A páváskodó Ben Stiller nagyon nem kellett a magyaroknak

Zoolander 2
Vágólapra másolva!
A  Kung Fu Panda 3 első helyen nyitott Magyarországon 30 896 nézővel, a forgalmazó azonban nem lehet felhőtlenül boldog, ugyanis az első és a második részre is többen voltak kíváncsiak, mint a mostanira. Egy képkocka a Kung Fu Panda 3 című filmbőlForrás: InterCommiddleon1095617 A pandamackó 2008-as kalandjaira 47 ezren, a 2011-es folytatásra pedig 33 ezren ültek be. A csökkenő tendencia annak ellenére nem szakadt meg, hogy a harmadik részt forgalmazták a legtöbb, szám szerint hatvan kópiával. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Kung Fu Panda 3-ból már a március 15-i hosszú hétvégén is tartottak elővetítéseket, amikor 10 685 nézőt szedett össze, illetve a magát rendkívül jól tartó, harmadik hétvégéjén is 24 ezer eladott jegyig jutó Zootropolis-szal is meg kellett küzdenie a gyerekes szülők kegyeiért. Személy szerint nagyot csalódtam a Zoolander folytatásában, a legtöbb ember azonban odáig sem jutott el, hogy két órát áldozzon az életéből a két együgyű férfi modellre. Ben Stiller és Owen Wilson vígjátékára mindössze 7 288-an ültek be, ez a nézőszám a toplista hatodik helyére volt elég. Ben Stiller és Owen Wilson a Zoolander 2 című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon1400933 Öt évet mentem vissza az időben, de már ebből is kiderült, hogy 7 ezer néző nagyon kevés egy Ben Stiller fémjelezte vígjátéktól. A komikus közelmúltbéli filmjei egy kivételével mind húszezer néző felett kezdtek Magyarországon: Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka - 27 623 néző Walter Mitty titkos élete – 21 971 néző Kertvárosi kommandó – 12 708 néző Hogyan lopjunk felhőkarcolót? - 22 282 néző  A 12 moziban vetített Janis – A Janis Joplin-sztori-ra 645-en ültek be, Az itt élő lelkek nagy része, a Mindhárom esküvő, a Reményvasút és A Zarándok – Paulo Coelho legjobb története című filmekről nem érkeztek adatok. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség) 1. Kung Fu Panda 3 (30 896 / 56 903) 2. Zootropolis - Állati nagy balhé (24 269 / 181 934) 3. A hűséges (13 866 / 63 024) 4. Támadás a Fehér Ház ellen 2: London ostroma (12 264 / 53 896) 5. Deadpool (8 923 / 406 863) 6. Zoolander 2 (7 288 / 7 288) 7. Egyiptom istenei (5 100 / 92 489) 8. Nagyfater elszabadul (4 710 / 333 867) 9. Saul fia (5 236 / 225 063) 10. Hogyan legyünk szinglik (3 798 / 156 163)
Vágólapra másolva!