Több tiszteletet a férfi modelleknek!

Zoolander 2
Vágólapra másolva!
A Zoolander kapcsán Terrence Malick véleményét osztom: Ben Stiller debil vígjátéka tökéletes a lazuláshoz. A második rész nagy visszatérést ígért, ehelyett irtózatos felsülés lett a dologból. Nevetés helyett feszengtem, és azt kívántam, bárcsak ne aláznák meg ennyire a világ két leghíresebb férfi modelljét.
Vágólapra másolva!

A Zoolander, a trendkívüli különösebb felhajtás nélkül bukkant fel a mozikban tizenöt évvel ezelőtt, minden jel arra mutatott, hogy ez is csak egy újabb darab lesz Ben Stiller, illetve Owen Wilson kedvesen butácska, felejthető vígjátékainak sorában. De aztán csak nem akart kikopni az egyre növekvő rajongótábor emlékezetéből, egyre bátrabban lehetett előhúzni a vígjáték saját életre kelt pillanatait, például a Kék Acél-tekintetet. Az évek múlásával egyes társaságokban kiapadhatatlan idézet- és humorforrássá vált a Zoolander.

Jönnek vissza, de minek?! - Owen Wilson és Ben Stiller a Zoolander 2-ben Forrás: UIP Dunafilm

Ben Stiller az emberi hülyeségnek emelt szobrot a filmjével, és megértem, ha ez a debil humor sokakat elriaszt, de vitathatatlan, hogy a színész-rendező valami egészen különlegeset hozott létre. Bizonyíték erre, hogy a költői látomásos filmek mestere, Az őrület határán-t és Az élet fájá-t jegyző Terrence Malick bevallottan hatalmas rajongója a Zoolander-nek. De a januárban elhunyt David Bowie-t is elővehetjük, aki terebélyes filmes életművet hagyott hátra, de a nekrológjaiban még így is rendszeresen felemlegették, hogy mennyire vicces volt a két férfi modell mindössze egyetlen jelenetben feltűnő párbajmestereként.

A Zoolander kultfilmmé vált, és ez a hollywoodi gyakorlatot követve egyben azt is jelentette, hogy megpróbálták újból előhívni a varázslatot. A szintén kultikus alkotássá váló Torrenté-nél a negyedik résznél éreztem először azt, hogy ez már teljesen felesleges volt, a Zoolander-nél viszont már most, a második résznél kigyúlt a piros lámpa.

Ezért a mosolygásra csak ritkán ingerlő vígjátékért kár volt ismét a kifutóra küldeni Derek Zoolandert és Hanselt.

Pedig maga a film is valójában arról szól, hogy a nagy visszatérést jól át kell gondolni, mert néha irtó nagy felsülés lehet belőle.

Át kellett volna gondolni - Ben Stiller, Penélope Cruz és Owen Wilson a Zoolander 2-ben Forrás: UIP Dunafilm

Nyilván nem a története miatt ivódott bele a popkultúrába az első rész, de azért ügyes húzás volt, hogy egy pszichedelikus, összeesküvős politikai thriller vázára fűzték fel az ízléstelenség mámorában elmerülő, a külcsín imádatát kifigurázó jeleneteket. A Zoolander 2-höz kitalált, túl sokáig a háttérben lappangó összeesküvés azonban nem tudja egyben tartani a filmet, ráadásul hanyag és lusta módon éri el a forgatókönyv, hogy az első rész minél több szereplője felbukkanhasson Rómában. Lényeges újításként azt tudták kitalálni az írók, hogy behozták az apaság témáját.

A történetvezetési hiányosságoknál sokkal súlyosabb gond, hogy hiába játszódik a divat világában a Zoolander 2, a fantáziátlanság bűnébe esik. A történet szerint az éveken át „remeterák”-ként élő Derek és a szintén visszavonult Hansel visszatér ugyan, de annyira megváltozott minden a világban, hogy már nem érzik, mitől is lesz valaki menő.

