Ezt a harcot dildókkal és slaggal vívják

Rossz szomszédság 2
Rossz szomszédság 2
Vágólapra másolva!
Kijött a Rossz szomszédság 2 korhatáros előzetese, amelyben a már ismert poénok mellé még több szexet és dildók valóságos tárházát kapjuk. Seth Rogen és Rose Byrne mindent elkövet, hogy felelős szülők látszatát keltsék, de a lányuk valahogy mindig előszedi a feleség szexuális segédeszközét, majd babának öltözteti, és teadélutánosat játszik vele. Az első részhez képest annyit változtattak a történeten, hogy most nem srácok, hanem egy csapat bulizni vágyó egyetemista lány költözik a szomszédba, és keseríti meg a házaspár életét. Attól félve, hogy az eladásra kínált házuk veszít az értékéből, a két felnőtt háborút indít az új szomszédjai ellen, és még Zac Efront is segítségül hívják az első részből. Az egyre őrültebbé váló csatározás egyik nem várt következménye az lesz, hogy ismét fellendül a házaspár szexuális élete. Seth Rogen és Rose Byrne a Rossz szomszédság 2 című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleoff680478 Az egyetemisták vezetőjét Chloe Grace Moretz játssza el, a Rossz szomszédság 2-t május 12-től lehet megnézni a magyar mozikban. Rossz szomszédság 2 című film moziplakátjaForrás: UIP-Duna Filmmiddleoff9471500   Ne locsold őket slaggal, csak még szexibbek lesznek!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160120-fegyverkent-hasznaljak-a-szexualitasukat-rossz-szomszedsag-2-chloe-grace-moretz-seth-rogen-rose.htmlAz év legjobb filmjei 2014-benhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20141217-az-ev-legjobb-filmjei-2014-srackor-holtodiglan-a-galaxis-orzoi-van-utoelet-lavina-leviatan.html2014 legjobb szexjeleneteihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150105-2014-legjobb-szexjelenetei-osvart-andrea-eva-green-carla-juri-rosamund-pike-petrik-andrea.html
Vágólapra másolva!