Zsigmond Vilmos miatt máshogy látjuk a világot

2016.01.04. 20:25

Könnyű dolga van annak, aki képernyő előtt akar megemlékezni a január elsején elhunyt Zsigmond Vilmosról. Újból megnézheti a Harmadik típusú találkozásokat, amiért Oscar-díjjal jutalmazták a magyar operatőrt, vagy berakhatja a lejátszóba az egyik legjobb vietnámi háborús drámát, A szarvasvadászt. Ezekkel a filmekkel nem lehet tévedni. Nem árt tudni azonban, hogy Zsigmond Vilmos akkora zseni volt, hogy még a kevésbé ismert, megosztó filmjei között is több fantasztikusan erős alkotás van. A hosszú búcsúval megszületett A nagy Lebowski előképe, a Madárijesztővel Amerika elfeledett, rozsdamarta vidékeit fedezhetjük fel, A mennyország kapujában pedig Zsigmond Vilmos leggrandiózusabb beállításait csodálhatjuk meg. 

Nyolc kevésbé ismert filmet válogattunk össze Zsigmond Vilmos életművéből. Bátran ajánljuk őket, amennyiben valami újat szeretne látni az Oscar-díjas operatőrtől. De ha az alapoknál szeretné kezdeni, abban is tudunk segíteni. Egy régebbi összeállításban kigyűjtöttük az öt legnagyobb filmklasszikust Zsigmond Vilmos életművéből, a Harmadik típusú találkozások és A szarvasvadász mellett a McCabe és Mrs. Miller-t, a Gyilkos túrá-t, a Halál a hídon-t is ebben a cikkben találja: 

Harmadik típusú találkozásokForrás: InterCom
Zsigmond Vilmos fénnyel jelzi, ha jönnek az ufók
Zsigmond Vilmost 2003-ban a filmtörténelem tíz legnagyobb hatású operatőre közé választották. 2014-ben életműdíjjal tüntették ki a miskolci CineFest filmfesztiválon, ennek alkalmából választottuk ki az öt szerintünk legjobb munkáját káprázatos életművéből.

De most már tényleg hagyjuk magunk mögött a Harmadik típusú találkozások-at. Íme, nyolc olyan film Zsigmond Vilmostól, amely szerintünk több figyelmet érdemelne: 

A bérmunkás (The Hired Hand, 1971)

Zsigmond Vilmos ’56-ban hagyta el Magyarországot Kovács László társaságában. A sikerre sokáig kellett várniuk, és elsőként Kovácsnak adatott meg, aki a hatvanas évek ellenkultúrájának szimbólumává vált Szelíd motorosok-at fényképezte. Peter Fonda a következő filmjéhez is Kovácsot kérte fel, ő azonban már elígérkezett egy másik produkcióhoz, és maga helyett Zsigmondot ajánlotta. 

Az 1971-es A bérmunkás című western volt az első igazi, komoly amerikai nagyjátékfilmje Zsigmondnak, de már ebben a filmben is egy magabiztos, a fényekkel merészen bánó, folyton kísérletező művész benyomását kelti a magyar operatőr. Az egymásra montírozott képek, a pszichedelikus lovaglások és naplementék költőivé tették az elhagyott feleségéhez visszatérő cowboy történetét. 

Peter Fonda A bérmunkás című filmbenForrás: AFP

A bérmunkás-sal egy hosszú, fantasztikusan erős filmeket eredményező széria vette kezdetét: Zsigmond valós helyszíneken, valódinak tűnő emberekről szeretett forgatni, és szerencséjére a hetvenes években pont ez a filmkészítési  mód vált uralkodóvá. 

A hosszú búcsú (The Long Goodbye, 1973)

Zsigmond Vilmos háromszor dolgozott együtt Hollywood önjáró, a szabályokat rendszeresen áthágó zsenijével, Robert Altmannel. Első közös filmjükkel, a McCabe & Mrs. Miller-rel a western mítoszát itatták át melankóliával, A hosszú búcsú-val pedig a detektívtörténetek bevált sémái elé tartottak görbe tükröt. Humphrey Bogart pillanatok alatt megoldotta volna a problémákat, a hetvenes évekbeli Philip Marlowe-nak azonban már az is nagy kihívást okoz, hogy megszerezze éjszaka a macskája kedvenc kajáját. 

A magyar operatőr a McCabe és Mrs. Miller-ben már alkalmazott, rendkívül kockázatos flashing technikához nyúlt. A negatívot előzetesen megvilágította, így a képek szemcsésebbé, a színek fakóbbá váltak. A pasztelles színvilág bágyadt, álmatag hangulatot kölcsönzött a filmnek, és remekül illett a magándetektív hanyag életmódjához, a léha hollywoodi közeg kritikus ábrázolásához. 

A napszítta noirnak is nevezett A hosszú búcsú-ban sohasem áll meg Zsigmond kamerája, ide-oda mozog, rázoomol részletekre, vagy éppen eltávolodik tőlük. A magyar szakember attól félt, hogy ebbe bele fognak szédülni a nézők, de hamar meg lehet kedvelni ezt a kísérletező kedvű képalkotási módszert, amely még álomszerűbbé és szétszórtabbá teszi a film világát. 

Sterling Hayden és Elliott Gould A hosszú búcsú című filmbenForrás: MGM

A hosszú búcsú a hetvenes években népszerű műfaji dekonstrukciók egyik legjobbika, A nagy Lebowski és a Beépített hiba számára is fontos előképül szolgált, de élvezetéhez nem kell filmes diploma, csupán a csavaros, egyedi atmoszférával rendelkező krimik szeretete. 

Cinderella Liberty (1973) 

A hetvenes évek eleje ihletett időszaka volt az amerikai filmgyártásnak. Hollywood rázósabb témák felé fordult, hirtelen addig elhanyagolt társadalmi osztályok és elnyomott rétegek problémái, mindennapos élete kezdtek el peregni a nagyvásznon. „Ez a korszak nem a speciális effektekről szólt. Nem azt számoltuk, hogy mennyi pénzt hozhat egy film” – mesélte lelkesen és nosztalgiával telve Zsigmond, aki azt is hozzátette, hogy ezek az alkotások megtalálták a közönségüket Amerikában.

A magyar operatőr és társai az olasz neorealizmust és a francia újhullámot követve az emberre koncentráltak, kimerészkedtek az utcákra, és nem rettentek meg a nyomor, az abnormálisnak gondolt helyzetek ábrázolásától. A Cinderella Liberty is ehhez az irányzathoz tartozott: Seattle esőáztatta utcáin és füstös bárjaiban játszódik, megjelenik benne az amerikai munkásosztály, a James Caan által alakított tengerész egy prostituáltba szeret bele, és a nő színes bőrű gyerekét segíti. A moziban eddig a pontig jobbára láthatatlan helyek és szituációk kaptak teret a Liberty-ben. 

James Caan a Cinderella Liberty című filmbenForrás: Mokép

Ez a szókimondó, a karakterek gyarló oldalát is bemutató dráma a hatvanas évek elején még nem készülhetett volna el Amerikában, most meg az lenne a legfőbb félelem vele szemben, hogy nem térül meg a belefektetett pénz. Osztjuk Zsigmond gondolatát, hogy az ilyen határsértő, intim filmekre manapság is nagy szükség van. 

A magyar operatőrre jellemző szemcsés, piszkos, a fénnyel mesterien bánó képek érzékletesen adják vissza a város éjszakai nyüzsgését, a tengerészekre hajtó kurva elkeserítő életkörülményeit, a téma ellenére azonban nem hiányzik belőlük a derű, az optimizmus sem, így nem kell attól félnie, hogy elveszíti az életkedvét a Cinderella Liberty megtekintése után. 

Madárijesztő (Scarecrow, 1973)

A Cinderella Liberty mellett a Madárijesztő is addig a pontig a mozikban elhanyagolt, valódi emberek valódi problémáit állította a középpontba, és a nincstelenek és az álmodozók által lakott, rozsdamarta Amerika feltérképezését tűzte ki célul. Két csavargó, az egyik a börtönből szabadult, a másik a tengerészetnél szolgált, találkozik stoppolás közben, majd úgy döntenek, hogy együtt vágnak neki a kontinenst átszelő utazásnak. 

Al Pacino és Gene Hackman úgy készült fel a szerepre, hogy szakadt ruhákba öltözve kéregettek San Franciscóban. Zsigmond Vilmos is hasonló elhivatottsággal örökítette meg Amerika elfeledett tájait, az utak mentén húzódó nagy semmit, az útszéli vendéglőket, a rendetlen, szemetes házsorokat. 

Gene Hackman és Al Pacino a Madárijesztő című filmbenForrás: Warner

Ez a megrendítő dráma Al Pacino és Gene Hackman legjobb alakításainak számbavételekor is kihagyhatatlan, sőt, a hetvenes évek legjobb filmjeinek kiválasztásakor is komoly versenyző. A magyar operatőr jelenlétében két éve levetítették a Madárijesztő-t a Fényíró Filmklubban. A filmet követő több mint egy órás beszélgetés Zsigmond Vilmossal teljes egészében megtekinthető itt

Sugarlandi hajtóvadászat (The Sugarland Express, 1974)

Zsigmond szerint Steven Spielberg első mozifilmje, A sugarlandi hajtóvadászat volt az egyetlen olyan mozis rendezése, amikor még nem volt elég tapasztalata, még nem tudott mindent a filmkészítésről, így a munkatársai javaslataira is támaszkodott. Ezt támasztják alá a rendező visszaemlékezései is: „Vilmos mintha a testvérem lett volna a film forgatásakor.” 

A reggelit és az ebédet is együtt fogyasztották el a forgatáson, és közben az ötleteiket vitatták meg a film felvétel előtt álló jeleneteihez. „Vilmost még a vágószobába is behívnám, mert tudom, hogy ott is lennének ötletei. Rajta kívül nem ismerek olyan operatőrt, akit a vágás folyamatába is bevonnék”– dicsérte a magyar szakembert a film megjelenése idején. 

Goldie Hawn és William Atherton a Sugarlandi hajtóvadászat című filmbenForrás: © 1973 Zanuck/Brown Productions/Universal Pictures/Universal Studios International

Újító ötletekből, rizikós beállításokból bőven jutott a Goldie Hawn főszereplésével készült A sugarlandi hajtóvadászat-ba. Zsigmond ahol csak tudott természetes fényt használt, így teremtette meg a Texasban forgatott road movie Spielberg által áhított dokumentarista jellegét. Ez volt az első film, amiben a kamera teljes kört ír le egy kocsi belsejében, és Zsigmond egyéb bonyolult beállításokat is rögzíteni tudott a mozgó autó belsejében. 

Téli gyilkosságok (Winter Kills, 1979)

A hetvenes évek egyik kedvelt műfaja volt a paranoid thriller. Egész Amerikát felbolygatták a magas rangú politikusok ellen elkövetett merényletek, a Watergate-botrány, a vietnami fiaskó. A kiábrándult közhangulat a korszak filmjeiben is lecsapódott: a paranoid thrillerek főszereplői általában nem értik, hogy mi folyik körülöttük, egy nagy, láthatatlan ellenség ellen küzdenek, de a rendszer túl erősnek bizonyul ahhoz, hogy meg lehessen dönteni. 

A Parallax-terv-ben vagy a Keselyű három napjá-ban szépen lassan, de összeállnak egy értelmezhető képpé a puzzle darabkái. A Téli gyilkosságok viszont akár az alműfaj lehetséges végpontjaként is értelmezhető, mivel annyira nyakatekert a történet, annyira átláthatatlan az összeesküvés, hogy Jeff Bridgesszel egyetemben mi is elveszetten sodródunk egészen a film legvégéig. 

Zsigmond Vilmos hideg színekkel vette körbe a Téli gyilkosság-ban feltűnő sztárokat és neves karakterszínészeket. Egy idő már nem az a fő kérdés, hogy ki ölte meg és miért Bridges féltestvérét, a néhai amerikai elnököt, hanem hogy ki jöhet még John Huston, Eli Wallach, a Psychó-ból ismert Anthony Perkins vagy éppen a tankkal érkező, A keresztapá-ban rendőrfőnököt játszó Sterling Hayden után. A furcsaságokkal teli és a titokzatoskodásból sportot űző képek láttán akár még műfaji paródiára is lehet gyanakodni. 

A mennyország kapuja (Heaven’s Gate)

Az öt Oscar-díjjal jutalmazott A szarvasvadász után Michael Cimino még a vietnami háborús drámánál is grandiózusabb filmbe fogott bele. A perfekcionizmusáról híres rendező munkamódszere hatalmas időbeli csúszást eredményezett, és rengeteg pénzt emésztett fel, de egyben lehetőséget is adott Zsigmondnak, hogy karrierje leglátványosabb beállításait alkothassa meg. A barna és a sárga árnyalataival bensőséges hangulatúvá formált, az állandó körözés miatt hipnotikus hatású görkorcsolyás jelenet például akár a végtelenségig is eltarthatna, akkor sem lehetne megunni. 

Zsigmond a forgatás közben biztos volt abban, hogy egy újabb remekmű készül. A fenséges tájképekkel operáló, máshol meg füstbe és porba fulladó A mennyország kapuja azonban hatalmasat bukott, és a valós érdemeiről elfeledkezve a mai napig úgy hivatkoznak rá, mint a film, amely csődbe vitt egy stúdiót, és amely véget vetett a rendezők korlátlan hatalmának. 

 

Jeff Bridges, Isabelle Huppert és Kris Kristofferson A mennyország kapuja című filmbenForrás: UA

Érdemes rászánni négy órát a Kris Kristofferson, Christopher Walken, Jeff Bridges, Isabelle Huppert főszereplésével készült A mennyország kapujá-ra, amely a bevándorlás égetően fontos ügye miatt most aktuálisabb, mint valaha. „Ha most megnézik, mindenki azt mondja, hogy hoppá, micsoda film ez” – mesélte Zsigmond a westerneposzról. „Cimino már előre látta, hogy mi történik a kapitalizmussal, mi történik a szegény emberekkel, az emigránsokkal. És ma a filmnek iszonyú sikere van.” 

Maverick – Halálos póker (1994)

Most csalok, mert azért a Maverick-et sokan ismerik, de hátha valakiben nem tudatosult, hogy ezt a megunhatatlan filmet is Zsigmond Vilmos fényképezte. Kevés kivétellel, ha a westernt eltolják a vígjáték irányába, akkor abból bugyuta marhaság sül ki. Az egyik ilyen kivétel a Maverick, amely ragyogó szellemességgel játszik el a zsáner sablonjaival. Könnyedsége ellenére megragad az emberben, így akkor is eszünkbe jutott, amikor a Farkasokkal táncoló óta készült legjobb westerneket válogattuk össze

Zsigmondnak ez már a negyedik westernje volt, így tökéletesen megfelelt arra a feladatra, hogy minél többet megjelenítsen a műfaj berögzült, vizuális sablonjaiból. Kapunk pókerjátszmát, indiánvadászatot, elszabadult postakocsit, és ezekhez a klasszikus helyzetekhez mindig kapunk egy váratlan fordulatot. 

Jodie Foster, Mel Gibson és James Garner a Maverick című filmbenForrás: InterCom

Richard Donner rendező ötlete volt, hogy Zsigmond szereplőként is részt vegyen a filmben: „Csak pici kis alakításról van szó, és úgyis ott voltam, miért ne. Még szöveget is adtak nekem, ami humoros volt, de kivágták végül. Odajön az orosz pacák, aki engem festőként alkalmazott, én éppen egy vízesést festek a képre. Az orosz azt mondja, de hát nincs is ott vízesés, miért kell az oda? Én meg azt válaszolom, hogy a természetet szebbé akarom tenni, mint a valóságban. Ami érdekes, mert operatőrként tényleg ezt csinálom, és mindenki megértette, hogy ez lényegében egy operatőri hitvallás volt.”