Chris Hemsworth az új Szellemirtók csodafegyvere

Chris Hemsworth
Chris Hemsworth
Vágólapra másolva!
A női Szellemirtók múlt héten debütált előzetese aggodalomra adott okot, humor helyett inkább az erőlködést lehetett kiérezni belőle. A most kiadott nemzetközi változat láttán megnyugodtam egy kicsit, ebben már több olyan poén is van, amik miatt szívesen láttam hozzá a trailer újranézéséhez. A fő különbség a két kiadott előzetes között, hogy a mostaniban jóval többet szerepel a női idomok lelkes rajzolója, Chris Hemsworth, akit a kinézete miatt máris felvesz asszisztensnek az idétlenül nevető Kristen Wiig. A színésznő által megformált szórakozott tudós is több időt kapott, a kvantumfizika mestere állítólag, de egy ajtó kinyitása már állandó problémát jelent neki. Nekem most ő az új kedvenc szellemirtóm. Chris Hemsworth a Szellemirtók című filmbenForrás: Sonymiddleoff880520 Leslie Jonest sokan támadták azzal az interneten, hogy a szerepe erősíti a színesbőrű emberekhez kapcsolt sztereotípiákat. Míg Melissa McCarthy, Kate McKinnon és Wiig tudósokat játszanak, addig a szellemirtók egyetlen afroamerikai tagja a városi metróban dolgozik. "Miért ne lehetne egy átlagos ember is a szellemirtók tagja? Össze vagyok zavarodva. És miért ne játszhatnám el én ezt a szerepet, ha már egyszer előadóművész vagyok? Inkább menjetek el, és nézzétek meg a filmet!' - írta twitteren aktív Jones. A közösségi médiában tapasztalható felzúdulás miatt később már arról írt, hogy törli magát twitterről.  Ezt már Paul Feig rendező sem hagyta reakció nélkül: Ne hagyj el minket. Egy istennő vagy, és az egyik legviccesebb ember, akit ismerek. Ne törődj a gyűlölködőkkel. Egy másik tweetben így folytatta: „A gyűlölködőknek üzenem, hogy engem támadhattok, amennyit csak akartok, de ha a színészeimet támadjátok és sértegetitek, azzal átléptek egy határt. Nőjetek fel, és hagyjátok békén a színészeimet.” Leslie Jones a Szellemirtók című filmbenForrás: Sonymiddleoff880520 A Szellemirtók-at július 15-től lesz látható az amerikai mozikban. Nézze meg az új Szellemirtók-film első előzetesét!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160303-nezze-meg-az-uj-szellemirtok-film-elso-elozeteset-paul-feig-melissa-mccarthy-kristen-wiig.htmlBill Murray mégis szerepel a Szellemirtók 3-banhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150810-bill-murray-megis-szerepel-a-szellemirtok-3-ban-dan-aykroyd.htmlDermesztően sok szépséget pakoltak ebbe az előzetesbehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151119-dermesztoen-sok-szepseget-pakoltak-ebbe-az-elozetesbe-the-huntsman-winter-s-war-charlize-theron.html
Vágólapra másolva!