Mel Gibsont megint szalonképessé nyilvánították

Blood Father
Vágólapra másolva!
Teljes lett a két és fél hét múlva startoló cannes-i filmfesztivál programja. Sajnos most már biztos, hogy nem lesz új magyar nagyjátékfilm a Riviérán, de jön Mel Gibson visszatérési kísérlete az éjféli filmek szekciójába, a már eddig is bivalyerős versenyprogram pedig újabb nagy névvel egészül ki.
Vágólapra másolva!

A múlt héten teljesen elaléltunk a cannes-i hivatalos program bejelentésétől: új Almodóvar, új Xavier Dolan, új Assayas, új Andrea Arnold, új Nicholas Winding Refn, két új Jarmusch! Versenyen kívül pedig sztárparádé Woody Allen és Spielberg új filmjével, valamint a Rendes fickók Ryan Goslinggal és Russell Crowe-val és a Pénzes cápa Julia Robertsszel és George Clooney-val.

George Clooney és Jodie Foster a Pénzes cápa forgatásán Forrás: ©2015 CTMG, Inc. All rights reserved./Atsushi Nishijima

Utóbbit Jodie Foster jegyzi rendezőként, aki öt éve rendezett utoljára mozifilmet, ez volt A hódkóros, ami szintén Cannes-ban debütált, versenyen kívül. A filmet akkor Mel Gibson nagy visszatéréseként várta a filmvilág, és a kegyvesztett színészt egykori szereplőtársa a Maverick-ből valóban egy jó szereppel ajándékozta meg. Gibson rehabilitálása azonban elmaradt, és máig persona non gratának számít Hollywoodban. Nem úgy Cannes-ban, idén ugyanis újra várják a vörös szőnyegre a Liam Neeson-féle B-filmnek tűnő Blood Father főszereplőjeként.

A fesztiválon a szociálisan érzékeny művészfilmek és a puccos sztárparádék mellett a véres zsánerfilmeket sem hanyagolják el, sőt, az éjféli vetítések szekciót részben ilyen filmeknek tartják fenn, bár a Blood Father beválogatása mellett szólhatott az is, hogy francia a rendezője, mégpedig Jean-François Richet, aki korábban Vincent Casselből hozott ki csúcsalakítást a Halálos közellenség főszereplőjeként.

Mel Gibson a Blood Father című filmben Forrás: Cannes Film Festival

A pénteken bejelentett programkiegészítések között persze lehet, hogy Mel Gibson a legnagyobb név, de a fesztivál óriási presztízzsel járó díjaiba sokkal inkább az iráni Asghar Farhadinak lehet majd beleszólása. A versenyprogram már eddig is nagyon zsúfolt volt húsz filmmel, de a Dardenne testvérek, Almodóvar, Jim Jarmusch és Park Chan-wook mellé így még egy nagy Arany Pálma-esélyes érkezik. Farhadi legnagyobb dobása eddig a Nader és Simin – Egy elválás története volt, amit 2011-ben a rovatunk is az év legjobb filmjének választott, megelőzve olyan filmeket, mint a Drive, a Blue Valentine vagy a Fekete hattyú.

Farhadi három éve is Cannes-ban mutatta be a Nader és Simin-t követő filmjét, és A múlt sem távozott üres kézzel a fesztiválról: Bérenice Bejo nyerte el érte a legjobb színésznőnek járó díjat. A The Salesman újra Iránban játszódik, és két színészről szól, akik Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában szerepelnek, miközben kapcsolatuk egyre jobban megromlik.

The Salesman Forrás: Cannes Film Festival

Az Un certain regard szekció is kiegészült egy filmmel, David Mackenzie eddig olyan filmeket rendezett, mint a Young Adam, a Starred up vagy a Hallam Foe, úgyhogy új westernje, a Hell or High Water Chris Pine-nal és Jeff Bridges-zel akár érdekes is lehet.

A mai bejelentés sajnos nem tartogatott olyan meglepetést a magyaroknak, mint amikor Mundruczó Kornéltól a Szelíd teremtés-t és a Fehér Isten-t adták hozzá utólag a hivatalos programhoz, így most már biztos, hogy új magyar játékfilm nem lesz idén Cannes-ban, csak két animációs rövidfilmnek szurkolhatunk, és a Szerelem felújított kópiájának vetítésén nosztalgiázhatunk.

A cannes-i filmfesztivál május 11-én kezdődik, stábunk a helyszínről tudósít.