Véres trutyiban találkoznak Batman és Superman ellenfelei

2016.03.30. 16:10

A törölt jeleneteket általában a DVD-re tartogatják a stúdiók, a Batman Superman ellen esetében azonban szakítottak ezzel a hagyománnyal, és már most kiadtak egy negyvenöt másodperces, a szuperhősfilmből kimaradt jelenetet, amelyből kiderül, hogyan kapták el Lex Luthort.

Egy kérdést ugyan megválaszol ez a részlet, helyette viszont újabb találgatásokra biztatja a rajongókat. A trutyiba nyakig elmerülő Jesse Eisenberg ugyanis egy nem a mi világunkból származó lénnyel konzultál, mikor a kommandósok rajta ütnek. Ki lehet ő? A Batman Superman ellen megágyazott Darkseid nevű főgonosz feltűnésének, ám a képregényrajongók szerint nem ő látható a kimaradt jelenetben.

Az egyik elmélet szerint Steppenwolffal, Darkseid nagybátyjával és tábornokával cserét eszmét Luthor, illetve az is lehet, hogy Darkseid apja, Yuga Khan jelent meg a milliárdos ficsúr előtt. Ezek a nevek persze a legtöbbünknek semmit sem jelentenek, ahogy a Mother Box nevű kocka alakú tárgy sem, aminek a segítségével bolygók között tud utazni a tulajdonosa.

Egy dolog tűnik biztosnak: a jövőre érkező Az igazság ligájá-ban Darkseid megpróbálja majd leigázni a Földet, és a kimaradt jelenetben látható lény is nagyobb szerepet fog kapni a DC rendkívül gyorsan épülő filmes univerzumában.

Jesse Eisenberg a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmbenForrás: InterCom

A Batman Superman ellen július 16-án jelenik majd meg DVD-n és Blu-ray-en, és egy magasabb korhatár-besorolású, fél órával hosszabb verzió, az Ultimate Cut is helyet fog kapni a lemezeken. Ebben a változatban már Jena Malone is fel fog tűnni, illetve a most kiadott törölt jelenetet is visszailleszthetik a filmbe. Meg nem erősített híresztelések szerint a színésznőt Batgirl szerepére szerződtették.

Ha pontosan fél órával számolunk, akkor az Ultimate Cut 181 perces lesz. Azoktól kérdezem, akik már látták a filmet. Szánnak majd az idejükből közel három órát erre a változatra?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK