Minden idők legszebb magyar filmje Cannes-ba megy

2016.04.20. 17:09

Az idei cannes-i filmfesztivált lehet, hogy nem fogják olyan szinten uralni a magyarok, mint tavaly tették a Saul fiá-val, de két hazai animációs rövidfilmet (A nyalintás nesze, Superbia) levetítenek a Riviérán, és most jött a hír, hogy Makk Károly Szerelem című gyönyörű filmje bekerült a klasszikusokat felvonultató Cannes Classics elnevezésű válogatásába.

Törőcsik Mari és Darvas Iván a Szerelem című filmbenForrás: Mokép

Igazából visszatérés ez a Szerelem-nek Cannes-ba, mert Makk filmje pontosan negyvencöt évvel ezelőtt, 1971-ben debütált ott a versenyprogramban, és megkapta a Zsűri díját, illetve a két főszereplőt, Törőcsik Marit és Darvas Ivánt is külön dicséretben részesítette a zsűri, aminek többek között Sergio Leone is tagja volt.

A tervek szerint a nyolcvanéves Törőcsik Mari és kilencvenéves Makk Károly is részt fog venni a Szerelem idei cannes-i vetítésén.

Törőcsik Mari, Makk Károly és Darvas Lili a 1971-es cannes-i filmfesztiválonForrás: MTI

A cannes-i filmfesztivál május 11-én kezdődik, ahogy a korábbi években, idén is a helyszínről tudósítanak az Origo Filmklub riporterei. Egykori állandó kritikusunk, Magyari Péter így méltatta a Szerelem című filmet tíz évvel ezelőtt:

"A Szerelem minden idők egyik legnagyszerűbb, legszebb magyar filmje. Érzékenységével jóval több, mint történelmi kordokumentum. Egy háromszereplős kapcsolatrendszer hihetetlenül finom ábrázolása.

Egyáltalán nem lehetett nyilvánosan beszélni 56-ról, amikor ez a film készült, de a szavak mögötti fájdalom és a rendszer igazságtalansága mégis rendkívüli erővel érződik minden jeleneten. Miközben, ahogy a film címe is mutatja, a középpontban a személyes kapcsolatok állnak.

Darvas Lili és Törőcsik Mari a Szerelem című filmbenForrás: Mokép

Az önfeláldozás itt nem politikai gesztust, hanem a hétköznapok önként viselt poklát jelenti. 1971-ben még akadt néhány 56-os politikai fogoly a magyar börtönökben. A film önmagában, politikai és történelmi háttér nélkül is megállná a helyét, de a körülmények ismeretében még zseniálisabbnak tűnik."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK