Avatar (760,5 millió dollár)
  2. Star Wars: Az ébredő Erő (740,3 millió)
  3. Titanic (658,7 millió)
  4. Jurassic World (652,3 millió)
  5. Bosszúállók (623,4 millió)

Az ébredő Erő világszinten a hatodik helyen áll a legtöbb pénzt gyűjtő filmek toplistáján, de napok kérdése, és a jelenleg ötödik, illetve negyedik helyezettet, a Halálos iramban 7-et és a Bosszúállók-at is lehagyja. Jövő héten nyit a film a világ második legnagyobb piacán, Kínában, így a bevétel ismét egy nagyot fog felfelé ugrani.

  1. Avatar (2,8 milliárd dollár)
  2. Titanic (2,2 milliárd)
  3. Jurassic World (1,7 milliárd)
  4. Bosszúállók (1,5 milliárd)
  5. Halálos iramban (1,5 milliárd)
  6. Star Wars: Az ébredő Erő (1,5 milliárd)

Játszottak azért más filmeket is a mozik. Karácsony másnapjától száz filmszínházban lehetett megnézni Az aljas nyolcas hosszabb, 70 mm-es verzióját, ezen a hétvégén pedig már széles körben, több mint 2400 moziban kezdték vetíteni Tarantino westernjét. A film 16,2 milliót termelt a hétvégén, ezzel a harmadik legnépszerűbb film volt az elmúlt napokban az amerikai mozikban, és összesen már 29,6 milliónál jár.

Samuel L. Jackson Az aljas nyolcas című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az aljas nyolcas tisztességgel helytáll az amerikai pénztáraknál, már most a gyártási költségének háromnegyedénél jár. És ezúttal kétségkívül Tarantinóé a legnagyobb érdem, hiszen most nincsen Brad Pitt vagy Leonardo DiCaprio, akik nagyban hozzájárultak a Becstelen brigantyk, illetve a Django elszabadul sikeréhez. A világháborús bosszútörténet 38,1 millióval, a rabszolgás bosszútörténet pedig 30,1 millióval rajtolt el.

A Holtpont remake-jét második hete játsszák a mozik, és egy elég nagy bukásba szaladt bele a gyártó stúdió: 105 millióból készült a film, és eddig mindössze 22,4 milliót szedett össze Amerikában.

Leonardo DiCaprio A visszatérő című filmben Forrás: Fórum Hungary

A visszatérő is rengeteg pénzbe, 130 millióba került, de nagy esély van arra, hogy a projekt nemcsak kritikailag, de pénzügyileg is sikeres legyen: karácsony óta négy amerikai mozi vetíti DiCaprio túlélődrámáját, és már így is 1,3 millió dollárt szedett össze. Jövő héttől már több mint kétezer helyen lehet majd megnézni a filmet.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Star Wars: Az ébredő Erő ($88,3 / $740,3)
2. Megjött Apuci ($29 / $93,7)
3. Az aljas nyolcas ($16,2 / $29,6)
4. Lánytesók ($12,6 / $61,7)
5. Alvin és a mókusok: A mókás menet ($11,8 / $67,4)
6. Joy ($10,4 / $38,7)
7. A nagy dobás ($9 / $33)
8. Concussion ($8 / $25,4)
9. Holtpont (2015) ($6,8 / $22,4)
10. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész ($4,6 / $274,2)