Az utókor számára a világ egyik első transznemű embereként ismert Einar Wegener (majd Lili Elbe) megrázó története egyértelműen megfilmesítésért kiáltott, és merész, felkavaró eredményre lehetett számítani. Ehelyett Tom Hooper kezei között A dán lány hideg, élettelen tévéfilm lett, amelyben a szereplők iránt érdeklődni nehéz, közel kerülni és bármilyen érzelemmel viseltetni irántuk pedig szinte lehetetlen.

Eddie Redmayne, aki A mindenség elméletébenStephen Hawking megformálásáért tavaly Oscar-díjat nyert, most A dán lánnyal is biztosra akart menni. Egy különleges ember, egy drámai sors, a nemi identitás bonyolult és fájdalmas kérdése. Nagy feladat, de ő képes lett volna megoldani. Tom Hooper rendező (A király beszéde, A nyomorultak) instrukciói nyomán azonban nem egy hús-vér embert kapunk, hanem egy eltúlzott gesztusokkal, életidegen eszközökkel megrajzolt paródiát.

Lélegzetelállító átalakulást kell csodálnunk - Eddie Redmayne A dán lány című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Nem bántó vagy nevetséges paródiát, de paródiát abban az értelemben, hogy Redmayne alakítása végig görcsös, és főleg jelzéseken alapul, amelyeken nehéz áthatolni és valami igazihoz eljutni. Nem tudom, hogy őszintébb, átélhetőbb lenne-e a film, ha transznemű színészre bízzák Einar/Lili megformálását, de akkor talán nem lenne az a folyamatos érzésünk, hogy itt egy szenzációs produkciót, egy lélegzetelállító átalakulást kell csodálnunk.

Einar Wegener és felesége, Gerda (Alicia Vikander) sikeres művészházaspár volt, a feleség portrékat, a férj tájképeket festett. Jómódban, harmóniában éltek, az 1920-as évek Koppenhágájának bohém világában megtalálták a helyüket, Einar a saját bőrében azonban nem érezte magát otthon.

Mocorog benne egy érzés - Eddie Redmayne A dán lány című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A film arról mesél, hogyan ébred fel Einarban a kétely, hogyan lesz egyre biztosabb abban, hogy igazából nőként kellene élnie, és hogy mindez hogyan hat kettejük házasságára. Mióta mocoroghatott ez az érzés Einarban? Hogyan tudta a változást a feleség feldolgozni? Hogyan volt képes továbbra is szeretni férjét és mellette állni? Milyen volt az a környezet, amelyben az orvosok sem ismerték a transzneműség mibenlétét, amelyben bántották, betegnek tekintették az ilyen embereket?

Csupa izgalmas, bonyolult kérdés, a film mégsem képes elérni, hogy belevessük magunkat a történetbe. És nem csak azért, mert az első perctől fogva ordít róla a görcsös akarás és a díjhajhászat, hanem mert annak az idejétmúlt, ósdi filmkészítésnek az eszközeit vonultatja fel, amelyeknek legfeljebb vasárnap délutáni giccses családi filmekben van helyük, de egy Oscar-díjas rendező nemzetközi sztárokkal forgatott, komoly filmjében semmi keresnivalójuk.

Ósdi eszközöket vonultat fel - Eddie Redmayne és Alicia Vikander A dán lány című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A film ugyanis minden egyes kockát helyettünk értelmez, és minden pillanatban meg akarja mondani, mire figyeljünk, mit érezzünk, mit gondoljunk, a mondanivalót pedig bunkósbottal veri a fejünkbe. Az egyik első jelentben például Gerda éppen egy jómódú koppenhágai üzletember arcképét festi. Vajon nem értenénk magunktól, hogy ez egy, a korabeli viszonyok között szokatlan, érdekes helyzet? Hogy egy nő a sikeres portréfestő, akinek komoly, meglett férfiak állnak modellt? Nem lett volna elég ezt a jelenetet bemutatni, pár ügyes vágással hangsúlyozni, hogy egy férfi áll zavarodottan egy nő fürkésző tekintete előtt?

Nem. Gerdának a biztonság kedvéért a szájába adták, hogy „Egy nő számára megszokott, hogy a férfi pillantásának tárgya legyen. Egy férfinak kényelmetlen ez az alávetett szerep.” Értjük?!

Mindjárt a szánkba rág valamit - Alicia Vikander A dán lány című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Az egész filmen végigvonul ez a hozzáállás, Hooper semmit sem bíz a véletlenre és rendezői megközelítése a néző iránti bizalom teljes hiányáról tanúskodik. Amikor Gerda megkéri férjét, hogy álljon neki modellt – mert a balerina, akiről a festmény készül, késésben van –, Einarnak harisnyát és díszes cipellőt kell húznia. Amikor először simítja végig a finom selymet, azt remegő ujjakkal teszi, egyre erősödő, zaklatott hegedűszólóra, mert egyébként elsiklana az egyszerű néző figyelme a fölött, hogy itt egy kulcsfontosságú pillanatról van szó.

A dán lányból hiányoznak az őszinte, életszagú helyzetek. A jelentős pillanatokban mindig heves, ideges kamarazene szól, a házaspár kizárólag suttogva szól egymáshoz, Einar semmit nem fog meg, csak légiesen végigfuttatja ujjait a tárgyakon, búcsúzáskor a férfi és a nő remegő ajkakkal dob csókot egymásnak, és ha valaki szomorú, akkor bágyadtan tartja el magától a cigarettaszipkát.

Valaki szomorú - Eddie Redmayne és Alicia Vikander A dán lány című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A film ezt az egyébként izgalmas, szívszorító történetet ilyen közhelyes jelzések sorozatává redukálja, amelyeknek ráadásul szinte mindegyike kiszámítható. Amint meglátjuk a padlóra esett csipkés selyemkombinét, tudjuk, hogy azt Einar kecses ujjakkal, finoman fogja felemelni, ahogy megismerjük Einar régi barátját, Hansot (Matthias Schoenaerts), biztosak vagyunk benne, előbb-utóbb Gerda bele fog szeretni, és amint feltűnik két rosszarcú párizsi suhanc, nyugodtan merünk rá fogadni, hogy a szokatlan külsejű Einart másodperceken belül össze fogják verni.

De a legfájóbb az, hogy amikor megpillantunk a vásznon egy feltűnően, sőt gyanúsan hanyagul megkötött kendőt, érezzük, annyira érezzük, hogy el fog szabadulni, szállni fog a szélben, és azt is sejtjük - bár ezt már tényleg nem akarjuk elhinni -, hogy valaki ki fogja mondani: hadd szálljon! Szinte abszurd, hogy egy magát komolyan vevő rendező egy ennyire elcsépelt szimbólumhoz nyúljon.

Repülj, kendő, repülj! - Alicia Vikander A dán lány című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Ezek után nem marad más, mint hogy a vége főcím alatt olvasható szövegből megjegyezzük a neveket, a helyeket, az eseményeket, hogy az estét a Wikipédiáról indulva a netet bogarászva tölthessük, és minél többet megtudjunk erről a fantasztikusan érdekes emberről, a korabeli viszonyokról, arról, milyen volt száz éve megbirkózni egy olyan helyzettel, amivel ma sem könnyű. A filmet pedig megpróbáljuk gyorsan elfelejteni.