Menekülnek a nézők Batman és Superman elől

2016.03.29. 11:40

A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala valósággal berobbant a világ mozijaiba, 420 millió dolláros bevétellel zárta a hétvégét, az Amerikában összeszedett 166 millióval minden idők hetedik legjobb nyitását produkálta a tengerentúlon. Azt is gondolhatnánk, hogy a Warner fejesei nyugodtan hátradőlhetnek, és már csak az a dolguk, hogy a befolyó pénzt számolják. Ez azonban még korai lenne a részükről: a bevételi adatok elemzésével egy aggodalomra komoly okot adó tendenciát fedezett fel a Forbes elemzője.

A két köpönyeges igazságosztó küzdelme új negatív rekordot állított fel: egyetlen korábbi szuperhősfilm napi bevételi számai sem csökkentek ilyen meredeken Amerikában. Péntekről vasárnapra 55 százalékkal esett vissza a film napi bevétele, az első teljes napján 82 millió dollárt gyűjtött, a harmadikon viszont már csak 37 milliót tudott összeszedni.

Henry Cavill a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmbenForrás: InterCom

Még a hatalmasat bukó Fantasztikus négyes is jobban meg tudta tartani a nézőit az első hétvégéjén, mint a Batman Superman ellen: 2015 nyarán péntekről vasárnapra 48 százalékkal csökkent annak a filmnek a napi bevétele.

Az első pár nap általában arról szól a mozipénztáraknál, hogy a marketingosztálynak sikerült-e felhívni a figyelmet a produkcióra. A nyitóhétvége után már az is fontos tényező egy film sikerében, hogy a nézők mit mesélnek róla a környezetükben. Ez most már találgatás, de könnyen lehet, hogy a Batman Superman ellen esetében extragyorsan kezdett terjedni a szóbeszéd, hogy ez a film bizony félrement. Összevetésül: a remek kritikákat kapott, a közönség által is kedvelt Deadpool-t például csak 9,9 százalékkal nézték meg kevesebben vasárnap, mint a nyitónapján.

A hétvégi meredek visszaesés miatt azért fájhat a stúdió vezetőségének a feje, mert ez általában előrejelzi a film további pályáját. A Warner számára most az a legrosszabb forgatókönyv, hogy a Batman Superman ellen nem lesz képes hosszú távon fenntartani az érdeklődést, és hétről hétre hatalmasat fog zuhanni a film adott időszakban mért bevétele.

Gal Gadot a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmbenForrás: InterCom

Zack Snyder szuperhősfilmje messze van még attól, hogy profitot termeljen. A Deadline szerzője arra jutott, hogy minimum 800 millió dollárt kell termelnie ahhoz, hogy nullszaldós legyen a vállalkozás - eddig ennek alig több mint a fele jött össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK