Csak a halottak nem félnek a sötétben

2016.05.19. 17:44

Fliegauf Bence új filmjéről előzetesen nem lehetett sokat tudni, és a rendező nyilatkozatai is csalókának bizonyultak: úgy tűnt, hogy egy mágikus realista alkotást láthatunk majd, melyben anya és fia mesék segítségével tárják fel a múltat. Utóbbi igaz is, természetfelettinek azonban nyoma sincs: a Liliom ösvény egy nagyon is evilági, mélyen személyes történet, mely nemhogy nem engedi közel magához a nézőt, hanem egyenesen eltaszítja magától. Várjuk az érzelmi hatást, de leginkább csak kérdőjelekkel a fejünkben állunk fel a film után.

A Liliom ösvény főszereplője Rebeka (Stefanovics Angéla), aki válófélben van a férjétől, viszonyuk olyannyira zátonyra futott, hogy már csak cseten tartják a kapcsolatot. Közös gyerekük, a nyolc éves Dani (Sótonyi Bálint) felügyeletét megosztva látják el, ám a fiú csak ritkán találkozik az anyjával, aki a közös időt arra használja, hogy beavassa gyerekét saját múltjába, és népmesét sző a nagyszülőkkel való terhes viszonyáról.

Sótonyi Bálint és Stevanovics Angéla a Liliom ösvény című filmbenForrás: Big Bang Média

A film előképének témáját tekintve leginkább a külföldi koprodukcióban készült, angol nyelven forgatott Womb-ot vehetjük, mely egy nemkülönben bonyolult anya-fiú kapcsolatnak ásott a mélyére. Flieaguf ezúttal homlokegyenest ellenkező vizuális megvalósítást választott történetéhez: míg a Womb javarészt statikus, festői kompozíciókat vonultatott fel, addig Lovasi Zoltán operatőr a Csak a szél-ben is alkalmazott, a szereplőkhöz egészen közel tolakodó kézikamerázós technikát viszi tovább.

A kézikamerás fősodorba időnként videókamerával, illetve éjjellátó kamerával felvett epizódok ágyazódnak: látomásos jelenetek, VHS-felvételek a család régi életéből, webkamerás beszélgetések, meg néha Dani veszi fel, ahogy a LEGO-ival játszik (ezeket a részeket amúgy a rendező maga fényképezte). A váltások néha nehezen követhetők, dezorientálnak: el kell telnie néhány másodpercnek, mire be tudjuk azonosítani, hogy kinek a kezében van a kamera, mit rögzít éppen, és mikor. Tekergőző óriáskígyót látunk, vagy egy szürreálisan hosszú faágat?  Szellemeket vagy emlékképeket?

Sótonyi Bálint a Liliom ösvény című filmbenForrás: Big Bang Média

Az éles váltások és az olykor amatőr hatást keltő, máskor formabontó beállításokat eredményező fényképezés néha öncélúvá válik, többnyire azonban igazodik a történet fókuszához. A film során csupán elvétve lépünk ki Rebeka nézőpontjából, az ő gondolatainak szabad asszociációs folyama, emlékezetének csapongása jelöli ki a narratíva útját - a kronológia széttöredezik, tér és idő végig képlékeny.

Ez mind szép és jó, ám sajnos a forgatókönyv, a párbeszédek, a szereplői viszonyrendszerek kidolgozatlanok, hézagosak, helyenként kifejezetten életszerűtlenek. Olyan költőinek szánt, kínosan modoros mondatok hangoznak el például, mint a „mindenkinek van a fejében egy tévé”, vagy a férjjel való csetelés közben eleresztett: „csak a halottak nem félnek a sötétben”. (Utóbbit mondjuk árnyalja, hogy a férj úgy reagál, ahogy bármelyikünk tenné, meg az, hogy a csetelős jelenetek kifejezetten viccesek, még ha kissé hosszúra is nyúlnak.)

Stevanovics Angéla és Sótonyi Bálint a Liliom ösvény című filmbenForrás: Big Bang Média

Nem tudjuk meg továbbá, hogy mitől ment tönkre Rebeka és a férje kapcsolata, sem azt, hányadán is állnak pontosan: Rebeka nem akar elválni, ugyanakkor nem hajlandó betenni a lábát egykori lakásukba. Arra is csak egy félmondat utal a forgatókönyvben, hogy miből él, dolgozik-e egyáltalán (költöznie kell, mert nem tudja fenntartani a lakását). Ez így kevés, olyan, mintha a szereplők egy párhuzamos valóságban élnének, zárt burokban mozognának, amely csak nyomokban engedelmeskedik az általunk ismert világ szabályainak.

