A lány, aki direkt lekaszált egy megállónyi embert

2016.02.15. 18:12

Csehországgal ellentétben Olga Hepnarová neve nálunk nem ismert, de a cseh lány életének utolsó szakaszáról szóló film előzetese akkor üt igazán, ha tisztában vagyunk a sorsával: huszonkét éves korában, 1973 júliusában szándékosan halálra gázolt nyolc embert egy prágai villamosmegállóban. Később kiderült, arra pályázott, hogy minél többen haljanak meg. Direkt egy lejtő alján lévő megállót választott, hogy kellőképpen fel tudjon gyorsulni, és egyszer már lefújta az akciót, amikor úgy találta, nem állnak elegen a helyszínen.

Michalina Olszanska a Já, Olga Hepnarová című film forgatásánForrás: Bontonfilm

Hepnarová volt az utolsó nő Csehországban, akit kivégeztek. Mielőtt a gyilkosságot elkövette egy több újságnak elküldött levélben magyarázta meg tettét:

„Magányos vagyok. Egy tönkretett nő. Egy nő, akit az emberek tettek tönkre. Aközött választhatok, hogy magamat, vagy másokat ölök meg. Azt választottam, hogy bosszút veszek az engem gyűlölőkön. Túl könnyű lenne egy visszhangtalan öngyilkossággal távozni a világból. A társadalom túlontúl is közönyös. Az ítéletem a következő: Én, Olga Hepnarová, a gonosztetteitek áldozata, halálra ítéllek titeket.”

A Já, Olga Hepnarová a jelenleg zajló berlini filmfesztiválon debütált, a Variety szerzője szerint annyira kíméletlen és sötét film, hogy a Charlize Theron-féle A rém „életigenlőnek tűnik mellette”. A szigorú, statikus fekete-fehér kompozíciók már az előzetesbe sűrítve is azt az érzetet keltik, hogy elviselhetetlen volt a címszereplő rövid és szeretetnélküli élete.

A fiatal lányt rendszeresen megalázták az iskolában, otthon pedig az apja bántalmazta szexuálisan. Kívülállóságát tovább erősítette, hogy a saját neméhez vonzódott. Több kritika kiemeli a főszerepet játszó lengyel Michalina Olszanska erőteljes jelenlétét, amely állítólag mágnesként vonzza a tekintetet.

A színésznő lendületesen indította az évet: most éppen Berlinben szerez magának ismertséget, múlt hónapban azonban még egy kontinenssel odébb, az Utah államban megrendezett Sundance filmfesztivál közönségét kápráztatta el a The Lure című kattant musical vérre ácsingózó sellőlányaként.

Az izgalmas téma ellenére valószínűtlennek tűnik, hogy Tomas Weinred és Petr Kazda elsőfilmjét, a Já, Olga Hepnarová-t műsorra tűzzék a magyar mozik (tavaly például egyetlen cseh filmet sem forgalmaztak itthon). Benne van a pakliban viszont, hogy a Titanic filmfesztiválon vagy a miskolci CineFesten ősszel el lehet majd kapni a lelkileg igencsak megterhelőnek tűnő drámát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK