Még alig léptünk be a februárba, ezért talán korai lenne kikiáltani az év legszebbjének egy plakátot, de éljünk veszélyesen! Vitán felül áll, hogy az Évolution című behatárolhatatlan műfajú francia agyrúgáshoz készült poszter egészen gyönyörű.

Az ötlet zseniális a maga egyszerűségével: egy kisfiú arca bukik ki a tenger vízéből, de a grafikus kilencven fokkal elforgatta a képet, ezért úgy néz ki, mintha a srác a tengert hordaná kapucniként. A plakát nagyszerűen kommunikálja, hogy egy nem mindennapi, viszont csodaszép filmmel van dolgunk, és a szövegek elhelyezése is nagyon esztétikusra sikerült.

Az Evolution plakátjaForrás: Wild Bunch Distribution

Az Évolution rendezője Lucile Hadzihalilovic, akit elsősorban Gaspar Noé élet- és alkotótársaként szoktak emlegetni, de tizenkét évvel ezelőtt már csinált egy remekművet, ami miatt minden további filmjét nagy kíváncsisággal várom (azért azt nem gondoltam, hogy ilyen sokáig kell majd várnom a másodikra). 

Hadzihalilovic első filmje, a lányiskolában játszódó 2004-es Innocence végig nagyon sejtelmes és feszültséggel teli, de az utolsó jelenete világította meg számomra, hogy miről is szólt ez az egész, és akkora katarzist éltem át, hogy most, egy évtizeddel később is a hideg futkos a hátamon, ha rágondolok. (Magyari Péter kiváló kritikát írt róla annak idején, de javaslom, azt csak a film megtekintése után olvassa el.)

Az Évolution világpremierje tavaly szeptemberben volt a San Sebastian filmfesztiválon, a franciaországi mozikba március 16-án kerül, és azt hallottam, hogy hónapokon belül Budapesten is lesz egy fesztiválos vetítése. Onozó Róbert kollégám már látta a filmet, az ő minikritikáját olvashatja alább.

Nagyon zavarbaejtő film az Évolution. Néztem, néztem és igazából soha nem tudtam eldönteni, hogy egy hipnotikus remekművet látok-e vagy egy elképesztően fura baromságot. De az biztos, hogy másfél órára beszippantott, elvarázsolt és teljesen kikapcsolt. Olyasmi, mint egy álom, amiből úgy ébredsz fel, hogy nem tudod összefoglalni pontosan mit álmodtál. Ilyen moziélményre viszont igenis van igény, és ha Lucile Hadzihalilovic csak tízévente hajlandó megadni, akkor becsüljük meg nagyon! (Onozó Róbert)