A Tomb Raider-sorozatot, vagyis a világ második leghíresebb régészéről szóló videójáték-univerzumot 2013-ban indították újra. Visszavettek Lara Croft mellméretéből, és egyúttal újraírták a főhős eredettörténetét. A 2013-as játékban fiatal, kalandvágyó, ám még tapasztalatlan archeolóusként találkozhattunk Crofttal, és valószínűleg ezt az irányt követi majd az új Tomb Raider-film is.

Daisy Ridley a 88. Oscar-gálánForrás: AFP/Valerie Macon

Az első kettőben Angelina Jolie játszotta el a főhőst, most pedig Az ébredő Erő-ből ismert Daisy Ridley-t keresték meg a szereppel – tudta meg a Deadline. Még semmi nincsen kőbe vésve: a huszonhárom éves színésznő nem kapott hivatalos ajánlatot, és mások is versenyben vannak a szerepért. Messze van még ez a film attól, hogy megtalálják hozzá a főszereplőt, de még így is izgalmas lehet elgondolkozni azon, milyen Croft válhatna Ridley-ből.

A hetedik epizód alapján alkalmas a szerepre. Kellően vagány csaj, aki az új Star Wars egyik pozitív meglepetése volt. De vajon elbír egyszerre két franchise-zal? Harrison Ford meglepően hasonló helyzetbe került a nyolcvanas évek elején, és a legnagyobb szerencsénkre a másik filmsorozatra is igent mondott: A birodalom visszavág után egy időre visszatért a Földre, és felvette Indiana Jones kalapját. Az új Tomb Raider-t a The Wave című norvég katasztrófafilmet jegyző Roar Uthaug rendezi.