Vajna Tímea cége keresi a szereplőket a Budapest Noir című filmhez, aminek 897 millió forint gyártási támogatást szavazott meg múlt ősszel az Andy Vajna vezette Filmalap - írja a Bors. A Kondor Vilmos sikerregénye alapján készülő alkotás rendezője Gárdos Éva, akinek az Amerikai rapszódia című első rendezésének Andy Vajna volt az egyik producere, és aki vágóként dolgozott a szintén a jelenlegi kormánybiztos produceri közreműködésével készült A miniszter félrelép és a Szabadság, szerelem című filmekben is.

Andy Vajna és Vajna Tímea a Miss Universe Hungary 2015-ös eseményenForrás: BrekaCom

Vajna Tímea cége, a Universe Management a Facebookon hirdette meg, hogy 18–35 év közötti nők jelentkezését várják, egy 1930-as években játszódó magyar film bordélyjelenetéhez. A kormánybiztos felesége tavaly alapította a céget három barátnőjével: Szabó Dórával, Sárosi Monával és Kincses Kingával. A cég profiljába tartozik hostessek kiközvetítése rendezvényekhez, konferenciák szervezése és statiszták toborzása filmekhez.

Ez az első alkalom, hogy Vajna Tímea egy filmalapos filmben dolgozik, de 2013 nyarán már nagyon közel került ehhez, amikor szerepet kapott a 230 millió forintos támogatással készült Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus komédiában. Ő alakította volna azt a nőt, akivel a Szabó Simon által játszott Bödöcs szeretkezik a film végén, de aztán - ahogy Andy Vajna fogalmazott az Origónak adott interjújában - "átgondolta, és úgy döntött, hogy mégsem vállalja el."

Andy VajnaFotó: Pályi Zsófia - Origo
Andy Vajna: A feleségem bontogatja a szárnyait

A kormánybiztost megkérdeztük, mit szólt ahhoz, hogy a neje szerepet kapott egy közpénzből készülő filmben, az orrára koppintott-e a főnöke, amiért Káel Csabának nem adtak pénzt Toldi-filmre. Kiderült, hogy Tarantinót mesterkurzusra, Antal Nimródot pedig rendezni csábítja éppen. Olvassa el Andy Vajna-interjúnkat!