Velük együtt azonban a film is a múltban ragadt,

és nem tud érdemben mit kezdeni az Instagrammal, az Uberrel, a retromániával és a többi, manapság divatos dologgal. Jobb híján felsorolja őket, és így a várt poénzuhatag is elmarad.

Nem értik ezt az új világot - Ben Stiller, Owen Wilson és Kyle Mooney a Zoolander 2-ben Forrás: UIP Dunafilm

A fantáziátlanság a híres emberek felhasználásában is megmutatkozik: az első cameónak rögtön a legutóbb is feltűnt Billy Zane-t lövik el, ráadásul kétszer egymás után. Míg az első részben a divatvilág menőségét volt hivatott jelezni a rengeteg, sokszor csak egy-két másodpercre felbukkanó ismert arc, addig most olyan érzésünk is lehet, hogy

a film fő céljává vált a hírességek indokolatlan halmozása

- lehetőleg minél bizarrabb helyzetben.

Egy idő után már nem ad izgalmat a feltűnésük, csupán egy újabb strigulát jelent a falon, hogy igen, Lewis Hamilton is ott ült a tömegben. A legrosszabbul amúgy nem az androgün modellt játszó Benedict Cumberbatch, hanem a minden egyes feltűnésével egyre kínosabbá váló Kiefer Sutherland járt.

Dús dekoltázsát mustrálja a kamera - Ben Stiller és Penélope Cruz a Zoolander 2-ben Forrás: UIP Dunafilm

Penélope Cruz játssza el most David Duchovny szerepét, ő segít az együgyű páros nyomozásában. Amikor csak lehet, a kamera ráirányítja a figyelmet a dús kebleire, és ebből ki is sül pár kellemes poén. A máshol jellemzően brillírozó Kristen Wiiget viszont teljesen elvesztegetik, elcsúfítása egyszeri gegnek lett volna jó, nem pedig az egész filmen végigvonuló adottságnak.

A második rész fő baja a főszereplőkhöz fűződő viszonyában rejlik.

Elsőre még szeretni való volt ez a két idióta, most viszont már csak simán szánalmasak.

Sajnáltam őket, és a régi időkre emlékezve azt kívántam, bárcsak ne kellene kiállniuk ezeket a megaláztatásokat. Amikor Cumberbatch angyalnak öltözve ostorozta őket a színpadon, nevetés helyett a mozi falát fixíroztam kínomban. Jobb folytatást érdemelt volna a világ két leghíresebb férfi modellje.

Teljesen elvesztegetik - Kristen Wiig és Will Ferrell a Zoolander 2-ben Forrás: UIP Dunafilm

A magyar szinkron szerencsére csak egyszer volt olyan merész, hogy a hazai viszonyokra adaptálja a szöveget. Schobert Norbi emlegetése poénként nem működött, viszont a minőségromlást remekül példázta: az első rész orgazmikus ízkavalkádja után ez a mostani tényleg olyan, mintha a magyar celeb cégétől rendeltünk volna ebédet.

A második részére oda jutott a Zoolander, hogy a poénok jelentős része izzadságszagú és kiszámítható.

Az egyik kollégám azzal ijesztgetett, hogy a Zoolander 2 annyira borzasztó, hogy ha megnézi az ember, onnantól fogva már az első részt sem tudja élvezni többé. Ez szerencsére nem igaz, amikor például felcsendült a Relax a folytatásban, engem rögtön egy kellemes érzés fogott el, mintha csak kimosták volna az agyam, és azt kívántam, bárcsak az eredeti filmet nézhetném.

Malickhoz hasonlóan a Zoolander megmarad nekem egy biztos választásnak arra az esetre, ha lazulni akarok egyet, a folytatást pedig elfelejtem, amilyen hamar csak lehet. És alighanem a világ így is fog tenni, kötve hiszem, hogy évek múlva bárki is a Zoolander 2-ben debütált, a Magnumnál is erősebb új arckifejezést említené meg sörözéskor, dobná fel vicc gyanánt Instagramra vagy annak valamelyik utódjára.