A burok hatás egyébként a film egészén tetten érhető: az üres, csupasz lakásokon, az alagútszerű budai ösvényeken, a fojtogató atmoszférán, az idegőrlő morajláson, amely szüntelenül szól a háttérben. Búra alatt sodródunk, víz alatt, tömegellenállással szemben evickélve, amely vélhetőleg a főszereplő depressziójának képi és hangi megjelenítése - Rebeka szubjektuma gyakorlatilag kivetül a valóságra, mintha beköltöztünk volna a fejébe.

Sótonyi Bálint és Stevanovics Angéla a Liliom ösvény című filmbenForrás: Big Bang Média

A depresszió magyarázata a beágyazott történetben keresendő. A Vadászról, a Tündérről és Aranyomról szóló mese eleinte akár Benedek Elek gyűjteményéből is származhatna, ám a mesehősök életéből csakhamar kibomlik Rebeka traumatikus múltja: a Vadász lelép otthonról, a Tündér egy súlyos mentális zavarokkal küzdő nő, aki a kikapcsolt tévét bámulja naphosszat, Aranyom pedig azt a gyermeket szimbolizálja, aki mérgező családi környezetben nevelkedik.

Fliegauf a traumák feldolgozásának szükségességét és lehetséges útjait járja körbe, sőt, Rebeka és Dani kapcsolatán keresztül felveti azok továbbörökítésének kérdését is (bár azt nem tudom eldönteni, hogy ez utóbbi mennyire szándékos, mennyire következetes). Rebeka abszolút felnőttként kezeli nyolcéves fiát (aki ezzel szemben néha olyan naiv kíváncsisággal kérdezősködik, mint egy négyéves), s míg az élettörténetét mesébe csomagolva osztja meg vele, addig a kérdéseire végletekig nyíltan, részletekbe menően ad választ, legyen szó a szexualitásról vagy a hamvasztás metódusáról.

Hol a határ az életre való felkészítés és a gyerekkor védelme között? Mennyire avassuk be a gyerekeinket a valóság árnyoldalaiba, vagy akár saját kríziseinkbe? Mi számít túl soknak, egészségtelennek, olyasminek, amivel nem volna szabad egy gyereket terhelni? Fliegauf javára írható, hogy nem foglal állást, nem ítélkezik, és az apa üzenetein keresztül jogos aggodalmakat is megfogalmaz, mivel azonban az apa csupán közvetve van jelen a filmben, nem önálló karakter, a fókusz mégiscsak Rebeka felé tereli a rokonszenvünket.

A magam részéről viszont úgy éreztem, Rebeka nem is azért tárulkozik ki a fia előtt, mert fel akarja készíteni az életre, inkább csak neki van szüksége arra, hogy kibeszélje magából a problémáit. E miatt a disszonancia miatt a film tetőpontján, ahol a szereplők úgy számolnak le a múlttal, hogy rombolnak egy nagyot, valamint közösen elföldelik egy rokon hamvait, katarzis helyett aggódni kezdtem Dani lelki épségéért, és nem vagyok biztos benne, hogy ez volt a jelenetek célja.

Sótonyi Bálint és Stevanovics Angéla a Liliom ösvény című filmbenForrás: Fraktál Film

A színészi alakítások nyújthatnának még némi támpontot. Azzal együtt, hogy Stefanovics Angéla magabiztosan tartja kézben makacs, öntörvényű, kemény kéreggel felvértezett karakterét, végig ugyanazon a regiszteren játszik, ami monoton hanghordozásával egy idő után statikussá és megközelíthetetlenné teszi a figurát. Sótonyi Bálint sajnos nem képes a szerep fontosságához mérten kifejezni reakcióival a gyerek belső lelki folyamatait, ráadásul artikulációs problémák és a hangsávok keverése miatt néha egyszerűen nem érteni, mit mond.

Fliegauf az előző két filmjében engedményeket tett a befogadók irányába, most viszont sutba dobta a hagyományos elbeszélői eszközöket, és száz százalékosan szerzői filmet készített, kompromisszumok nélkül. Szíve joga, hogy ne adjon semmiféle kapaszkodót a nézőnek, ez viszont éppen azon a szinten üt vissza, amiért érdemes megosztani egy ilyen személyes történetet: megakadályozza, hogy átélhessük a szereplők drámáját. Pedig talán megérte volna közelebb engedni minket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK